Nemrég egy cikkében azt írta, hogy a tölgyfák akár ezer évig is elélhetnek. Ilyen hosszú idő alatt biztosan változik a klíma, ami azt feltételezi, hogy a fák rendelkeznek valamilyen alkalmazkodási képességgel. Kell félteni a klímaváltozástól az erdőket?
A hazai fafajok közül a tölgy vagy a tiszafa valóban elérheti a sok száz, esetleg az ezer éves életkort, de Amerikában egyes fenyőfélék akár több ezer évig is élhetnek. A nyír és a nyár esetében inkább 70-80 év a várható életkor, ami nyilván más életstratégiát feltételez. Alkalmazkodniuk mindenképpen kell: szélviharokhoz, tüzekhez, az ónos eső miatti jégterheléshez, az ártéri vízdinamikához. Aggodalomra akkor van ok, ha a változás tempója vagy mértéke nagyobb, mint amihez az adott fa vagy erdő korábban hozzászokhatott. Például az aszályos napok számának gyors növekedése vagy a villámárvizek jelentkezése olyan stressz, ami valószínűleg meghaladja az alkalmazkodóképesség mértékét. Meghaladná már egy természetes állapotú erdő esetében is, ám a helyzetet súlyosbítja, hogy mára az európai erdőtakaró – a magyarországi pedig azon belül is különösen - nagymértékben átalakult, a mezőgazdaság miatt szabdalttá vált, a kisebb erdőfoltok nehezebben birkóznak meg a szélsőséges időjárás kihívásaival. Az intenzív erdőgazdálkodás következtében az erdők fajkészlete megváltozott, néhol teljesen lecserélődött, a vegyes erdők helyét a fajok és a korosztályok szempontjából is homogén erdőségek vették át. A vágásos üzemmód, ami köznapi nyelven leginkább a tarvágást jelenti, azzal jár, hogy nagy területen egyszerre vágják és egyszerre ültetik el az azonos fajú, azonos évjáratú fákat. Az ilyen, hagyományos módon kezelt erdő sokkal sérülékenyebb, mint a természetes: néhány esős nap után az egyirányú szélvihar dominóként döntheti föl a sűrűn tartott, fejletlen gyökérzetű és koronájú, nagy magasságú szálfákat. A klímaváltozás erősebb szeleket hoz, meg melegebb nyarakat, amikor egymás után a kártevő rovarok több generációja tud kifejlődni, az egynemű erdőkben, faültetvényekben sokkal nagyobb kárt okozva. Az ültetvényerdőkben kevesebb az odú, az ágcsonk, nem találnak búvóhelyet a kártevők ragadozói, ez is növeli a sérülékenységet.
A válaszából az következik, hogy ha változik a klíma, akkor a növénytakaró is átalakul. El fognak tűnni az erdők?
Egyes vidékekről valószínűleg eltűnnek, de az ide vezető folyamat már régóta tart. Az Alföld legszárazabb, legforróbb területein soha nem volt valódi erdőklíma, a folyók áradása biztosított nedvességet a fák életben maradásához. Amikor a több mint száz éve megkezdett folyószabályozások a vízutánpótlást elvágták, megindult a szárazodás. Egy ideig fönn lehet tartani fás kultúrát, de ha tovább emelkedik a hőmérséklet és csökken a csapadék, akkor ez lehetetlenné válik. Lehet próbálkozni tájidegen, szárazságtűrő fajokkal, fajtákkal, de valószínűbb, hogy a mesterségesen életben tartott erdők helyén fátlan élőhelyek alakulnak ki. Több reménnyel kecsegtet, ha olyan helyeken ellensúlyozzuk az erdőpusztulást, ahol alkalmasabb az éghajlat. A Dunántúlon vagy az Északi középhegységben ma is hatalmas – általában mezőgazdaságilag gyenge adottságú – területek lennének alkalmasak az erdősítésre.
Mekkora ma az ország erdőterülete, és szükséges-e növelni?
Magyarországon az utolsó nagy erdőirtások 1848 után, a jobbágyfelszabadítás időszakában történtek, a 20. századba alig 11 százalékos erdősültséggel léptünk át. A két világháború idején, a hadigazdálkodás körülményei között is sok erdőt letermeltek, a szocialista időkben viszont már érezhetően nőtt az erdőterület, főleg feketefenyő-, erdeifenyő-, nyár- és akácültetvények révén. Szokták mondani, hogy a rendszerváltás után a privatizált erdőkből is rengeteg fát kivágtak, de ez a valóságban nem jelentett nagy volument. Inkább az a probléma, hogy 1990 óta új állami erdőtelepítés alig volt, inkább a magánerdők területe gyarapodott. Az államnak ma már kevés erdősítésre alkalmas területe van, az is jórészt nemzeti parkokban. A magántulajdonos viszont akkor erdősít, ha kap hozzá támogatást. Ami persze lehetőség is a beavatkozásra, hiszen ezen az úton koordináltan, megfelelő fajösszetétellel, szakmai koncepciók alapján lehetne növelni az erdőterületet az alkalmi öntevékeny magánakciók helyett. Most mintegy 2 millió hektáron található erdő, ami az ország területének bő egyötöde. A történelem előtti időkben viszont az arány éppen fordított volt, vagyis az ország 80-85 százalékát borították erdők. Ez azt jelenti, hogy az országterület négyötödén megfelelő a talaj és a klíma az erdősítéshez – ha a szárazodás miatt egyes régiók esetleg kiesnek, akkor is hatalmas bővülésre lenne lehetőség. A nagyobb léptékű erdősítést már csak az is indokolná, hogy Európában – az orosz területeket nem számítva – jóval 30 százalék fölött van az erdők aránya, vagyis mi a legkisebb erdőborítással rendelkező országok közé tartozunk.
Említette, hogy a változó klíma veszélyes lehet az erdőkre. Erdőtelepítésekkel lehet fékezni a felmelegedés hatásait?
A felmelegedés egyik valószínűsíthető oka az üvegházhatás, amiért a legnagyobb mértékben a légkörbe kerülő szén-dioxid felelős. A fák viszont kivonják a levegőből a szén-dioxidot, és hosszú időre megkötik a növényi szövetekben. Minél több szén van megkötve, annál kevesebb marad a légkörben – ezen az alapon nagyon is érdemes lenne erdősítéssel, akár az erdőállomány megduplázásával küzdeni a klímaváltozás ellen. De nem csak a globális, hanem a lokális összefüggések is ebbe az irányba mutatnak. Az erdők javítják a tájszintű klímát, az erdőtakaróval borított terület páradússá válik, az erdő kedvez az esőképződésnek, vagy akár a rekreációt, a legforróbb napok átvészelését is segítheti.
Hosszú ideig az volt a szakmai konszenzus és a természetvédelem álláspontja is, hogy a telepítésnél az őshonos fafajoknak kell elsőbbséget adni. Az utóbbi években viszont egyre gyakrabban hallani, hogy a klíma változását már csak importált fajokkal, fajtákkal lehet lekövetni.
A védett területeken eleve csak őshonos fafajok ültethetők, ott az erdőnek a rét vagy a legelő lehet az alternatívája, ha megváltozik a klíma. A nagyon száraz éghajlat még az akácnak sem kedvez. Próbálkoznak új fajokkal - mint az ázsiai eredetű, gyorsan növő császárfa -, de ezek szabadföldi termesztésben nem igazán terjedtek el, és nem is biztos, hogy jó megoldást jelentenének. A klíma szempontjából nem a gyors növekedés a fontos, hanem az, hogy egy faj egy hektárra vetítve mennyi szenet köt meg hosszú távon – könnyen lehet, hogy ebből a szempontból még mindig a tölgy a leghatékonyabb.
Mennyire „klímatudatos” a magyar erdőgazdálkodás? Figyelembe veszik a változó éghajlat következményeit, akik a döntéseket hozzák?
Az mindenképpen látszik, hogy szakma ébredezik, de az eddigi gazdálkodási gyakorlatból adódóan az erdők klimatikus szemszögből rossz állapotban vannak, a természetességük foka alacsony. Pedig a tudományos eredmények egyértelműen jelzik, hogy a fajok és a korosztályok alapján elegyesebb, a vágásos üzemmód helyett ún. örökerdő-gazdálkodással művelt erdők sokkal ellenállóbbak a változó klíma hatásaival szemben. A soproni egyetem és a Magyar Tudományos Akadémia régóta együttműködik, a klímamodellekből levont következtetéseket igyekeznek a gyakorlatba is átültetni, a reformszemlélet azonban egyelőre inkább csak a fafajcserékre vonatkozik, a természetközeli erdőgazdálkodási módszereket még csak elvétve alkalmazzák. Léteznek progresszív mintaterületek a Pilisi Parkerdőgazdaságban Budapest környékén, a Pilisben, a Visegrádi hegységben, ám ezek a próbálkozások még nem országos léptékűek. Egy másik követendő irány lehetne a védett területeken az erdők kivonása a gazdálkodásból. A nemrég egy kisvasút-építési terv miatt a hírekbe került, évtizedek óta háborítatlan Csarna-völgy példája meggyőzően mutatja, hogy ha az erdők fejlődését a természetre bízzák, akkor az erdőterületek önmaguktól, beavatkozás nélkül visszaszerzik az ellenállóképességüket. Úgy is mondhatnánk, hogy a természetes állapotú erdők immunrendszere nagyságrendekkel erősebb, mint a faültetvényeké, és ezt a tényt a klímaváltozásra történő felkészüléskor nem hagyhatjuk figyelmen kívül.