Na, ki nyerte meg a MÁV biztonsági rendszereire kiírt pályázatot?

Publikálás dátuma
2019.07.22. 19:41

Fotó: illusztráció / Népszava
Kis segítség: az, aki nemrég megvette a T-Systemset, és 19 milliárdért fejleszt a BKV-nak is.
A 4iG Nyrt. nyerte a Magyar Államvasutak Zrt. által kiírt „Keretmegállapodás a MÁV Zrt. vagyonvédelmi rendszereinek telepítésére, üzemeltetésére, karbantartására és javítására” megnevezésű, uniós, nyílt eljárás keretében lefolytatott közbeszerzést - jelentette be hétfőn a 4iG Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. A  bejelentést a távirati iroda is idézte.
A 4iG ezzel egy nettó 900 milliós tendert húzott be: közleményük szerint a három éves és adott esetben egy évvel meghosszabbítható projekt célja, hogy „támogassa” az egységes kártyás beléptető rendszer kiépítését a MÁV Zrt-nél, és „szükség esetén” önálló hálózati infrastruktúrát fejlesztenének a MÁV meglévő intranet hálózatához is. A nyertes válllalat a Mészáros-cégflotta új zászlóshajója: a vállalat tavaly került a NER legnagyobb oligarchájának érdekeltségébe – kisebb részben Mészáros Lőrinc, nagyobb részben a Mészárossal remek kapcsolatot ápoló Jászai Gellért tulajdona –  azóta  pedig elképesztő ütemben terjeszkedik és hasít az állami pályázatokon. Többek között: 
  • megvásárolták a Telekomtól a T-Systemset
  • A T-Systems megszerzésével megkerülhetetlenné váltak a magyar közigazgatásban, az állami és önkormányzati cégeknél, de a Mészáros kör felügyelheti a Nemzeti Választási Iroda elektronikus választási rendszerét és a NAV hálózatbiztonsági fejlesztéseit
  • 19 milliárd forint értékű informatikai tenderen futottak be a BKV -nál
  • Több mint kétezer iskolába szállíthatnak interaktív táblákat 4 milliárd forint értékben a Klebelsberg Központ megbízásából
  • de 800 millióért újítják fel a BKV telefonhálózatát is
A BÉT prémium kategóriájában jegyzett 4iG Nyrt. részvényeinek árfolyama hétfőn 4,05 százalékkal 996 forintra gyengült az újabb nyertes tender hírére. Az elmúlt egy évben a részvények legmagasabb árfolyama 1184 forint, a legalacsonyabb 67,2 forint volt. A Mészáros-féle informatikai cégről írt cikkeinket itt találják meg.
Szerző
Frissítve: 2019.07.22. 20:57

Csökkenésbe fordulnak az üzemanyagárak

Publikálás dátuma
2019.07.22. 15:28

Fotó: Szalmás Péter / Népszava
Szerdától majdnem ugyanannyival csökkennek az üzemanyagárak, mint amennyivel a múlt héten emelkedtek.
A benzin 6, a gázolaj pedig 4 forinttal lesz olcsóbb. Ennek megfelelően előbbiért 392, utóbbiért 397 forintot kérhetnek a kutaknál literenként. A lépés fordulatot jelent: a benzin június vége óta 22, a gázolaj 14 forinttal drágult, egyaránt több, egymás utáni lépésben. Az ok a nemzetközi olajár esése. Az Európában irányadó, Brent típusú nyersanyag hordónkénti ára a július 11-i, legközelebbi, 68 dolláros csúcspont óta a múlt hét végéig 62 dollárra, vagyis közel tíz százalékkal esett. A piacot most elsősorban a különböző az olajtankerek Perzsa-öbölbeli hányattatásai tartják lázban.
Szerző

Magyarországon nőttek a leggyorsabban az ingatlanárak az unióban

Publikálás dátuma
2019.07.22. 13:27

Fotó: Népszava
Hazánkban 12,5 év átlagbérből vásárolható egy lakás.
Ismét Magyarországon nőttek a leggyorsabban az ingatlanárak az Európai Unióban 2019 első negyedévében – írja az Eurostat adatai alapján a novekedes.hu.   Az ingatlanárak nagyobb mértékben emelkedtek az elmúlt években a béreknél, ezért hazánkban már több mint 12 évet kell dolgozni ahhoz, hogy egy átlagos fizetésből megvásárolhassunk egy átlagos lakóingatlant. Ez európai összevetésben viszonylag hosszú időnek számít.  Az adatok szerint Magyarországon az árak 11,3 százalékkal nőttek. A második a listán Csehország (9,4 százalék), majd Portugália (9,2 százalék) és Szlovénia (8,4 százalék) következik. A portál kérdésére Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta: 2015 és 2018 között 32 százalékkal emelkedtek a magyarországi lakásárak, az EU-s országok közül ez kiemelkedő érték. A dobogón Írország és Csehország szerepel 31, illetve 30 százalékos drágulással, majd Lettország következik 29 százalékkal. A hazai ingatlanpiaci szárnyalás azonban összhangban van azzal, hogy Magyarországon a 2015-ös szinthez képest 29 százalékos béremelkedés ment végbe, és az egy főre jutó GDP is majdnem 20 százalékkal gyarapodott. Egy ilyen mértékű GDP növekedés és béremelkedés az egész Európai Unióban kimagasló – tette hozzá.
Szerző
Témák
Eurostat Ingatlan