A Mongol projekt

Furdal a lelkiismeret, amiért hétről hétre horrorral traktálom az Olvasót. A huszadik század meghökkentő meséi: vér, verejték, könnyek. Következzék most felüdülésül a nyári kánikulában egy hidegháborús história. Lám, Orwell utókora meglepő és mulatságos történeteket is produkált.
1969 nyarán, miközben a világ szájtátva bámulta a Holdra lépést, Chris Petersen, Hollandia Marxista–Leninista Pártjának (MLPN) főtitkára Pekingbe látogatott. Tárt karokkal várták, személyesen Mao Ce-tung fogadta. A pártlap, a Zsenmin Zsipao hosszú cikkben méltatta a nyugat-európai kommunista elévülhetetlen érdemeit, aki – a hruscsovi revizionizmus ellenében – hűségesen kiállt az ortodox maói irányvonal mellett. Akkora becsben tartották, hogy később, Nixon elnök híres látogatása (1972) előtt kikérték a véleményét, mit szólnak majd Európában a kínai–amerikai közeledéshez.
Hollandiában nem sok vizet zavart a világforradalmi mozgalom, amelynek saját adatai szerint hatszáz helyi tagja volt. Az MLPN szócsöve, a De Kommunist, fáradhatatlanul visszhangozta Peking aktuális álláspontját a kulturális forradalom sikereiről, a szovjetek árulásáról, akármiről. Nem volt egy világlap, a piacról a nyomdaköltséget se tudta volna kigazdálkodni, de nem is szorult rá. Az ázsiai óriás az évek során csaknem kétmillió dollárt szánt hollandiai propagandára.
A bőkezű kínaiakban fel sem merült, hogy csúnyán átverik őket. A finanszírozott fantompárt nem létezett. Petersen főtitkár szerepét egy Pieter Boevé nevű matektanár játszotta el, akit még egyetemistaként szervezett be a holland hírszerzés, egy moszkvai diákkonferenciáról hazatérőben, az ötvenes években. A szolgálat két legyet ütött egy csapásra a kitalált maóistával. Összezavarta és megosztotta a belföldi kommunistákat, másrészt – ez volt a nagyobb dobás – bennfentes értesülésekhez jutott a legfelsőbb pekingi körökből. 
A kapcsolat két évtizeden át virágzott – mondhatni, mint száz virág. „Petersen elvtárs” vagy harmincszor járt Kínában. Alaposan felkészült a Vörös könyvből, pompásan tudott pártzsargonban hadoválni, idézgetni a „nagy kormányos” bölcsességeit. Még 1989-ben is meghívták, mert szükségük volt egy külföldire, aki nem ítéli el a Tienanmen téri diáklázadás leverését. Időközben eljutott más testvéri országokba, például Albániába is. Állítólag a norvég kémelhárítás rájött a turpisságra – hogy miért pont a norvég, ötletem sincs –, de mélyen hallgatott. Végül egy korábbi holland titkosügynök memoárja leplezte le a „Mongol projekt” fedőnevű akciót (2004).
Amikor kiderült az igazság, a kamu kommunista kém éppen a tengerparti Zandvoort kisváros önkormányzati képviselője volt, persze a valódi nevén. A tanácsban valódi szenzáció lett a dologból, kollégái tréfásan 007-esnek kezdték szólítani az akkor 76 esztendős nyugdíjast. Pieter Boevé büszkén mesélt kalandjairól. „A családom tudott róla, de senki más. A barátaim és a kollégáim azt hitték, az utazásaim oktatási csereprogramok részei. Mások költségén bejártam a világot, és úgy érzem, megtettem a magamét. Jó mulatság volt.”

Magánszorgalmú kutyák

Azt hittem, a budapesti parkolási társaságokról mindenütt, minden rosszat elmondtak már, de tévedtem. A józsefvárosi gárda borítani volt képes az aljassági papírformát. A NER-nek azt a csodálatos kapuját nyitották nagyra, ami a jogszerű és a tisztességes között tátong. Vagyis valószínűleg jogszerűen jártak el, de biztosan tisztességtelenül. Sőt, nem túlzás ha azt mondom, ez már súrolja az aljasság határát – felülről. Az eset ismertetése előtt azonban kitérnék az általános tanulságra, mert az a lényeg, nem a mikuláscsomag. Az általános tanulság az, hogy a budapesti parkolási társaságok hivatottak a pártkasszák dagasztására. Nem minden pártnak a kasszáját tömik, és főleg nem egyformán. Hagyjuk a pártok és a szervezők nevét, úgyis mindenki tud mindent. Hogy milyen nagyságrendről szól a nóta, azt ékesen bizonyítja, hogy maga a főpolgármester sem merte beleütni fennhordott orrát a parkolási ügybe, amikor összeült a nagy döntés előtt az ország generalisszimuszával. A nagy G (generalisszimusz) teljesítette a kis főpolgi 15 kívánságát, csak a 16.-at nem. Naná, hogy az volt a parkolási bevételek elosztásának kérdése. Ez idáig csak barátságtalan, korrupt és bűzlik az illiberalizmustól meg a jogállamiatlanságtól. Az aljasság akkor kezdődött, amikor rájöttek, hogy kevés az, amit a parkolási fillérekből el lehet lopni, viszont korlátlanok a lehetőségek, ha büntetni lehet azt, aki száz forintnyival túlparkolt, legalább a harmincszorosára! Persze, csak, ha 15 napon belül fizet. Ha nem, akkor a szorzó nő, akár a csillagos égig. Volt idő, amikor a pesti jogászok fele a parkolási büntetések behajtásából élt, a bíróságok nagy része pedig nekik dolgozott. Az állítólagos tartozások – a társaságok vezetői szerint – tízmilliárdokra rúgtak. Ez még a NER előtt volt, akkor a megbüntetni kijelölt autósok még pampoghattak. 2010 óta nincs jogállam, a kiszabott büntetések, akár az Istenéi, megfellebbezhetetlenek.    Akkor jöjjön a történet. Illyés Gyula szavaival élve: a magánszorgalmú kutyákról szól. A korruptságon és a becstelenségen túl, arcátlan is. (Vagy ahogy ők mondják: „pofátlan”. Nem kicsit, nagyon.) Régi autónkat egy másik régire cseréltük. A régebbinek visszaadtuk a lakossági parkolási engedélyét és kértünk az új régire. Ment minden, mint a karikacsapás. 10 óra 20 perckor végeztünk. Csodálkoztam is. Aztán a Német utcából hazasétáltam az Illés utcába. 10 óra 40 perc volt. Nem hittem a szememnek. A régi régi kocsim szélvédőjén ott volt a mikuláscsomag a kiszabott büntetéssel, amiért jegy nélkül parkoltam. 10 óra 35 perckor szabták ki. Szerencsém volt. Ha 5 perccel gyorsabban sétálok, vagy engem üt meg a guta, vagy én a közeget, de nagyon. Mindenképpen én húzom a rövidebbet. Jó ez a nemzeti együttműködés.    A szerző orvos 
Szerző
Haskó László

Lépéskényszerben a kertészek

Nagy István agrárminiszter és Hubert Schulte-Kemper, a német tulajdonú FAKT AG vezérigazgatója ez év március 19-én jelentették be, hogy a német vállalkozás Közép-Európa legkorszerűbb kertészeti és élelmiszer-feldolgozó központját hozza létre Bezenye és Hegyeshalom határában fekvő 300 hektáros területen. A beruházás keretében 30 hektáron üvegházakat, 50 hektáron pedig szabadföldi kertészetet, továbbá élelmiszer-feldolgozó és logisztikai központot alakítanak ki. Emellett konferenciaközpontot, szállodát, lakásokat, óvodát és iskolát is építenek. A beruházás összköltsége egymilliárd euró körül alakul. Számítások szerint, ha a vállalkozás már teljes kapacitással működik, mintegy ötezer főnek ad munkát. Ez lehet a harmadik legnagyobb külföldi befektetés hazánkban. A beruházó szerint a tervezett kertészeti termék-előállítás technológiai szintje világszínvonalú lesz és a termelés volumene meghaladja a három legnagyobb hazai kertészet jelenlegi összes termelését. Ma idehaza a hajtatott kertészet területe 3,5 ezer hektár, ebből üvegház csak mintegy 150 hektár, a többi fóliasátor; az idei várható összes produktum 440 ezer tonna; teljes munkaidős foglalkoztatást feltételezve mintegy harmincötezer főnek biztosít munkát. Megállapítható tehát, hogy a „nagy testvér” megjelenése komoly kihívás a magyar zöldségkertészek, különösen a hajtatásos kertészek számára. Egyrészt számolni kell az új és igen erős konkurencia megjelenésével a belföldi piacon, ami akár jelentős piacvesztést is okozhat; ez azonban nem következik be akkor, ha a kormány még a beruházás elkezdése előtt kiköti a német befektetőnek a hazai termelőket preferáló piacvédelmi feltételek kötelező érvényű betartását. A tervezett beruházás azonban kedvező lehetőségeket is teremthet a hazai termelés akár jelentős növelésére, de ennek szigorú technológiai és szervezettségi feltételei vannak, s ezekkel a termelők nagyobb része ma még nem rendelkezik. Ezt a hátrányt nem lehet ledolgozni a kormány segítsége nélkül, ezért indokolt egy felzárkóztató kormányprogram, megfelelő összegű pénzügyi támogatással. Egyet lehet érteni Nagy István miniszterrel, aki a versenyképesség növelését és a termelés nagyobb arányú integrációját szorgalmazza. Meg kell azonban jegyezni, hogy jelenleg a hazai zöldség-gyümölcs termelésnek csak valamivel több, mint 20 százaléka származik integrált termelésből a kívánatos 60 százalékkal szemben és ez az alacsony arány az elmúlt tíz évben sem változott érdemben. Ennek okait önkritikusan kellene értékelni, hogy hatékony intézkedéseket lehessen tenni az előrelépéshez. Emellett hatástanulmányra is szükség lenne, hogy pontosabban lehessen látni a magyar termelőket veszélyeztető piacvesztési hatások nagyságát és azt, hogy a német vállalkozás nem kerül-e monopolhelyzetbe a hazai piacon. A Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács a beruházás bejelentése után közleményt adott ki, amelyben felhívta a kormány figyelmét, hogy a magyar hajtatókertészek elveszíthetik jelenlegi piacaik jelentős részét az erős konkurenciával szemben. Ezt követően sor került egy megbeszélésre az agrárminiszter és a szakmai szervezet vezetői között, itt abban állapodtak meg, hogy kidolgozzák közösen a hajtató kertészet középtávú programját hat hónapon belül. Ez a munka egyelőre még folyik. Közben Nagy István agrárminiszter és a német vállalkozás vezetői többször is találkoztak a termelők képviselőivel, és válaszoltak a felmerülő kérdésekre s eddig már több, mint harminc kertész közvetlenül is felvette a kapcsolatot a német beruházóval és így a tervezési munkákban már a kezdetektől részt vehetnek. Ezek a kezdeti kapcsolatok elvezethetnek a magyar kertészek és a német vállalkozás későbbi eredményes együttműködéséhez. Ugyanakkor egyre sürgetőbb a kormány döntése a technológiai és szervezettségi szint felzárkóztatását szolgáló fejlesztések támogatásáról. Ettől a döntéstől függ, hogy a magyar kertészek sikeresek lesznek-e a jövőben, vagy vesztesek. Afelől nem lehet kétségünk, hogy a német vállalkozás (aki partner és versenytárs is egyszemélyben) világszínvonalú technológiát alkalmaz majd és versenyképes termékekkel jelenik meg a hazai és a globális piacokon, már 2022-től. Ehhez a szinthez kell felnőni a magyar kertészeknek, ami nagy kihívás és nagy lehetőség is egyszerre! Jelenleg még hátrányban vannak a felzárkózást illetően, mert a német beruházó már két évvel korábban megalapította magyar leányvállalatát a projekt előkészítésére. Ha a kormány gyorsan lép és megfelelő támogatást nyújt, a magyar hajtató kertészet a világ élvonalába kerülhet pár éven belül. A szerző agrármérnök