MOL;székház;Kopaszi-gát;Garancsi István;

2019-09-12 19:28:36

Garancsi építheti a Mol-székházat

A Mol közleménye hosszan ecseteli, hány – általuk meghívott – magyar és nemzetközi cég sokkörös versenyében bizonyult végül pont a hozzájuk igen közel álló Garancsi István Market Építője a legalkalmasabbnak új központjuk kivitelezésére.

Kevéssé meglepő módon a kormányfő kötélbarátja, Garancsi István érdekeltségi körébe tartozó Market Építő nyerte el a Mol 120 méter magasra tervezett új székházának kivitelezési pályázatát – derül ki a Mol közleményéből. Már a Kopaszi-gát mellett lévő telket is Garancsi István fejlesztőcégétől vette meg az olajtársaság. A nagyvállalkozót számtalan egyéb közös üzlet is összeköti a Mol vezetőivel.

A közleményből az is kikövetkeztethető, hogy a beruházás egy évet csúszik. Így az eredeti, 2017-ben bejelentett tervektől eltérően nem 2021-re, hanem 2022-re teszik az átadást. Az olajcég közleménye, amiként a késedelem tényére, úgy annak okaira sem tér ki. Bár a Csányi Sándor Mol-alelnökkel többször összekülönböző Lázár János egyfajta kancelláriaminiszteri hattyúdalaként 2017-2018-ban – például szakrális indokokra hivatkozva – igyekezett megfúrni a felhőkarcoló tervét, ez éppenséggel nem hátráltatta, hanem – a törvénytervezeteibe rejtett korai határidők miatt – sokkal inkább gyorsította az építkezés megkezdését. Bár a kormány azóta megtiltotta 90 méternél magasabb épületek felhúzását, ez az akkor már engedélyezett Mol-székházra nem vonatkozik. (Ráadásul a kormány ez alól is mentességet adhat.)

Miközben szinte mindenki biztos volt abban, hogy Garancsi István lehajol a – Mol által meg nem jelölt mértékű, százmilliárdosra becsült - kivitelezési díjért, a Mol közleménye hosszan ecseteli, milyen sokesélyes és alapos eljárás után bizonyult a Market Építő a legjobbnak. Eszerint négykörös, meghívásos pályázat során, több magyar és külföldi induló közül, „hosszas mérlegelés után” választották ki a Mol Campusnak nevezett épület kivitelezőjét. A munkáról szóló szerződést tegnap kötötték meg. Most megkezdik az alaplemez vastagságának megfelelő föld kitermelését, valamint cölöpépítés és talajszondafúrások indulnak.

A 28 emeletes épület terveit brit a Foster+Partners és a FintaStúdió készítette el.