Olaszország;Öt Csillag Mozgalom;Matteo Salvini;

2019-08-24 11:05:00

Hatalmas öngólt lőtt Salvini, zuhan pártjának népszerűsége

A választók átláttak a szitán, s a lemondását kedden bejelentő Conténak adtak igazat.

Már Matteo Salvini még hivatalban lévő belügyminiszter is kezdi belátni: hatalmas öngólt lőtt azzal, hogy felrobbantotta Giuseppe Conte miniszterelnök kormányát, s előrehozott választásokért szállt síkra. Egyrészt saját pártját is megosztotta agresszív fellépése, másrészt a közvélemény-kutatások is azt mutatják: a választók átláttak a szitán, s a lemondását kedden bejelentő Conténak adtak igazat, aki szerint a jobboldali radikális Liga elnöke önös érdekekből döntött az előrehozott választás kiírása mellett. A Tecne ügynökség felmérése szerint a Liga 31,3 százalékon áll, a GpF pedig 31,2 százalékon mérte. Különösen az előbbi kutatása figyelemreméltó, a Tecne ugyanis július óta 37 százalék felett látta a jobboldali radikális politikai erőt, utoljára csak május elején állt 31 százalékon. Ez azt is jelenti, hogy a Liga messze nem tudna abszolút többségre szert tenni a szélsőjobboldali Olasz Testvériséggel (FdI) egy esetleges idő előtti voksolás után. Az is figyelemreméltó, hogy a Tecne szerint a Liga már csak 6,7 százalékkal előzi meg a balközép Demokrata Pártot, de a GpF esetében is csak 7,7 százalékos a különbség.

Salvini politikai szempontból lábon lőtte magát, s már visszacsinálna mindent. Sergio Mattarella elnök eddigi konzultációiból kiviláglik, minimális az esély az előrehozott választások kiírására, az elnök keddig adott időt a pártoknak arra, hogy új parlamenti többséget hozzanak létre, s megállapodjanak egy következő koalícióról. A belügyminiszter már nem zárta ki az Öt Csillag Mozgalommal (M5S) való újbóli összefogást, amivel óhatatlanul is beismerte: kezdeményezése kudarcba fulladt. „Előre gondolkodom” – hangoztatta, egyúttal méltatta eddigi koalíciós partnerét, az M5S-t vezető Luigi Di Maiót. Úgy véli, mindenképpen el kell kerülni a Demokrata Párt visszakerülését a hatalomba. Jelentős változás ez a Liga elnökének a „csillagosokkal” szembeni konfrontatív retorikájában.

Salvini augusztus 8-án robbantotta fel a koalíciót Di Maio pártjával. Valójában nagyon csekély az esély arra, hogy folytatódik a két populista párt együttműködése. Egyre több jel vall arra, hogy jövő keddig megállapodik egymással az új kormányról az M5S és a Demokrata Párt. Az Öt Csillag Mozgalom a legfontosabbnak azt tartja, hogy dűlőre jussanak a parlamenti reformról, a képviselők számának csökkentéséről.