kiállítás;dizájn;nácizmus;

2019-09-08 18:46:59

A náci dizájnt mutatja be egy holland múzeum kiállítása

Tiltakozások ellenére nyílt meg a tárlat, fényképezni szigorúan tilos.

Hozzászoktunk, hogy a múzeumok a kultúra jó oldalát mutatják meg, a dizájnt pedig gyakran úgy tárják elénk, hogy az hozzájárul a jobb világhoz. A dizájn azonban a világ egészét tükrözi, annak minden jó és rossz oldalával. A Harmadik Birodalom Dizájnja című kiállításunk a dizájnt mint a sötétség erőinek eszközét mutatja be - írja a holland Design Museum Den Bosch honlapja.

A múzeum 's-Hertogenbosch-ban található, ugyanabban a városban, ahol a Jheronimus Bosch Art Center is működik.

A dizájn-múzeum szerint a nácik a formatervezés mesterei voltak, hogy ezzel is elérjék céljukat, hogy meggyőzzék híveiket, és hogy elpusztítsanak sok millió embert. Felhívják a figyelmet arra, hogy a múzeum kritikával áll kiállításának alapanyagához.

A kiállított tárgyak többek között a Deutsches Historisches Museumtól, a Münchner Stadtmuseumtól, a Müncheni Haus der Kunsttól, a berlini Institut für Zeitgeschichtétől érkeztek a holland múzeumba kölcsönben, azonban a téma érzékenysége miatt egyik intézmény sem adta hozzá a nevét hivatalosan.

A kiállítás megnyitását tiltakozások is kísérték, de ennek ellenére a tárlat zavartalanul látogatható. Fényképet készíteni azonban tilos, és ezt rendkívül szigorúan veszik, mert a szervezők attól félnek, hogy a közösségi médiában rossz irányt vennének a fotókat közlő bejegyzések.