Üzenet a jövőnek

Amikor egy kormány a hatalmat gyakorolja, szükségképpen az utókorral is kommunikál, a saját emlékművét is építi. Ezért nem lesz Magyarországon soha becsülete – bárhogy ügyködjenek is Orbánék a történelem átírásán – a nemzetet a vesztes háborúba, közvetve a trianoni országcsonkításba belevivő Tisza István kormányának. És hiába tűnik ma még talán erőltetettnek vagy túlzónak a párhuzam, hasonló lenyomatot készít magáról az Orbán-kabinet is, amikor a jelenkor legfőbb sorskérdését a választott elődhöz hasonló vaksággal kezeli.

A klímáról, a tágabban értelmezett fenntarthatóságról van szó – természetesen –, és arról, hogy a közelítő klímakatasztrófával kapcsolatos mai kormányzati döntéseket az akkorra már bekövetkező változások fényében ugyanúgy fogják majd meg- és elítélni a gyermekeink és unokáink, ahogyan mi is ítéletet mondunk (nem feltétlenül igazságosan, de az ok-okozati összefüggéseket azért látva) a száz évvel ezelőtti hibák és bűnök fölött. Az EU-t, az úgynevezett brüsszeli bürokráciát tényleg be lehet talán csapni ideig-óráig azzal az állítással, hogy a magyar kormány nem biztosít támogatásokat a fosszilis energiahordozók használatához. De egy ilyen könnyen cáfolható mondás biztosan nem fogja meggyőzni az utódokat arról, hogy amikor még lehetett volna mit tenni, a döntési helyzetben lévő hatalom helyesen cselekedett.

A magyar állam – ahogyan azt egy nemzetközi szervezet nemrég publikálta – nagyjából négyszer annyit költ a szén-, az olaj- és a gázalapú energiatermelés megsegítésére, mint amennyit a megújulók használatának ösztönzésére juttat. Ez olyan fokú (európai összehasonlításban egészen kirívó) aránytalanság, amire később, amikor már mindenki számára nyilvánvaló lesz, hogy nyakunkon a baj, sem mentséget, sem magyarázatot nem lehet majd találni.

2019-ben is tudjuk, hogy a Föld klimatikus egyensúlya felborulóban van az évmilliók alatt a talajban felhalmozódott szén- és szénhidrogén-készletek eltüzelése miatt, és azt is, hogy ebből a helyzetből csak úgy tudunk kikeveredni, ha a lehető leggyorsabban átállunk a minimális karbonlábnyomú nap- és szélenergiára, meg az energiafogyasztás mérséklésére. Nálunk ehelyett szélerőmű-tilalom, napelemadó és a lakásszektortól megvont energiahatékonysági támogatás van. Globálisan nyilván kevesebbet nyom a latban, mint a brazil esőerdők felégetése, de mindenkin a rá jutó felelősséget kérik számon.

Az első világháborút is a gyarmatbirodalmak újraosztásáért indították, és mi úgy szálltunk bele önként, hogy még csak nem is akartunk elrabolni senkitől semmit - mégis rajtavesztettünk, enyhítő körülmények nélkül. Klíma-ügyben annyival rosszabb a helyzet, hogy itt a kormánypolitika ma is láthatóan árt mindenkinek – többek között az indokoltnál magasabb rezsivel és rozogább egészséggel fizetünk érte. (Csak egyetlen példa: mostanában Magyarországon a legolcsóbb áramot a 2010 óta építési tilalom alatt álló, azaz sajnálatos módon nem terjedő szélerőművek termelik.) A látható jövőben sincs semmi, ami ezt legalább utólag megindokolhatná.