közvélemény-kutatás;pártok népszerűsége;

2019-07-19 16:47:15

Érdekesen alakulnak az erőviszonyok az ellenzéki oldalon a Závecz mérése szerint

A magas fokú politikai érdeklődés csökkent az EP-választások után.

Az EP-választáson és az utána tapasztalt viszonylag magas fokú politikai érdeklődés csökkent, több pártnak is valamivel kisebb lett a tábora és ezzel párhuzamosan nagyjából háromszázezer fővel bővült a pártnélküliek csoportja – derült ki a ZRI Závecz Research Intézet július első felében, az ország felnőtt lakossága körében végzett közvélemény-kutatásából.

Továbbra is a Demokratikus Koalíció a legerősebb ellenzéki párt, a múlt hónapban 11 százalék támogatta, ezúttal 10 százalék. A Jobbik tartja a 6 százalékot. Júniusban az MSZP és a Momentum is ezen a szinten állt, most 5-5 százalékosak. Az LMP-nek és a Mi Hazánk Mozgalomnak 2-2 százaléka volt s maradt a teljes népességen belül, e hónapban a Kétfarkú Kutyapárt is felsorakozott melléjük. A Párbeszéd 1 százalékos. A pártnélküliek aránya 30-ról 34 százalékra emelkedett.

A biztos pártválasztói körben a Fidesz 51 százalékot ért el, a Demokratikus Koalíció 17 százalékos. Az aktív szavazók csoportjában szoros versenyt fut a Jobbik valamint a Momentum és az MSZP – előbbinek 8, utóbbiaknak 7 százalékos a támogatottsága. Ebben az elkötelezett körben a Mi Hazánk Mozgalomnak 3, az LMP-nek és a Kétfarkú Kutyapártnak 2-2 százaléka van, a Párbeszéd 1 százalékos.

 A múlt hónapban még kitartott az EP-választást körülvevő aktívabb hangulat, de július első felében már valamelyest lanyhult a pártok iránti érdeklődés. A szavazók távolodása összességében kismértékű, és nem is érinti egyformán mindegyik pártot. A legérdekesebb változás talán az, hogy 

Nem csak táboruk mérete, de szimpatizánsaik aktivitása is hasonló, hattizedük menne el egy mostani választásra. A felmérésből az is kiderül, hogy a három párt támogatóinak összetétele viszont jócskán különbözik: