ellenzék;plakátok;

2019-08-23 07:10:00

Összehangolják kampányukat az ellenzéki pártok, hogy faragjanak a Fidesz nyomasztó fölényéből

Az ellenzéknek szinte egyáltalán nem lesz óriásplakátja ősszel, mert "elfogytak" a szabad helyek. Az aktivisták viszont összedolgoznak, hogy csökkentsék a kormánypárti előnyt.

Az önkormányzati választásokat megelőző kampányban csak elvétve lesznek óriásplakátjai és citylight hirdetései az ellenzéki pártoknak – derült ki lapunk körkérdéséből. Egy fővárosi, ellenzéki politikus azt mondta, a legtöbb plakáthelyértékesítéssel foglalkozó cég azzal hárította el a megkeresésüket, hogy már nincsen szabad hely a kampányidőszakra. – Volt olyan konkrét eset, hogy 24 órát adtak arra, hogy az általuk felkínált felületekből és árakból válasszunk. Majd tizenöt óra múlva érkezett egy másik e-mail, amelyben már azt írták: elfogyott minden hely – mondta.

Egy másik ellenzéki párt politikusa is azt mondta, „közös kampány, és közös források lesznek, ezek kidolgozása folyamatban van”. Az ugyanakkor biztos – folytatta –, hogy az ellenzéki pártok közös kampánycsapatokat hoztak létre, mindenki egyenlően veszi ki a részét a munkából. Azzal kalkulálnak, hogy az erősebb adatbázissal rendelkező pártok kisegítik a több aktivistát felvonultató formációkat – és fordítva. – Mindenki közös jelölt, nincs jelentősége, hogy mondjuk egy DK-s aspiráns fotóját egy momentumos plakátolja ki, a hat logó úgyis ott van – fogalmazott.

Lapunk megkeresett két jelentős plakátcéget, a Publimont Kft.-t és a JCDecaux Hungary Zrt.-t is arról érdeklődve, hogy mely pártok keresték meg őket, hány helyük van és volt-e olyan ajánlatkérés, amelyet elutasítottak, de lapzártánkig nem érkezett válasz. Forrásunk egyébként azt is megjegyezte, hogy nem adják fel, próbálkoznak tovább, és ajánlatkérésekkel „bombázzák” a cégeket.

Az LMP mindenesetre – lapunknak adott válaszuk alapján – bízik a megegyezésben. Azt írták ugyanis, hogy a plakáthelyek és árajánlatok pontos számáról jelenleg is zajlanak az egyeztetések. A párt válaszában hangsúlyozta, számos településen a többi ellenzéki párttal koordinálják a kampánytevékenységeket.

Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja a Népszavának szintén leszögezte, a fővárosban összehangolt kampány lesz az ellenzéki oldalon, arculatban és eszközök tekintetében is. – Dominál a sárga és a zöld szín, ezeket egy-két kivételtől eltekintve már most is szinte mindenki használja. Egyebek mellett ez is elengedhetetlen egy sikeres kampányhoz – szögezte le. Hajnal azt is egyértelművé tette, hogy momentumos plakátkampány biztosan nem lesz. Az viszont örömteli – folytatta –, hogy a Budapesti Dísz – és Közvilágítási Kft. ingyenesen engedélyezte a vadplakátolást. (A céghez nagyjából 30 ezer oszlop tartozik a fővárosban.) Vidéken ugyanakkor nehezebb a helyzet, hiszen a hasonló oszlopok többek között az E.on-hoz, vagy az ELMŰ-höz tartoznak. – Az E.on elküldött bennünket a kormányközeli Garancsi István-féle Esmához, hiszen ők rendelkeznek a felületeikkel. Ezért ők nem is tették lehetővé az ingyenes plakátolást a kampányidőszakban – mutatott rá Hajnal Miklós.

Bencsik János, a Jobbik fővárosi elnöke lapunknak azt mondta, hogy Budapesten lesz egy főpolgármester-jelölti kampány - amelyet Karácsony Gergely stábja irányít, és amelyben a Jobbik nem vesz részt - valamint minden kerületnek lesz egy saját polgármester-jelölti kampánya is. Utóbbit az adott kerület közös ellenzéki csapata szervezi. 

Varju László, a DK alelnöke és kampányfőnöke érdeklődésünkre azt mondta, „általában közös arculattal, közösen kampányolunk." A DK egyébként szeretett volna óriásplakátokat, de több ajánlatkérésükre is elutasítást kaptak, mondván nincsenek megvásárolható helyek. – Két értékesítő ügynökség jelezte vissza hogy sem Budapesten, sem vidéken nincs a nagyobb városokban plakáthely, a harmadik cég még nem fejezte be a kutatómunkát.

A Fidesz – amely vélhetően nyomasztó fölényben lesz a hirdetések számát illetően – ezzel kapcsolatos kérdéseinkre csak annyit írt, „az óriásplakátok várható számát és azok költségeit egyelőre nem tudjuk megválaszolni.”