Gyógyíthatatlan SM betegek néztek szembe önmagukkal

Publikálás dátuma
2019.09.09. 11:53

Fotó: Zsolnai Péter / Magyar Sclerosis Multiplexes Betegekért Alapítvány
Mintegy kétszáz sclerosis multiplexes beteg vett részt Gyulán az Országos SM Napon, amelyen egy vándorkiállítás is indult, amely azt mutatja be, miként élnek a gyógyíthatatlan betegek Magyarországon.
Egy SM beteg sorsa alapvetően azon múlik, hogy az agy, illetve az idegrendszer hol és milyen mértékben károsodik. Ettől függ, hogy valaki hosszan önállóságát megőrizve élhet-e együtt az SM-mel vagy gyors leépülés és kiszolgáltatottság fenyegeti. A Magyarországon élő mintegy nyolcezer SM beteg közül a Magyar Sclerosis Multiplexes Betegek Szövetsége igyekszik minél többeket bevonni az országszerte működő helyi klubokba, egyesületekbe - mondta Furcsa Józsefné a szervezet elnöke. 
Az Országos SM Napon, Gyulán bemutatták a Magyar Sclerosis Multiplexes Betegekért Alapítvány által meghirdetett fotópályázatra a 42 pályázó 183 képéből beérkezett képekből összeállított fotókiállítást, és kiállították Zsolnai Péter fotós SM betegekről készült fotósorozatait is. Az érintetteket betegségük felvállalására, a társadalmat szolidaritásra ösztönző vándortárlat a tervek szerint legközelebb Szolnokon lesz látható - írta a szervezet közleményében.
Szerző

A tanévkezdési betegség elkerülhető

Publikálás dátuma
2019.09.07. 14:14

Fotó: Laurence Mouton/PhotoAlto / AFP
Iskolakezdés után megtelnek az orvosi rendelők a legkülönbözőbb fertőző betegségekkel küzdő gyermekekkel, pedig ezek nagy részét meg lehet előzni.
A nyári szünetben nemcsak azért nem betegek annyit a gyerekek, mert kevesebbet mennek közösségbe, hanem, mert olyankor az immunrendszerük is erősebb – mondta Jeszenszky Emma gyermekgyógyász.  Az, hogy a nyári hónapokban a gyerekek nincsenek közösségben, kevesebb fertőzési kockázatot jelent, de kevesebb stressz is éri őket, hiszen nem kell korán kelni, kimarad a reggeli rohanás és a rengeteg plusz feladat. A több pihenés mellett, remélhetőleg sokat vannak szabad levegőn, mozognak és otthon talán egészségesebb, kiegyensúlyozottabb és vitamindúsabb ételeket is esznek – tette hozzá a MediCall orvosa.
A gyermekorvos szerint a betegségek szezonalitása évek óta eltűnőben van. Korábban télen a meghűlések, a torokgyulladások, nyáron pedig a bélrendszeri fertőzések domináltak, most viszont már mindig minden előfordul. Iskolakezdéskor pedig még nagyobb eséllyel keverednek a betegségek. Egyszerre lehet hűvös, nedves és meleg is az időjárás, hiszen sokszor napközben még felmelegszik a levegő. Ez növeli a hurutos, köhögős, torokfájós tünetek megjelenését, a játszótéren pedig könnyen felfázhatnak a kicsik. 
A gyermekorvos tapasztalata szerint a gyerekek már sokszor a tanév első heteinek végére kifáradnak. Nehezen szoknak vissza a korai keléshez, hirtelen zúdul rájuk - ahogy a szülőkre is - a sok feladat. Ezért segíthet, ha fokozatosan próbáljuk terhelni őket és kisebb adagokban, csúsztatva növeljük a tennivalókat, az elfoglaltságokat és a különórákat. A multivitaminok, immunerősítők és a bélflóra erősítését szolgáló probiotikumok is segíthetik a gördülékeny visszatérést az iskolai, óvodai hétköznapokba. Az, hogy melyik gyermeknél mi válik be, egyéni, illetve a betegségekre való hajlam kérdése is, de C- és D-vitamin napi szedése mindenkinek ajánlott. 
Fontos, hogy a sok teendő mellett is maradjon idő a megfelelő mennyiségű és minőségű alvásra, és iktassuk be a rendszeres mozgást a gyermek életébe, találjuk meg a számára megfelelő és szerethető mozgásformát. A fertőzések elkerülését szolgálja a megfelelő hidratálás is. A napi folyadékmennyiségbe beleszámít ugyan a leves és a gyümölcsök víztartalma is, de próbáljuk rávenni a gyereket, hogy sok vizet igyon. Egy bölcsődés gyermeknek körülbelül napi 1 liter a folyadékigénye, óvodásoknak 1-1,2 liter, kisiskolás kortól pedig nagyságrendileg 1,5 liter folyadékot kell naponta meginnia. Hasznos, ha ehhez már egészen pici korban hozzászoktatjuk a gyermekeket – hangsúlyozta a gyermekorvos.
Reggeli nélkül ne induljon el gyerek - hívta fel a figyelmet a szakember. Ez lehet egy szendvics felvágottal, sajttal, zöldséggel, de akár a manapság divatossá vált zabkása is, amit gyümölccsel, olajos magvakkal turbózhatunk. Javasolt a napi legalább egyszeri főtt étel fogyasztás, és érdemes kerülni a szénsavas, cukrozott üdítők, finomított fehér cukor és liszt, valamint nagyobb gyermekek esetében az energiaitalok rendszeres fogyasztását. 
Ha a gyerek mégis megbetegszik, akkor sem kell mindenképpen orvoshoz menni, hacsak nem igazolásra van szükség. Jeszenszky Emma szerint általánosan elfogadott vélekedés a gyermekorvosok között, hogy néhány napos megfázást, torokfájást, köhögést, még ha lázzal is jár, a szülő is tud kezelni, hiszen ismeri a gyermekét, tudja, mi szokott használni és azt is érzi, mikor kell orvosi segítséget kérni. 
„Elég egy 3-4 napja fennálló láz, nem javuló tünetek, illetve kifejezett fájdalom, elesettség esetén orvoshoz fordulni”

– mondta a gyermekgyógyász.

Szerző

Kiderült, melyik az idei év fürdője

Publikálás dátuma
2019.09.06. 14:42

Fotó: Facebook/Harkányfürdő
Ötödik alkalommal versengtek idén a hazai fürdők. A három kategóriában rendezett közönségszavazást egy nagy visszatérő, egy építészeti különlegesség és egy nagyváros legkisebb fürdője nyerte.
Június 1. és augusztus 31. között három kategóriában – Az Év Fürdője, Az Év Regionális Fürdője, A Helyiek Kedvenc Fürdője – közel kétszáz fürdő versenyzett. A termalfurdo.hu által szervezett szavazást, amelyre 153 ezer voks érkezett, egy nagy visszatérő, egy építészeti különlegesség és egy nagyváros legkisebb fürdője nyerte.
Az Év Fürdője díjat a Harkányi Gyógy- és Strandfürdő nyerte, amely a 80-as évekig az ország egyik legismertebb és leglátogatottabb fürdője volt. A 90-es évektől kezdve némileg lemaradt a versenytársaitól, és csak az utóbbi néhány évben zárkózott fel újra a legnépszerűbb fürdőhelyek közé. Itt található az ország talán legsokoldalúbban alkalmazható gyógyvize, amely mozgásszervi panaszok mellett bizonyítottan jótékony hatással van nőgyógyászati és bőrbetegségekre is. A gyógyulást pedig a város mikroklímája, a napsütéses órák magas számának köszönhető melegebb időjárás is elősegíti. A 13,5 hektáros ősfás parkban található strandon 2016-ban szabadtéri csúszdapark épült, 2017-ben fedett gyermekvilággal, idén pedig egy komplett wellness részleggel és modern szaunavilággal bővült a fürdő.
Az Év Regionális Fürdője a Hagymatikum Makó lett. A Makovecz Imre tervei alapján 2012-ben épült hagymatikum fürdőjének különlegessége a gyógykezelések során alkalmazott marosi gyógyiszap. A fürdőben a 15 medence és a 4 csúszda mellett 9 szauna is található, köztük olyan specialitások, mint a gyógynövényes szauna.
A Helyiek Kedvenc Fürdőjének a Miskolctapolcai Strandfürdőt választották. Miskolc három fürdőjének legkisebbjét nem szabad összetéveszteni a közelében található világhírű Barlangfürdővel. A helyiek körében ismert és kedvelt strand wellness részlege egész évben várja a vendégeket, de népszerűségét a szezonálisan nyitva tartó úszómedencének, fokozatosan mélyülő családi medencéjének, valamint röplabda és lábtenisz pályáinak köszönheti.

TOP15 fürdő rangsora:

Harkányi Gyógy- és Strandfürdő Hungarospa Hajdúszoboszló Zalakarosi Fürdő Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő Gyulai Várfürdő Cserkeszőlő Fürdő és Gyógyászati Központ Demjéni Termál Völgy Zsóry Gyógy- és Strandfürdő (Mezőkövesd) Saliris Resort Gyógy és Wellness Fürdő (Egerszalók) Miskolctapolca Barlangfürdő Napfényfürdő Aquapolis (Szeged) Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház Pesterzsébeti Sós-jódos Gyógy- és Strandfürdő Bükfürdő Thermal & Spa Egri Termálfürdő 

TOP15 regionális fürdő rangsora:

Hagymatikum (Makó) Jonathermál Gyógy- és Élményfürdő (Kiskunmajsa) Várkertfürdő Pápai Gyógy- és Termálfürdő Berekfürdői Gyógy- és Strandfürdő Bogácsi Gyógy- és Strandfürdő Brigetio Gyógyfürdő Komárom Velence Resort & Spa Lipóti Termál- és Élményfürdő Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont Thermal Spa Tamási Hajdúnánási Gyógyfürdő Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő (Tiszakécske) Igali Gyógyfürdő Thermal Spa Siklós Hertelendi Termálfürdő (Magyarhertelend) 

TOP15 kedvenc helyi fürdő rangsora:

Miskolctapolcai Strand Nagyszénási Parkfürdő Nagykátai Gyógyfürdő és Strand Lepence Spa (Visegrád) Kerekdombi Termálfürdő (Tiszakécske) Százhalombatta, Sporthalom Kft. Városi Strand Orfű Aquapark Borbála Fürdő (Algyő) Termálfürdő Leányfalu Mesteri Termálfürdő Tápiószentmártoni Strand- és Termálfürdő Csisztafürdő (Buzsák) Albertirsai Strandfürdő Csurgó Városi Uszoda Hajdúdorogi Strandfürdő

Szerző