TV2;szankció;médiatanács;Sargentini-jelentés;

2019-07-29 21:29:40

A TV2 fejmosást, az RTL Klub és a Hír TV pénzbírságot kapott a Médiatanácstól

Miután bíróság kötelezte rá a Médiatanácsot, megintették egy kicsit a kormánypárti tévét a Sargentini-jelentést bemutató műsoruk miatt.

Nem mehetett el szó nélkül a Médiatanács amellett, hogy a TV2 hírműsora, a Tények a Sargentini-jelentés bemutatása során, 2018. szeptember 12-én megsértette a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményét.  Magyarán, hogy a 11 kormánypárti megszólaló és vélemény bemutatása mellett egyetlen ellenzéki politikust sem szólaltattak meg összeállításukban, nem ismertették az ellenzéki véleményeket sem, pedig erre lett volna módjuk.

A történtek miatt Ujhelyi István szocialista EP-képviselő tett panaszt, majd ment perre – eredménnyel: mint az MTI írja, a tanács hétfőn megállapította az aránytalanságot, és kötelezte a csatorna szolgáltatóját arra, hogy „a Tényekkel egy időben – értékelő magyarázat nélkül – öt napon belül tegye közzé a Médiatanács erről szóló döntését vagy a döntésben megfogalmazott közleményt, vagy ugyanott tizenöt napon belül adjon lehetőséget a hiányzó álláspont megjelenítésére.”

A Médiatanács sejthetően nem jószántából döntött így. Az ügyben a a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság két korábbi döntése is erre kötelezte a testületet, ami eleinte nem talált kivetnivalót a TV2 eljárásában – sőt, az első bírósági döntés után is úgy vélték, hogy nem kell szankcionálni a (nem mellékesen kormánybarát) televíziót.

A mostani döntés sem tartalmaz pénzbírságot – nem úgy, mint az RTL Klub és a Hír TV esetében.

A Médiatanács őket szintén szankcionálta hétfőn: állampolgári bejelentés alapján vizsgálták a Hír TV Riasztás című április 30-ai adását és annak előzeteseit, ami alapján a csatorna szolgáltatójára 152 ezer forintos bírságot szabtak ki helytelen korhatár-besorolás miatt. Az RTL Klub szolgáltatójára pedig 150 ezer forintos bírságot rótt ki a tanács, mert az Édes Otthon című műsorszámának egyik áprilisi adásában egy építőanyag-márkát szabálytalanul népszerűsítettek.