oktatás;tanárok;közszféra;

2019-07-27 08:36:39

Már az észt tanárok is kétszer annyit keresnek, mint a magyarok

Az észt átlag tanári fizetés hat év alatt 68 százalékkal nőtt, ez alatt az Orbán-kormánytól nagyjából 11 százalékos emelésre futotta.

A dupláját keresik az észtországi tanárok annak, amit Magyarországon megkapnak pályatársaik, írja észt források nyomán a 444.hu. Az észtek, akik a rendszerváltáskor még szegényebbek voltak nálunk, aztán 2005-2006 körül lehagytak egy főre jutó nemzeti jövedelemben, használható összehasonlítási alapnak tűnnek, teszi hozzá.

Az ész tanárok átlagfizetése - az állami iskolákban - 2013-ban 889 euró volt, ma ugyanez az összeg 1500 euró, ami mai árfolyamon számolva nagyjából 490 ezer forint. Ez több mint 68 százalékos emelkedés hat év alatt. Pályakezdő általános iskolai földrajz-, kémia- és biológiatanárt 1250 eurós (410 ezer forintnyi) fizetésért keresnek a legnagyobb észt állásportál, a tootukassa.ee szerint. Általános iskolai órák tartására észt anyanyelvet oktató tanárt 1250-1550 euróért alkalmaznának középiskolában. Pécsen pedig most éppen 203 000 forintért (bruttó), körülbelül tehát 635 euróért általános iskolai magyartanárt.

A tanári fizetések ügye azért került elő a napokban, mert a Pedagógusok Szakszervezete Országos Ifjúsági Tagozata fotókampányt indított annak bemutatására, hogy a kormány által hangoztatott béremelések messze nem teljesültek. A Concorde befektetőcég eközben blogján publikált elemzést arról, hogy