családon belüli erőszak;nők elleni erőszak;gyilkosság;

2019-08-23 16:06:25

Budai gyilkosság: az apa ölhette meg élettársát és négy éves gyereküket

Újabb részleteket közölt a rendőrség a II. kerületben megtalált három holttesttel kapcsolatban.

A családon belüli erőszak egy brutális és tragikus esete történhetett Budapesten, mint az a rendőrség közleményéből kiderül. Csütörtökön három holttestet találtak a rendőrök egy II. kerületi, Zöldlomb utcai ház egy második emeleti lakásában, és másnapra a rendőrök már azt írják, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt indított eljárást.

A lakásban kedden, augusztus 20-án már történt rendőri intézkedés, értesült az index.hu. A portál úgy tudja, a család aztán csütörtök hajnalban is hangosan veszekedett, majd

Magyarországon a statisztikák alapján hetente egy nő gyilkosság áldozata lesz, mely előzménye túlnyomórészt bántalmazó élettársi vagy családi kapcsolat az elkövető és az áldozat között. A 15 éven felüli nők egyötöde, azaz közel 1 millió nő válik élete során a nők elleni fizikai és-vagy szexuális erőszak valamely formájának áldozatává. De arról is készült kimutatás, hogy a bántalmazott nők átlagosan 5 verést szenvednek el, mielőtt segítséghez fordulnak - a legtöbben azonban sohasem fordulnak segítségért. A kormány ennek ellenére öt éve mondvacsinált okokkal halogatja a problémát megcélzó Isztambuli Egyezmény ratifikálását.