egészségügy;klíma;Magyar Kórházszövetség;kórházak;műtő;

2019-07-30 06:00:00

Trópusi viszonyok a kórházakban

Kórházkörkép: a műtők 33 százalékában, az intenzív osztályok 41 százalékában, a betegszobák 98 százalékban nincs hűtés.

Sok kórházban probléma a klimatizálás – derült ki a Magyar Kórházszövetség (MKSZ) elnökének gyors felméréséből, amelyet a kancellária miniszter biztatására készítettek. A szervezet valamennyi intézményében rákérdezett: jelent-e gondot a mesterséges hűtés hiánya.

Lapunknak Ficzere Andrea, az MKSZ elnöke elmondta: a 108 kórházból mintegy 46 válaszolt, miután nyár van – szerinte – ez nem is olyan rossz arány. A válaszok szerint az intézmények 67 százalékának a központi műtője klímás, 59 százalékuknak az intenzív osztálya is hűtött. A betegszobáknak viszont már csak a két százaléka klimatizált, az ambuláns vizsgálónak pedig csak a 9 százaléka. A válaszokból kitűnik az is, nem csak a klíma hiánya a gond, hanem az is, hogy a meglévők kétharmada elavult készülék, az intézmények felének pedig nincs pénze a karbantartásra. Mint az elnök elmondta: a válaszadók között volt olyan kórház is, ahol csak akkor lehetne beépíteni ilyen készüléket, ha az elektromos hálózatot is bővítik, cserélik. Ficzere Andrea szerint a kórházak hűtése nem csak a betegek, és a dolgozók kényelmét szolgálja, hanem a betegbiztonság fontos tényezője, mert amikor több mint 30 fok van egy egészségügyi intézményben jelentősen megnő a fertőzés veszélye is. Hozzátette: az adatokból a kórházszövetség elnöksége összesítést készített Gulyás Gergely kancellária miniszternek. Ettől azt várja, hogy a Miniszterelnökségen költségszámítás készül a kórházak klíma-problémájának megoldására. Mint mondta: ha idén már nem is, de jövő nyárra megoldódhat az intézmények hűtési gondja.

Mint emlékezetes, Gulyás Gergely a július közepi kormányinfón előbb a kétségeit hangoztatta a kórházi műtők klímaberendezéseivel foglalkozó sajtóhírekkel kapcsolatban. Majd azt mondta: a műtőkben működnie kell klímaberendezésnek, s amelyik kórháznak ezzel problémája van, forduljon támogatásért a kormányhoz. Lapunk több mint egy hete kérdezte a kórházfenntartót, és a humán tárcát is, hogy hány intézményt élt a lehetőséggel, de választ mindeddig nem kaptunk.

Július elején a Magyar Hang írt először arról, hogy számos helyen klíma nélkül üzemelnek a műtők a kánikulában. A hetilap cikkét követően egymás után derült ki újabb és újabb intézményekről, hogy nincs klíma.

A közösségi portálon megszólaló gyógyítók szerint a klíma nélküli műtőkben néhány óra alatt elfogy a levegő, a helyiség egyre forróbb, egy idő után pedig a bűz – műtéti gázok, váladékok szaga miatt – is elviselhetetlen. Ablakot nyitni éppen a sterilitás szabályai miatt nem lehet. Szakember legyen a talpán, aki még egy-két óra múlva is képes koncentrálni ilyen körülmények között a feladatára. Egyikük meg is jegyezte lapunknak, hogy ő valamennyi ismerősének azt szokta mondani, ha nem élet-halál kérdése a műtét, várjon vele őszig.