Amikor felhívtam, nagyon dühös volt. Bár gondolom, hogy több hét, hónap után történt, ami történt.
Most is dühös vagyok. Jelentettek már fel még a kaposvári pártbizottságon a rendszerváltás előtt a Bánk bán miatt, de ilyen, mint most, még sosem fordult elő.
Hogy jutott el a történet a letiltásig?
Elkezdtem próbálni a Delila című darabot, amely az utolsó előtti műve Molnár Ferencnek. Hamar szembesültem vele, hogy nem véletlenül nem ismerik. Nem hinném, hogy ott a helye a szerző parádés darabjai között.
Akkor miért akarta megrendezni?
Erre szólt a nyíregyházi színház felkérése. Konkrét darabra. Az ilyen szituációk engem mindig érdekelnek. Ismerik a munkamódszeremet, azt nyilván ők is tudták, hogy egy több mint nyolcvan éves színmű nem marad változatlan, ha hozzányúlok. A Delila nyelve rettenetesen poros, a benne levő szituációk nem elég bonyolultak, az egyik színész az olvasópróba után még azt is felvetette, hogy olyan, mintha ebben az esetben ez nem is Molnár munkája lenne. Persze ezt nem tudhatjuk, mert nem voltunk jelen, amikor a karakterek a papírra odahullottak.
Nem véletlenül Molnár Ferenc az egyik legtöbbet játszott szerző. Hogyan kezdődött a konfliktus a szerző örököseivel?
Kérték a szövegkönyvet, de jeleztük, hogy csak a főpróbahéten lesz végleges példány, mert addig napról napra változik. Egyébként nem titok, mindig így dolgozunk. A próbák alatt is alakul a szöveg és csak az utolsó pillanatban készül el. Az örökösökkel aláírt szerződése volt a színháznak, meg is állapodtak nyilván a Molnár-darabok esetében szokásos, kiemelkedően magas jogdíjban. A főpróbahetet követően elküldtük a szöveget, arra válasz nem érkezett. Megtartottuk a nyári színpadon az elő bemutatót, egyetlen előadást, illetve előtte a nyilvános főpróbát.
De önök még a nyári előadás után is hozzányúltak a darabhoz.
Persze. Nyár közepén visszaküldték az örökösök a példányt. Bejelöltek bizonyos szavakat, amelyek nem tetszettek nekik, ezeket mi javítottuk. Ezek után jelentették be, hogy az eredeti szövegből csak húzni lehet.
Ezek obszcén kifejezések voltak?
Ezt nem mondanám. Szoktam káromkodást írni a darabokba, ugyanis nem gondolom, hogy például a balatoni országút melletti csaposnak, aki a darab egyik szereplője, kifogástalanul kellene megszólalni. Ráadásul Molnár figurái ebben a darabban mind egyforma stílusban beszélnek. Az örökösök olyan kifejezéseket is kifogásoltak, hogy molyolni, vagy padlót fogtak. Persze káromkodásokat is bejelöltek. Először a testvérem, aki alkotótársam is, találkozott a családot képviselő Lukin Ágnessel, én nem voltam ott.
Miért nem?
Én abban a hitvitában, hogy megszentségtelenítjük-e Molnár szellemét, nem szerettem volna részt venni.
De gondolom az ön feladata is, hogy védje a szerzőt.
Én nem védeni akarom, hanem kiteljesíteni. Nem hiszem, hogy Molnár szellemisége sérülne, ha hozzányúlok. Azt hiszem a pályámon eddig sikerült bebizonyítanom, hogy jól nyúlok a darabokhoz. Závada Pál például azt mondta, hogy boldog lehet az az író, akinek a művét mi Istvánnal a kezünkbe vesszük.
Molnár Ferencet erről nem tudjuk megkérdezni, viszont az örökösök korántsem voltak boldogok. Sőt végül le is tiltották az előadást. A szövegkönyv vita miért nem hozott eredményt?
Minden általuk megjelölt kifejezésen változtattunk. Igyekeztünk eleget tenni a kérésüknek, de már az sem volt elég. Álláspontjuk szerint az eredeti Molnár szöveghez egy betűt sem lehet hozzátenni. Lukin Ágnes találkozott a színház vezetőivel is, ahol állítólag azt mondta, hogy a mi változatunkban már öt százalék Molnár sincs. Ez eldöntötte a dolgot, mert ha nincs, akkor már ne is legyen, elkezdtük azt is kivenni. Ezt a műtétet elvégeztük az utolsó napokban és Molnár alapján írtunk egy vadonatúj darabot. Noha a szerző szellemisége szerintünk még így sem sérült. Sokkal meghatóbb, szebb történet lett belőle.
Ez jól hangzik, de gondolom eredetileg nem erről volt szó, hogy Molnár alapján önök írnak egy új darabot.
De ez lett belőle, a színház már így is tűzte ki, hogy Molnár nyomán ez a mi darabunk, a címe is más lett: A tétova menyasszony. Ezután a nyíregyházi polgármesteri hivatalnál jelentették fel a színházat. Azt nem tudom megmondani, hogy hány százaléktól számít valami plágiumnak. Minden estre a „Bocsánat, hogy a csapos közbeszól…” molnári mondatot benne hagytuk.
A színház végül, ha jól értem, a döntésével végül az örökösök mellé állt.
Hogy a színház ki mellé állt, azt megmutatja a színház közleménye, de Kirják Róbert igazgató a városvezetéssel történt egyeztetése után végül úgy döntött, nem kockáztatja meg a jogsértés lehetőségét.
Az alkotóknak, noha nem tűzték végül műsorra a darabot, kifizeti a színház a járandóságát?
Mivel a nyári bemutató megvolt, igen. A színház elbukta a befektetett összeget. De ne felejtsük el, hogy egy hatszereplős darabról van szó, nem pedig egy ötven-hetven fős operettről, tehát a költségek nem voltak kiugróak. A díszlet, amit a másik öcsém, András tervezett, sem volt különösen drága.
Ön érez valamilyen felelősséget az ügyben?
Nem. Az én dolgom az, hogy a szöveg alapján a legjobb előadást adjam a nézőnek; én nem teremőr vagyok egy szövegmúzeumban, hanem rendező. Rendeztem már Molnár-darabot, A játék a kastélyban-t és Az üvegcipőt is. Akkor ilyen probléma nem merült fel. Hangsúlyozom, én a jogi ügyekkel soha nem foglalkoztam, mert hogy nem is kellett.
Úgy tudom, hogy A játék a kastélyban esetében is felvetődött már probléma.
Nem tudok erről. Lukin Ágnes azon a premieren gratulált. Később, úgy tudom, felemlegette, hogy a színésznő miért ül az egyik drámaíró ölébe. De szerintem a suszter maradjon a kaptafánál. Azt hiszem, el tudom dönteni, hogy ki kinek az ölébe üljön bele – vagy akár ne – a színpadon. Visszatérve a felelősségre, amíg le nem jár a jogvédelem, addig nem rendezek Molnár művet. Nem vagyok én őrült, hogy mezítláb rugdaljam a sündisznót.
