RTL;

2019-09-03 10:50:00

A mi kis rendőrőrsünk

Pajkaszeg testvértelepülése a XXV. kerület, azaz Kristófváros, ám míg az előbbi mindössze egy, utóbbi több félnótás rendőrrel is büszkélkedhet.

Szombat este a RTL Klubon startolt A mi kis falunk 4. évada. Ez a sorozat azon kevés kivételek közé tartozik, amelyik képes az idő múlásával egyre jobban beférkőzni a nézői szívbe, bolondos karakterei egyformán szerethetők. S ha ritkán, de mégis egy régi viccre vetemednek, képesek vagyunk azon is újszülöttként nevetni rajta.

Egy bejáratott sorozat évadkezdése persze lehetővé teszi, hogy a szereplők ott folytathassák, ahol abbahagyták, de ha egy történet úgy száguld, mint Bodri Gyuri verdája a pilisi kanyarokban, érdemes a fotel karfájába kapaszkodni. János, a pap az első epizódban túlesett egy hivatástisztázó beszélgetésen a püspök atyánál, amihez volt némi köze Tecának, a kocsmárosnak, s míg Füleki polgármester a választásokra készülve házat és légvárat építene, a falu büszkeségét, a briós szobrát lerombolták. Talán a háttérhatalmak, a gyíkemberek, vagy a környék „félelmetes” bűnözői a tettesek − Stokinak, a rendőrnek sajátos módszereivel azért sikerült az ügy végére járnia. A meseszövés pazarul folytatódott.

A Stokit alakító Szabó Győző az RTL új sorozata, a Jófiúk nyitó epizódjában is fontos szerepet kapott mint Malac, a bankrabló − így több mint valószínű, hogy a Jófiúk Kristófvárosba áthelyezett rendőrei sosem fognak Pajkaszegre látogatni. Az esély persze meg lett volna rá: a spanyol Los hombres de Paco sorozat magyar adaptációját szintén A mi kis falunk alkotógárdája jegyzi, de ahogy Pajkaszeg történeteiben sem érezzük a szlovákos ízt, úgy Kristófváros sem vált egyelőre latin negyeddé. (És Torrentét, vagy a Dilizsarukat sem emlegettük.)

Szűcs Gyula nyomozó (Mihályfi Balázs) és két társa, Matkovits Gábor (Hevér Gábor) és Dobos Bence (Király Dániel) pallérozottabban balfékek, mint Stoki, de a dolgokat ők is elrontják, ha kell, büntetésből kerültek Budapest nem létező kerületébe. Az epizód végére nekik is sikerül mégiscsak az első ügyüket megoldani, holott erre semmi remény nem látszott, mivel az idő jelentős részében egy burleszket adtak elő a kihallgatáson sajnálatos módon elhalálozott Malac holttestével.

A kicsit nehézkes (a mese első szálait keresgélő) kezdet után a Jófiúk is elkapta a lendületet. A XXV. kerület bérházas-gangos, alagsori kifőzdés valóságát főként Gyula felesége, Laura (Pokorny Lia), lánya, Sári (Kovács Panka) töltötte be, továbbá apósa és főnöke, Szilágyi Lőrinc (Gáspár Tibor) hatalmas árnyéka. Nem érdektelen, hogy a továbbiakban mit kezdenek egymással.