Kaposvár;rendőrség;

2019-08-13 11:47:54

Rendőrautó és taxi ütközött Kaposváron – Egy előállított meglépett, de pár perc alatt elfogták

A gépkocsi megállt, és az illető kiszállt a járműből. A baleset az Árpád utcában történt.

Összeütközött egy rendőrautó és egy taxi hétfőn Kaposváron, az Árpád utcában. A hírről korábban a kaposvarmost.hu számolt be, és a portál – nem megerősített információk alapján – azt írta: az eset során egy rab megszökött.

Megkeresésünkre Hosszú Balázs rendőrségi szóvivő elmondta: nem egy rabról, hanem egy előállított személyről van szó. Szavai szerint a balesetet követően a gépkocsi megállt, és a személy, akit éppen a rendőrkapitányságra állítottak elő, kiszállt a járműből. Kollégái a helyszín közelében szinte azonnal, pár percen belül elfogták.

A Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján azt írta: a balesethez a város hivatásos tűzoltói vonultak, a mentési munkálatokat a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányította. Az egységek egy embert feszítővágóval kiemeltek és áramtalanították a járműveket. A helyszínre mentők is érkeztek.