Táborok

Az uzdi roma-magyar tábor kisdiákjai megtapasztalták, hogy ellentét van a két etnikum között. Egyikük, a sugárzóan értelmes Áron elmondta, hogy azok a társai, akik szidják a romákat: meggyőzhetetlenek. „Nem tudják, mit beszélnek” - tette hozzá a fiú. Eszembe jutott a magam gyerekkori története. 1961 nyarán napközis táborba adtak a szüleim Szombathelyen. Délutánonként tanáraink elsétáltak velünk a Perint patak szabadstrandjára. Egyszer a lubickolás félbeszakadt, mert egy tíz éves srác körbeszaladt közöttünk, és azt kiabálta: Ott vannak a cigányok! Verjük meg őket!

Össze is állt egy 35-40 fős csapat, hogy megverje a cigányokat. Nyolc éves voltam, ám azt a szót, hogy cigány addig még nem hallottam. Kérdezgettem a többiektől, hogy kik azok a cigányok, amire a csapat egyik fele nem tudott felelni, a másik fele viszont állította, hogy a cigányok rettenetesek, és verni kell őket. A felajzott banda elindult a kicsit odébb fürdő cigány gyerekek felé, ám a tanáraink időben közbeléptek.

Majd hatvan év alatt sokat változott a világ, a lényegét tekintve mégse. Aki otthonról és a barátoktól hozza magával, hogy a romák, vagy a melegek, esetleg a migránsok üldözendők, annak a gyűlölete általában egy életre megalapozott. Ráadásul a politikusok egy része – saját táborának izmosítása és összetartása végett – ezt a gyűlöletet „taktikusan” turbózza is.

Ám a békés együttélésre szavazók sem adják fel. Nincs könnyű dolguk. Ezt az uzdi tábor szervezői is észrevették. Az uzdiak állami támogatásra meg se próbáltak pályázni azok után, hogy kaptak 50 ezer forintot az államilag gyűlölt Soros alapítványától. Inkább saját zsebükbe nyúltak. Jövőre kétszer ekkora tábort akarnak. Nem fogadják el, hogy a gyűlölködők meggyőzhetetlenek. Ebbéli hitüket gyerekkoruk emléke táplálja, merthogy 60-70 éve Uzdon boldogan éltek együtt a magyarok és a romák. Biztosak abban, hogy ez a felejthetetlen élmény munkával, kitartással és szeretettel újra megteremthető. Ők meg ebben meggyőzhetetlenek.