Egy arcról ismerős házaspár kereste az egyik napilapot, sikerült megtalálnom a bulvár-polcon:
- Köszi, ebben megvan a teljes szöveg!
Ez a múlt hónap 29-én történt, Orbán beszédére utaltak. Kiderült, habár látták az élő adást, elteszik nyomtatott formában is.
- Nem akarom feltartani önöket, de hogyan értelmezik, hogy szerinte az "illiberális" szó a "nemzeti" és a "keresztény" szinonimája?
- Mi nem nagyon értjük az ilyesmit, de az a fontos, hogy ott fönt tudják, mi kell az országnak.
Mivel semmi kedvem nem volt rosszízű vitába keveredni, pláne nem a sajtóállvány és a zöldséges polcok között, elbúcsúztam. Világszerte látjuk, milyen könnyen lehet tömegeket manipulálni. Az olyan kérdések, mint az EU-pénzek lenyúlása, a visszamenőleges hatályú törvénykezés, stb. túl bonyolultak, de szeretik Orbánt "mert olyan mint mi, láttam ahogy tölti a kolbászt, ő egy igazi falusi gyerek".
Viszont van aki többet vár egy miniszterelnöktől, tisztakezű embert szeretne látni az ország élén, és tíz év után már csak rezignáltan legyint a politikára. Minek is írok, kérdezte egyikük. Talán mert Ady figyelmeztet, hogy "Csak azért se győzhet a Mindegy" (A Mindegy átka). Helyesen emlékeztetett Simon Márton az idei könyvheti megnyitón Esterházy Péter gondolatára: "Félek, hogy elhatalmasodik rajtunk a legyintés".
Egy kedves ismerős egy cikkemre azzal reagált: "csak újabb érvet adtál ahhoz az állításhoz, hogy nálunk bizony szólásszabadság van". Válaszoltam, hogy eszerint "az ötvenes évek logikája alapján, objektíve az ellenség szekerét tolom? Ez egy komoly morális kérdés és biztos olvastál komoly cikkeket arról, hogy az ellenzéknek ki kellene vonulnia a parlamentből, mert csak biodíszlet. Akkor ne jelenjenek meg kormányt kritizáló írások? Beer Miklós püspök ne szólaljon meg? Az MTA-tagok lapuljanak? Néha én is gondolok Sziszüphoszra, de egyszer egy ismerős mesélte, hogy egy rokona megemlítette a cikkemet, mert valamiben meggyőztem, amire ő nem gondolt."
A legújabb Orbán-beszédből kiderül, hogy most már 2035-ig tervez. (Hogy felhördült a Fidesz mikor Gyurcsány Ferenc nyolcéves tervekről beszélt.) Félő hogy ez sikerülhet is; Körösényi András (HVG, 2019. 06. 20.) szerint "csodával" lehet leváltani "egy plebiszciter vezért".
Gyakran lehet hallani az ATV politikai műsoraiban botrányok és az elmaradt tiltakozások kapcsán, hogy "már ez se üti meg az ingerküszöböt?!" Akarva-akaratlanul itt a lakosságra mutogatnak. Sokak és nem csak orbánisták szerint az ellenzék néha ellenszenvesen tud viselkedni, ami depolitizáló hatású. Ami meg a lakosságot illeti, érthető okok miatt 1990-ben nem voltunk felkészülve a demokráciára, ami többet igényel, minthogy hova kell menni szavazni. Ez már a pártok és az oktatás sara.
A tudatlanságon túl, a lakosság nagy része tele van gondokkal - pénzhiány, gyereknevelés, munkahelyi gondok, családi viszályok, betegségek. Nincs idő utánajárni mi is például az MTA körüli vita, vagy a Microsoft-ügy. Mindig könnyebb alkalmazkodni mint harcolni. "Az emberek folyvást, és nagyjából sikeresen igyekeznek gondolataikat a fejleményekhez idomítani, és egyszersmind, jóval kevesebb sikerrel azon fáradoznak, hogy a fejleményeket idomítsák gondolataikhoz", írta Harry Cranbrook Allen brit történész (idézi John Lukacs: Az európai világháború 1939-1941). Beletörődés, meg az "én-a-győztesekkel-vagyok" szindróma erősen jelen van, és ha nem tetszik valami, akkor úgy érzi az ember, hogy kellene valamit tenni, de mit és kivel és hogyan, és jönnek a kérdések: Megéri? Nem lesz ebből bajom?
Orbán tusványosi beszéde egyrészt üres volt, mert nem foglalkozott az ország komoly problémáival, másrészt engedett egy bepillantást a lelkületébe. Egyszerűen nem tud elengedni egy témát, csakazértis bizonyítgatja, hogy igaza volt, mikor 2014-ben kifejette, hogy számára az illiberális demokrácia a helyes út. Akárki is írta azt a beszédet, vélhetően nem ismerte Fareed Zakaria 1997-es tanulmányát - "The Rise of Illiberal Democracy" (Az illiberális demokrácia virágzása) -, mert akkor tudta volna, hogy ez a szakkifejezés foglalt és kimondottan negatív tartalmú.
1989-ben az egyik MSZMP-gyűlésről siettünk mi, újságírók, a másikra, reformkörök országszerte, valódi viták. A Gorbacsov nevével fémjelzett reformok hatására Berecz János kifejtette, hogy vége a moszkvai dirigálásnak, eljött a "nemzeti (ezt a szót nyomatékosan mondta - B. S.) szocializmus" ideje. Vitányi Iván rögtön szót kért, hogy "az a terminus technicus már foglalt!"
Berecz legalább nem erősködött, míg Orbán minden kritika ellenére vissza-visszatér a témára. A 2017. április 26-i parlamenti felszólalásában azt mondta, "az illiberális demokrácia az, amikor nem a liberálisok nyernek", ami vicces, de nem annak szánta. 2018. május 4-én a Kossuth Rádióban kijelentette, hogy illiberális demokráciát épít, melyet ezúttal kereszténydemokráciaként definiált. Most megint előhozta és beszéde kb. egynegyede e körüli magyarázkodás volt. Amint hallgattam, kezdtem rosszul érezni magam. Amit ő hiányol, amit szeretne kialakítani az nem más mint a történelemből ismert Volksgenossenstaat, egy államnak népével való összeforrásának kifejezője, vagyis nemcsak közjogilag, hanem érzelem- és gondolatvilágban egyaránt, ahol az állam e nép - bárhol is élnek szerte e világban - kollektív érdekeinek kifejezője. És szerinte kell még másfél évtized, hogy kőműveskanalával és kardjával létrehozza.
"Egy a tábor, és erről fog szólni a következő 15 év", mondta Orbán, aki hajlamos a nemzetet táborának tekinteni. (Így látja a TV2 és a "Magyar Nemzet" is.)
E nézet szellemében kelt ki Rogán Antal a Kossuth Rádió július 7-i Vasárnapi Újság című műsorában azok ellen, akik nem voltak szolidárisak fideszes honfitársaikkal az Európai Parlament vezetőinek megválasztásakor. Magyar szavazzon a magyarra - képviseljenek bármit - mert mi egy nagy család vagyunk. A kormányhű médiában ment a szöveg, miszerint az ellenzék tagjai jobban utalják a Fideszt, minthogy szeretnék saját hazájukat. Így a hazaárulás vádja is felmerült Tusnádfürdőn, de Orbán csitította a kedélyeket, mondván: ezzel csak "fölértékelnénk őket".
Hosszabb cikket lehetne írni Orbán beszédének furcsaságairól. Például ellentétet lát a "mindent szabad, ami a másik ember szabadságát nem sérti" alapállás és a "ne tedd másokkal, amit nem akarsz, hogy veled tegyenek" nézet között. Hogy még zavarosabb legyen, egyetértően idézte Robert Schuman szavait az "egyetemes testvéri szeretet" gyakorlásáról, de ha valóban így gondolná, nem lennének például ártatlan emberek bezárva és éheztetve Röszkén.
Gúnyolódott, hogy olyan ország kormánya fogja vizsgálni a magyarországi jogállamiság helyzetét, ahol nincs alkotmánybíróság, ahol az akadémiát az oktatási minisztérium felügyeli és a bírákat az igazságügy-miniszter javasolja kinevezésre. Hosszabban ki lehetne fejteni, hogy ez milyen butaság, de röviden csak annyit, hogy a jogállamiság kritériumát nem a testületek puszta léte határozza meg.
Orbán állandóan a választási eredményre hivatkozik, hogy kormánya mindent a többség akarata alapján tesz. Tudta a szavazópolgár, hogy az MTA szétverésére szavaz? Hogy a CEU ellen szavaz? Arra, hogy milliárdokat költsön a kormány focipályákra kórházak helyett? Hogy elvegyék a rokkantnyugdíjasok pénzét?
Hiteles forrásokból tudjuk, hogy Orbán mennyire akarnok természetű, mennyire kicsinyes tudni lenni, ha vesztésre áll, mennyire nehezen tűri az ellentmondást. Igazuk van azoknak akik vezérdemokráciáról beszélnek, ami, szégyenünkre, nem egy oximoron.
"Többség igenis van, és azt tiszteletben kell tartani, mert ez a demokrácia lényege," mondta Orbán Viktor 2019. július 27-én.
"Ha jogszerűen kerülünk hatalomra, utána már mi határozzuk meg, mi jogszerű (...) [hiszen] minden hatalom a néptől származik," mondta Adolf Hitler, 1931. december 13-án. E két idézetet ki lehetne cserélni és sokaknak fel sem tűnne. Ezért mondom, Adyval szólva, "Gyertek, menjünk a Mindegy ellen".
