szegénység;cigány;segély;Sajókaza;

2019-09-06 12:30:46

Éppen a legszegényebbeknek nem jár iskolakezdési támogatás Sajókazán

Ügyesen megfogalmazták a rendeletet, nehogy a cigányok is kaphassanak segítséget.

Sajókaza önkormányzatának képviselő-testülete úgy döntött, hogy a 2019. évi szociális juttatások terhére iskolakezdési támogatás nyújt. A testület azonban gondosan ügyelt arra, hogy a jogszabály éppen a legrászorultabbakra, a legkiszolgáltatottabbakra, a legnagyobb szegénységben élő gyerekekre ne vonatkozzon - írja a 168 Óra.

A rendelet szerint az 5-10-15 ezer forintos támogatást azok vehetik igénybe, akik „rendszeres gyermekvédelmi támogatásra nem jogosultak”, illetve azok, akik „más település általános iskolájába” járnak. 

Azt ugyan nem mondta ki az önkormányzat, hogy cigányoknak nem jár ez a pénz, de a rendelet pontosan ezt jelenti - írja a portál. A rendszeres gyerekvédelmi kedvezmény ugyanis eleve a legszegényebb családok gyerekeinek jár, ez viszont kizárja őket az iskolakezdési segélyből. Ráadásul a támogatásból kizárják a sajókazai szegregált, cigány többségű iskola tanulóit. Vagyis csak azok vehetik igénybe, akiket a szülei éppen azért, hogy a sajókazai szegregált – ezáltal az átlagosnál sokkal rosszabb színvonalú – iskolából kimenekítsék, a környék más intézményeibe viszik.