Bioritmus;Strandok Éjszakája;Az Év Fürdője;

2019-07-23 17:17:00

Strandon lehet éjszakázni pénteken

Országszerte több mint 40 fürdő csatlakozott a július 26-án, tizedik alkalommal megrendezett Strandok éjszakája rendezvényhez. Az Év Fürdőjére pedig idén ötödször lehet szavazni.

A strandok pénteken meghosszabbított nyitva tartással várják a vendégeket, a fürdőkben változatos zenei programokkal, élő koncertekkel, sztárvendégekkel, DJ-kel is várják a fürdőzőket. A zenei programok mellett tematikus szaunaprogramok, csúszdaverseny, aerobic és egyéb sportprogramok, habparty, lézershow és tűzzsonglőrök szórakoztatják a közönséget.

A kezdeményezés célja a kezdetektől az volt, hogy megismertesse a magyar fürdőket és fürdőkultúrát a hazai és a nemzetközi nagyközönséggel - mondta Boros László Attila, a Magyar Fürdőszövetség elnöke a szentendrei V-8 Uszoda és Szabadidő Központban tartott keddi sajtótájékoztatón. Évről évre nő az esemény látogatóinak száma, tavaly meghaladta a 40 ezer főt. A 10. évfordulóját ünneplő Strandok éjszakájához idén olyan fürdők, uszodák, strandok számára is csatlakoznak, amelyek még nem tagjai a szövetségnek - tette hozzá.

Ötödször keresik az év fürdőit

A hazai közel 200 fürdő három kategóriában: Az Év Fürdője, Az Év Regionális Fürdője, A Helyiek Kedvenc Fürdője verseng a voksokért. A szavazás június 1-én kezdődött, a félidőben az állás a korábbi évek eredményeihez képest több érdességgel is szolgál. A budapesti fürdőket eddig elkerülte a siker, most azonban a főváros legújabb fürdője ott van az élvonalban. Akad olyan fürdő is, amely eddig minden alkalommal a dobogón végzett az idén eddig szerzett szavazatai alapján azonban egyelőre nem került be a TOP 10-be.  

A versenyt szervező termalfurdo.hu közleményéből kiderül, arra számítanak, hogy a tavalyi több mint 150 ezer szavazó augusztus 31-ig még legalább ennyien szavaznak majd a kedvenc fürdőjükre. A voksolók között wellnesshétvégéket, fürdőbelépőket és egyéb értékes nyereményeket sorsolnak ki. A szabályok szerint nem lehet szavazni a tavalyi győztesekre, így a  Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőre, az Orosháza-Gyopárosfürdő Gyógy-, Park- és Élményfürdőre, valamint a Tiszavasvári Strandfürdőre. 

Bár a fürdők egymással versenyeznek, a szavazás célja mégis az, hogy a magyar fürdőkre irányítsa a figyelmet, hiszen a fürdőbe járás több egyszerű kikapcsolódásnál. A testre és az idegrendszerre is jó hatással van, nemcsak gyógyításra alkalmas, de a betegségek megelőzésében és a sportolás utáni regenerációban is nagyon hasznos.