Biztonságos teret álmodtak Kőbányán

Publikálás dátuma
2019.09.15. 13:27

Fotó: Facebook/Legyen TERED
Olyan új közösségi teret alakítottak ki a X. kerületben, melynek létrehozásánál fontos volt, hogy a bűnmegelőzés építészeti szempontjai érvényesüljenek, vagyis a park használói minél nagyobb biztonságban tölthessék ott szabadidejüket.
Hazánkban is szeretnék meghonosítani a világszerte egyre jobban terjedő elveket, melyek építészeti eszközökkel tennék biztonságosabbá mind a közvetlen lakókörnyezetet, mind a közösségi tereket. Ennek jegyében készítette el a Kőbánya Közbiztonságáért Közalapítvány a LEGYEN TERED elnevezésű projekttervét, egy olyan park létrehozásáról, mely megfelel a majdani felhasználók igényeinek, kulturált környezetet teremt, és biztonságot nyújt a használói számára. Kőbányán az Ónodi – Kolozsvári utca kereszteződésében lévő terület bár eddig is parkként funkcionált, elhanyagoltsága folytán nem töltötte be a szerepét. 
A projekt megvalósításához a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács nyújtott anyagi és szakmai támogatást, és mellettük még számos szervezet csatlakozott a kezdeményezéshez. A tervezésben részt vettek a közeli Szent László Gimnázium diákjai, míg a Fővárosi Büntetés - végrehajtási Intézet a kivitelezést segítette. A munkák megkezdése előtt a környékbeliek lakossági fórumokon követhették az elképzelések alakulását, és elmondhatták mit várnak a terület átalakításától.
A park így néhány hónap alatt elkészült, WIFI szolgáltatással és napelemes világítási rendszerrel várja látogatóit. Nyitás szeptember 17-én 16 órakor családi programokkal és utcabállal
Szerző

Halál a síneken: embert gázolt a Gradec IC Dinnyés és Székesfehérvár között

Publikálás dátuma
2019.09.15. 10:40
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
A Zágráb felé tartó Gradec IC Dinnyés és Székesfehérvár között elütött egy embert, emiatt a Budapest-Székesfehérvár vonalon 15-30 perccel megnőhet a vonatok menetideje - közölte a Mávinform vasárnap reggel a honlapján.
A helyszínelés ideje alatt a vonatok csak egy vágányon közlekedhetnek. A szerelvényről a belföldre utazók egy székesfehérvári vonatra szállhatnak át a katasztrófavédelem segítségével, míg a külföldre tartók várakozásra kényszerülnek a helyszínelés befejezéséig. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Szemerei Péter az MTI-nek elmondta, hogy az elgázolt ember a helyszínen meghalt. 
Szerző

Egy 17 éves fiút lőttek agyon egy utcai leszámolásban, több tinédzser társa is megsebesült

Publikálás dátuma
2019.09.15. 10:39
A kanadai rendőrség a leszámolás helyszínén
Fotó: Twitter / Toronto Sun / John Hanley
A félautomata fegyverekkel felszerelkezett banda a rajtaütés után elmenekült.
A kanadai rendőrség félautomata fegyverekkel felszerelkezett elkövetők után nyomoz, akik szombat este Mississauga városában lövöldöztek – írja az Index.hu a CBC News alapján. A támadásban egy 17 éves fiú meghalt és öten megsérültek, a sebesült áldozatok között további két tizenéves van, egyikük állapota életveszélyes. A lap szerint a lövöldözés egy lakóház mögötti parkolóban történt, a házban éppen egy videoklipet forgattak, de nem tudni, hogy a két dolognak van-e köze egymáshoz. A környéken parkoló autók mindenesetre tele vannak a lövedékek nyomaival. A felfegyverzett banda elmenekült a környékről, de mivel egyelőre nem akadtak a nyomukra, a rendőrség szerint továbbra is veszélyt jelentenek a városban a közbiztonságra.  
Szerző