Sosem késő

A sportoló, aki három éve még „Rám férne egy sajtburesz” megszólalásával lopta be magát sokak szívébe, a hétvégén kimagasló eredmények helyett szexuális zaklatási ügyéről lett híres.
A sportoló nagy reménység. Jó pasi, akiért rajongó lányok állnak sorba az uszoda előtt. Rettenetesen fegyelmezett napjaiból lépett ki egy estére, ami igazán elnézhető - áradnak a reakciók. Amelyek szerint egy szórakozóhelyen dolgozó pincérnő vagy táncosnő fenekének megfogása nem nagy ügy. Különben se legyünk álszentek, egy a szesztől lelazult vendég gesztusa benne van a lány fizetésében, elvégre nem könyvtárosnak állt. 
A sportoló pedig úgy tesz, mintha ő lenne Mátyás király okos lánya – bocsánatot is kér meg nem is. "Úgy gondolom, nem követtem el semmilyen súlyos vétséget, azt viszont meg kell értenem, hogy megsértettem bizonyos erkölcsi normákat, amelyek a helyi értékrend alapját képezik. A történteket sajnálom, a koreai lánytól szeretnék elnézést kérni, amennyiben valóban megbántottam, de a szexuális zaklatás vádját teljes mértékben visszautasítom."
Értsük jól, szerinte csak a távol-keleti kultúra különlegessége, hogy a nem kölcsönös szándékon alapuló testi érintkezés nem elfogadható. És így gondolkodnak azok is, akik most a magyar virtust emlegetik, akik szerint a zaklatással gyanúsított színházi rendező visszafogadása, vagy a vak komondorosként hírhedtté vált politikus újraválasztása éppúgy normális, ahogy félmeztelen fotókat küldeni idegeneknek. 
A helyzet nem lehet reménytelen. A sportoló fiatal még, előtte a valódi megbánás és bocsánatkérés lehetősége; a művészvilág el fogja vetni a megengedhetetlen módszereket; a választópolgár rá fog jönni, hogy az asszony mégsem verve jó. Az idősödő férfiak pedig nem tapló módon akarnak majd ismerkedni, visszaélve a közösségi oldal lehetőségével. Már most is késő - de talán sosem az.

Ünnep van, megoldom

Nagypapa úgy döntött, hogy ezt meg kell ünnepelni. Nem volt nálunk szokás a családban az ilyesmi, a házassági évforduló magánügy, apa vett egy csokor virágot anyának, ezzel el is volt intézve. De most változtak a dolgok. 
Nagypapa akaratos és makacs ember volt, Frida pedig megszokta. Ha Zoltán akar valamit, annak úgy kell lennie. Ha a levest forrón kéri, forrón kapja. Ha a spenótra lekvárt kér, megkapja. Ha ünnepelni akar, akkor legyen ünnep. Ötven év házasság, azért ez már valami. 
És milyen élete volt? Két világháború, világválság, partizán, ellenálló, szocdem, Népszava-előfizető, mindig a rossz oldalon. Vas- és Edényboltban leltárfőnök, egy kis sikítás, felfüggesztett. Most itt az alkalom. Ebéd jó étteremben, apa állja a számlát, az összes rokont meghívták, Alma néni Buenos Airesből, Sanyi Párizsból, Jenő Londonból, Pali Szombathelyről, Zsuzsi néni a Lajos utcából, Helga néni, a hajdúszoboszlói üdülőtárs... nem, ő azért mégsem. Menü összeállítva, tyúkhúsleves, brassói, somlói, nagypapa szerint ez kevés, előételnek hideg fogas dukálna, Gyurikám, rendben, elintézem. 
Én voltam a hozd-ide-vidd-oda felelős, mai szóval logisztikai mindenes, nem volt hálás munka. Ilyen a mi családunk. Intézem a foglalásokat, de Alma néninek megy a hasa, inkább lakik nálunk, Sanyinak udvarra néző szobát adnak a szállodában, Jenő egész úton hazafelé udvarolt egy légiutas-kísérő kisasszonynak, aki megígérte, hogy másnap délelőtt tízkor várja a Zserbó előtt, de nem jött el, Gyurikám, intézd el, te voltál maléves. Pali a hajnali gyorssal indult Szombathelyről, de a vonaton felejtette a virágcsokrot, Gyurikám, drága, megtennéd, hogy kimész a Délibe, hátha leadták. Zsuzsi néni délben még otthon, a tükör előtt áll és ruhát próbál, Gyurikám, megnéznéd, hogy melyik a legjobb, a férje, Árpi szerint mindegy, lóg rajta már minden, ki kellene békítened őket, és hozd el Zsuzsi nénit, ha jössz a Déliből, úgyis útbaesik. 
Megoldom, végtére is nem minden nap van ötven éves évforduló, tizennyolcezer kétszázhatvanegy éjszaka Fridával (egy Helga nénivel), ez igazán minden elismerést megérdemel. Nagypapa szólásra emelkedik, de már dolgozik benne a titokban lehúzott két feles, tökéletes házasság, mondja, felidézi az isonzói csatateret, ahol haslövést kapott, de egy olasz ápolónő megmentette, intek neki, ő megigazítja a nyakkendőjét, amit anyától kapott az alkalomra, de nem tud hozzászokni, kedvenc viselete a vasedényes kék munkaköpeny. Mindenki tapsol, amikor nagypapa befejezi a szónoklatot, igen, tökéletes házasság. 
Nagypapának nem elég meleg a leves, pedig a szakács maga hozta ki lobogva, azbeszt-kesztyűben, nem elég meleg, mondja nagypapa szemrehányóan, és rám néz, a brassóiban nincs elég fokhagyma, mondja Pali, ennél én is jobbat főzök, Jenő udvarolni kezd a pincérnőnek, aki azt feleli, hogy nem ér rá délután, Zsuzsi néni úgy tervezi, hogy nálunk alszik, elege volt a házasságból Árpival, aki nem becsüli őt, Sanyi átköltözne Alma nénihez, ő azonban kikéri magának. 
Tökéletes házasság.
Szerző
Odze György

TGM: A hajsza

A menekültek és a melegek elleni szakadatlan, uszító, magyarállami propagandakampány már nem elég hatásos, újabb célpontokra van szükség. 
A faji és nemi terrorpropaganda klasszikus módszer, tudatos használata kétszáz esztendős, akárcsak a valaha „kenyéririgység”-nek nevezett indulat (általában nem a nábobok és mágnások, hanem a nálunk kicsivel jobban keresők ellen) fölhasználása, amelyet mindig a faji és nemi előítélet fonalára kell fölfűzni. (Mert azt kell sugallni, hogy ha zsidónak, cigánynak, nőnek, művésznek, melegnek stb. pénze vagy befolyása van – az nincs, nem lehet rendben.) 
A „kenyéririgység” fordítottja a „kenyérféltés”, amely a nálunk szegényebbek – a „méltatlan szegények”, munkanélküliek, krónikus betegek, öregek, koldusok, hajléktalanok, alsó kategóriás szexmunkások stb. – ellen irányul, akik azt a kis vagyonkánkat is el akarják venni a saját improduktív és bűnös céljaikra.
Az uralkodó osztály Napóleon veresége és bukása óta masszívan és rendszeresen él ezekkel a meglévő attitűdökkel, amikor az ideológiailag aktív állam uralmi manipulációjának az alapelvébe olvasztja őket. Az alapelv (cél) „a keményen dolgozó kisember” mozgósítása az őt kizsákmányoló és elnyomó hatalmak érdekében. Így veszik rá az osztályellenség lelkes szolgálatára, amit kiegészítenek léleknyugtató „anyagi” jutalmakkal és zsongító-őrjítő kábítószerekkel a futballszurkolástól az aljakultúra-élvezetig és bulvárhabzsolásig, a tömegturizmusig, a fogyasztói mámorokig és az internetes eredetű lelki betegségekig. 
Mindezt fokozza a társadalom növekvő szervezetlensége és általános (entrópiás) széthullása, amelynek a fő oka a hagyományos (fordista) iparszerkezet és az írásos gondolatrögzítés/memóriaszervezés fölbomlása, de sokat dolgozott rajta a legutóbbi időkig a neoliberális-neokonzervatív kormányzás mindenütt. 
A rendszert fönntartó – rasszista-soviniszta, szexista és (figyeljünk!) egyre inkább nemzedéki – uszítás természetesen gyakran ül rá meglévő társadalmi szakadásokra. Vegyük szemügyre az egyik legvisszataszítóbb magyar kormányzati propagandaakciót két fiatal európai képviselő, Cseh Katalin és Donáth Anna (mindketten a Momentum politikusai) lejáratására, amellyel – bár ezt nehéz lett volna akárcsak idén tavasszal elképzelni – az orbánkultúra és az orbánpolitika még mélyebbre süllyedt a maga rohasztotta mocsárban.
Ennek az akciónak az egyik pillére tradicionális: hogyan merészelnek fiatal nők belebeszélni a közügyekbe, ahelyett – amint ezt „az asszonyi sors” előírná –, hogy korosabb férfiakat gyönyörködtetnének. 
A kis szemtelen! A cserfes fruska! A csinos pofikája! 
Itt a régről ismert, boldogtalan nőgyűlöletnek olyan mocskos példáival találkoztam szélsőjobboldali heccportáljaink (ez a kormánysajtó másik neve) írásaiban (paranoiás, begőzölt apparatcsikok állítják elő őket), amelyeket hajdan az erkölcsrendészet torolt volna meg, s a szerkesztők meg se álltak volna a váci fogházig, hiszen ez szadisztikus pornográfia.
Aligha véletlen, hogy Donald Trump, az Egyesült Államok egyre iszonyatosabb elnöke ugyanezt csinálja az amerikai Kongresszus négy fiatal képviselőnőjével – mindenki ismeri már Alexandria Ocasio-Cortez, Ilhan Omar, Rashida Tlaib és Ayanna Pressley nevét – , akik másképp „nemzetidegenek”, mint Donáth Anna és Cseh Katalin, de a lényeg ugyanaz, a zsírosan vigyorgó szexista nőgyűlölet ugyanaz, a „baloldaliság” és az ilyen vagy amolyan „idegenség” fasisztoid összekapcsolása ugyanaz. 
A másik pillér szintén tradicionális: az idegentől való idegenkedés. 
A magyarországi társadalmat földaraboló szakadékok egyike azok között húzódik, akiknek van intim közük a külföldhöz, meg azok között, akiknek nincs. Nagyjából negyedmillió – többnyire fiatal – ember rengeteget van külföldön, idegen nyelvű olvasással és beszéddel tölti napja nagy részét, jön-megy a határokon keresztül. Köztük sokan vesznek részt mindenféle tanácskozásokon, képzéseken, összejöveteleken, amelyek töredéke politikai, de ilyen is akad bőven. 
Ez az ifjú polgári középosztály számára hétköznapi és természetes. 
Ugyanez viszont rengeteg ember számára elképzelhetetlen és természetellenes. 
A többeknek szokatlan, ám a mai világban merőben banális helyzetet fújják föl összeesküvéssé. Cseh Katalin megismerkedett – ó, borzalom! – egy fiúval New Yorkban, aki nincs fönn a Wikipedián! Ah! A neve zsidós hangzású. Aha!
Mindez olyan országban megy végbe, ahonnan százezrek vándoroltak ki az elmúlt pár évben.
Kis mértékű idegenség elég hozzá, hogy azt a szintén nem túl érdekes ügyecskét, hogy magyar ellenzékiek az Európai Parlamentben se szavaznak magyar kormánypártra – ami nem meglepő – , tájékozatlan hallgatóknak és olvasóknak úgy állítsák be, mintha pedofília vagy kannibalizmus esete forogna fönn.
Az a helyzet, hogy sikeres, jókedvű, értelmes fiatal – de irgalom atyja ne hagyj el, liberális – nőknek más a politikai és kulturális ízlésük, mint nemzeti-konzervatív vagy szélsőjobboldali-reakciós, ám búvalbélelt és pulykamérges öreguraknak, szűnni nem akaró, viharos, ámbár kissé mesterkélt botrányt keltett, amely mindenkinek az okostelefonján ott villog. Többet lehet olvasni róla, hogy miért volt zöld ruha az egyik fiatal európai képviselőn a választási siker estéjén, mint az agrárgazdaságban foglalkoztatott mintegy félmillió embernek (s így közvetve településeink körülbelül felének) a sorsáról. 
Már összekötötték a két ifjú dámát és politikai barátaikat Sorossal és az SZDSZ-szel (ez a ma is legtöbbet emlegetett magyar párt, megszűnése után tíz évvel, no találják ki, hogy miért) és mindenkivel, aki a „háttérhatalom” (tudjuk, kicsoda-micsoda) „titkos mélyállami elithálózatának a szponzora, sejtbizalmija, tartótisztje és fedett, stratégiai-penetrációs ügynöke”. 
Azon kívül, hogy alaptalanul vádolnak egy embercsoportot (a Momentum vezetőit, tagjait, szavazóit, szimpatizánsait) mindenféle légből kapott ostobasággal, evvel ugyanakkor jelképesen törvényen kívül helyeznek egy attitűdöt, magatartásformát – amelyben a szabadságvágy és az autonómia vágya fontos szerepet játszik – , s amelyet azonosítanak valami titkos, szervezett csoport beállítottságával, holott ez a fiatal nagyvárosi középosztály, középpolgárság jellegzetes viselkedése és vélekedése világszerte és már régóta. Tolerancia, lazaság, jófejség, mérsékelt polgári feminizmus, antirasszizmus és ökológia, viszolygás attól, ami provinciálisnak, begyepesedettnek, de mindenekelőtt: attól, ami represszívnek (elnyomónak, korlátozónak) tetszik. 
Az a szélsőjobboldali rágalomhadjáratok és szándékosan gerjesztett tömeghisztériák természete, hogy a bűnbaknak kijelölt csoport elszigetelése nem marad meg a véleménynél, a vélekedésénél, hanem cselekvésbe fordul, másrészt meg nem marad meg az illető csoportnál, hanem az elszigetelést (kirekesztést) lélegzetvételnyi szünet nélkül folytatja, kiterjeszti másokra is – és hozzászoktatja a közönséget, hogy mindezt meg lehet tenni bárkivel, aki valamiért egy pillanatra ellenszenvessé válik. 
Ezért mindazoknak, akik nem szeretnék nyugodtan nézni, hogy hazánk belefullad a fasisztoid posványba, akkor is egyértelműen el kell utasítaniuk a Cseh Katalin és Donáth Anna meg a Momentum elleni hajszát, ha másra vagy akár senkire se szavaznak. Hiszen ez a hajsza azt nyilvánítja ki, hogy a mai magyar állam szerint senki másnak nincs joga beleszólnia a közügyekbe, csakis a szélsőjobboldalnak.
Frissítve: 2019.07.29. 15:33