rendőrség;M3-as autópálya;

2019-08-31 14:33:44

Túlsúlyos járművek miatt büntettek meg román sofőröket az M3-ason

A pénzbírság mellett három hónapra eltiltották őket a járművezetéstől.

Román járműszerelvények sofőrjeit állították elő a rendőrök az M3-as autópályán, akiket elsőfokú határozatban három hónapra eltiltottak a vezetéstől és pénzbírságot szabtak ki rájuk – derül ki a rendőrség közleményéből.

Péntek délután a rendőrök a Geleji pihenőhelynél intézkedtek egy-egy román teherautó vezetőjével szemben. A gépjárműveken egy, míg az utánfutóikon két személygépkocsi volt a rakomány. A sofőrök által vezetett szerelvények súlya a megengedett legnagyobb össztömeget egyik esetben több mint másfél tonnával, míg a másik esetben több mint három tonnával haladta meg.

A sofőröket a járőrök előállították a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányságra, ahol a hatóság – még aznap meghozott – elsőfokú határozatában a szabálysértőket három hónapra eltiltotta a járművezetéstől és pénzbírsággal sújtotta.