Pittmann és a fogorvosok

Elmennek a p.csába! – kommentálta egy fogorvos a kormány új, a praxisok finanszírozására vonatkozó javaslatát, melyet egy munkanappal azelőtt tett le az orvosi kamara ágazati tagozatának asztalára az egészségügyi államtitkár, hogy a fogdokik megkezdték két hetes, figyelemfelkeltő akciójukat a körzetek alulfinanszírozottsága miatt. Előtte évekig ment a huzavona, az ígérgetés, a hitegetés, aztán amikor a szakma ráunt, hogy folyamatosan semmibe veszik/hülyének nézik, és lépett, a hatalomnál is életbe lépett a régi reflex: a balhé elkerülése érdekében meg kell venni őket kilóra. Jelzésértékű, hogy a tagozatvezetőség – hogy plasztikus legyek: az ajándék lónak ne nézd a fogát elv alapján – rá is bólintott az ajánlatra; más kérdés, hogy több mint ezer, a problémákkal napi szinten szembesülő kollégájuk beintett az ajánlatra, melyet ilyenformán semmiféle egyeztetés nem előzött meg.

Persze utóbbi hiánya bevett gyakorlat lett az elmúlt kilenc esztendőben, bár eleinte még bújtatva, látványos külsőségek mellett negligálták az aktuális tárgyaló felet, akiben azonban nem partnert, hanem legyőzendő ellenfelet látott mindig is a 2010 óta regnáló hatalom. Nincs olyan szegmense a társadalomnak, mely ne került volna valamilyen formában kiszolgáltatott helyzetbe, s rendre két lehetőség körül választhattak: vagy elfogadják a kormányzati javaslatot – alamizsnát –, vagy egyenes derékkal ugyan, de bedarálják őket. A CEU kapcsán hülyének nézték az Egyesült Államok, New York állam, az unió vagy éppen Németország megannyi politikusát és intézményét. Az Akadémiánál a teljes honi tudományos elitet alázták meg, hosszas látszategyeztetés után erőből bedarálva az intézményt. A bankok és a multik elleni látványos kardcsörtetés kiegyezéssel ért véget, azóta a gazdasági élet nagyágyúi csendes szemlélői lettek az országban történteknek – megmaradt tíz- vagy százmilliárdjaikért cserébe. Nullákkal köti magához a kormány a cigányokat, a nyugdíjasokat és a közmunkásokat, évek óta húzódó tárgyalásokkal veszi palira a pedagógusokat és a közalkalmazottakat, többek között egzisztenciális fenyegetettségben tartva őket.

Akikre pedig nem lehet a pénztárcán vagy a családon keresztül hatni, azokat látványosan ellehetetlenítik: ezerszám hagyják el az országot a diákok, akik valós tudásra-oktatásra és szabad életre vágynak. Előttük még ki is tárják az ajtót, de a demagóg szólam, hogy majd tapasztalatokkal felvértezve térnek vissza a haza nagy hasznára, csak a rajongóknak szól. Ők hiszik el, hogy minden épül-szépül, lelkesednek, és nem veszik észre, hogy Rejtő Jenő-i Igori épül, csak nem a részeges bakter kap vasútállomást menetrendszerűen érkező alkoholjáratokkal, s a fegyencek marinírozott halszeletet Turbigo módra kétfelé vágott tojással, egész kevés vörösborral párolva, s nem egy afrikai vasútvonalat lopnak el, hanem egy egész országot. És akinek nem teszik Pittmann mennyországnak álcázott büntetőtábora, az mehet a szigetre, ahonnét elvileg már nincs visszatérés.

Azért Senki Alfonzék elég messze jutottak…