TGM: A hajsza

A menekültek és a melegek elleni szakadatlan, uszító, magyarállami propagandakampány már nem elég hatásos, újabb célpontokra van szükség.

A faji és nemi terrorpropaganda klasszikus módszer, tudatos használata kétszáz esztendős, akárcsak a valaha „kenyéririgység”-nek nevezett indulat (általában nem a nábobok és mágnások, hanem a nálunk kicsivel jobban keresők ellen) fölhasználása, amelyet mindig a faji és nemi előítélet fonalára kell fölfűzni. (Mert azt kell sugallni, hogy ha zsidónak, cigánynak, nőnek, művésznek, melegnek stb. pénze vagy befolyása van – az nincs, nem lehet rendben.)

A „kenyéririgység” fordítottja a „kenyérféltés”, amely a nálunk szegényebbek – a „méltatlan szegények”, munkanélküliek, krónikus betegek, öregek, koldusok, hajléktalanok, alsó kategóriás szexmunkások stb. – ellen irányul, akik azt a kis vagyonkánkat is el akarják venni a saját improduktív és bűnös céljaikra.

Az uralkodó osztály Napóleon veresége és bukása óta masszívan és rendszeresen él ezekkel a meglévő attitűdökkel, amikor az ideológiailag aktív állam uralmi manipulációjának az alapelvébe olvasztja őket. Az alapelv (cél) „a keményen dolgozó kisember” mozgósítása az őt kizsákmányoló és elnyomó hatalmak érdekében. Így veszik rá az osztályellenség lelkes szolgálatára, amit kiegészítenek léleknyugtató „anyagi” jutalmakkal és zsongító-őrjítő kábítószerekkel a futballszurkolástól az aljakultúra-élvezetig és bulvárhabzsolásig, a tömegturizmusig, a fogyasztói mámorokig és az internetes eredetű lelki betegségekig.

Mindezt fokozza a társadalom növekvő szervezetlensége és általános (entrópiás) széthullása, amelynek a fő oka a hagyományos (fordista) iparszerkezet és az írásos gondolatrögzítés/memóriaszervezés fölbomlása, de sokat dolgozott rajta a legutóbbi időkig a neoliberális-neokonzervatív kormányzás mindenütt.

A rendszert fönntartó – rasszista-soviniszta, szexista és (figyeljünk!) egyre inkább nemzedéki – uszítás természetesen gyakran ül rá meglévő társadalmi szakadásokra.

Vegyük szemügyre az egyik legvisszataszítóbb magyar kormányzati propagandaakciót két fiatal európai képviselő, Cseh Katalin és Donáth Anna (mindketten a Momentum politikusai) lejáratására, amellyel – bár ezt nehéz lett volna akárcsak idén tavasszal elképzelni – az orbánkultúra és az orbánpolitika még mélyebbre süllyedt a maga rohasztotta mocsárban.

Ennek az akciónak az egyik pillére tradicionális: hogyan merészelnek fiatal nők belebeszélni a közügyekbe, ahelyett – amint ezt „az asszonyi sors” előírná –, hogy korosabb férfiakat gyönyörködtetnének.

A kis szemtelen! A cserfes fruska! A csinos pofikája!

Itt a régről ismert, boldogtalan nőgyűlöletnek olyan mocskos példáival találkoztam szélsőjobboldali heccportáljaink (ez a kormánysajtó másik neve) írásaiban (paranoiás, begőzölt apparatcsikok állítják elő őket), amelyeket hajdan az erkölcsrendészet torolt volna meg, s a szerkesztők meg se álltak volna a váci fogházig, hiszen ez szadisztikus pornográfia.

Aligha véletlen, hogy Donald Trump, az Egyesült Államok egyre iszonyatosabb elnöke ugyanezt csinálja az amerikai Kongresszus négy fiatal képviselőnőjével – mindenki ismeri már Alexandria Ocasio-Cortez, Ilhan Omar, Rashida Tlaib és Ayanna Pressley nevét – , akik másképp „nemzetidegenek”, mint Donáth Anna és Cseh Katalin, de a lényeg ugyanaz, a zsírosan vigyorgó szexista nőgyűlölet ugyanaz, a „baloldaliság” és az ilyen vagy amolyan „idegenség” fasisztoid összekapcsolása ugyanaz.

A másik pillér szintén tradicionális: az idegentől való idegenkedés.

A magyarországi társadalmat földaraboló szakadékok egyike azok között húzódik, akiknek van intim közük a külföldhöz, meg azok között, akiknek nincs. Nagyjából negyedmillió – többnyire fiatal – ember rengeteget van külföldön, idegen nyelvű olvasással és beszéddel tölti napja nagy részét, jön-megy a határokon keresztül. Köztük sokan vesznek részt mindenféle tanácskozásokon, képzéseken, összejöveteleken, amelyek töredéke politikai, de ilyen is akad bőven.

Ez az ifjú polgári középosztály számára hétköznapi és természetes.

Ugyanez viszont rengeteg ember számára elképzelhetetlen és természetellenes.

A többeknek szokatlan, ám a mai világban merőben banális helyzetet fújják föl összeesküvéssé. Cseh Katalin megismerkedett – ó, borzalom! – egy fiúval New Yorkban, aki nincs fönn a Wikipedián! Ah! A neve zsidós hangzású. Aha!

Mindez olyan országban megy végbe, ahonnan százezrek vándoroltak ki az elmúlt pár évben.

Kis mértékű idegenség elég hozzá, hogy azt a szintén nem túl érdekes ügyecskét, hogy magyar ellenzékiek az Európai Parlamentben se szavaznak magyar kormánypártra – ami nem meglepő – , tájékozatlan hallgatóknak és olvasóknak úgy állítsák be, mintha pedofília vagy kannibalizmus esete forogna fönn.

Az a helyzet, hogy sikeres, jókedvű, értelmes fiatal – de irgalom atyja ne hagyj el, liberális – nőknek más a politikai és kulturális ízlésük, mint nemzeti-konzervatív vagy szélsőjobboldali-reakciós, ám búvalbélelt és pulykamérges öreguraknak, szűnni nem akaró, viharos, ámbár kissé mesterkélt botrányt keltett, amely mindenkinek az okostelefonján ott villog. Többet lehet olvasni róla, hogy miért volt zöld ruha az egyik fiatal európai képviselőn a választási siker estéjén, mint az agrárgazdaságban foglalkoztatott mintegy félmillió embernek (s így közvetve településeink körülbelül felének) a sorsáról.

Már összekötötték a két ifjú dámát és politikai barátaikat Sorossal és az SZDSZ-szel (ez a ma is legtöbbet emlegetett magyar párt, megszűnése után tíz évvel, no találják ki, hogy miért) és mindenkivel, aki a „háttérhatalom” (tudjuk, kicsoda-micsoda) „titkos mélyállami elithálózatának a szponzora, sejtbizalmija, tartótisztje és fedett, stratégiai-penetrációs ügynöke”.

Azon kívül, hogy alaptalanul vádolnak egy embercsoportot (a Momentum vezetőit, tagjait, szavazóit, szimpatizánsait) mindenféle légből kapott ostobasággal, evvel ugyanakkor jelképesen törvényen kívül helyeznek egy attitűdöt, magatartásformát – amelyben a szabadságvágy és az autonómia vágya fontos szerepet játszik – , s amelyet azonosítanak valami titkos, szervezett csoport beállítottságával, holott ez a fiatal nagyvárosi középosztály, középpolgárság jellegzetes viselkedése és vélekedése világszerte és már régóta. Tolerancia, lazaság, jófejség, mérsékelt polgári feminizmus, antirasszizmus és ökológia, viszolygás attól, ami provinciálisnak, begyepesedettnek, de mindenekelőtt: attól, ami represszívnek (elnyomónak, korlátozónak) tetszik.

Az a szélsőjobboldali rágalomhadjáratok és szándékosan gerjesztett tömeghisztériák természete, hogy a bűnbaknak kijelölt csoport elszigetelése nem marad meg a véleménynél, a vélekedésénél, hanem cselekvésbe fordul, másrészt meg nem marad meg az illető csoportnál, hanem az elszigetelést (kirekesztést) lélegzetvételnyi szünet nélkül folytatja, kiterjeszti másokra is – és hozzászoktatja a közönséget, hogy mindezt meg lehet tenni bárkivel, aki valamiért egy pillanatra ellenszenvessé válik.

Ezért mindazoknak, akik nem szeretnék nyugodtan nézni, hogy hazánk belefullad a fasisztoid posványba, akkor is egyértelműen el kell utasítaniuk a Cseh Katalin és Donáth Anna meg a Momentum elleni hajszát, ha másra vagy akár senkire se szavaznak. Hiszen ez a hajsza azt nyilvánítja ki, hogy a mai magyar állam szerint senki másnak nincs joga beleszólnia a közügyekbe, csakis a szélsőjobboldalnak.