Videón, ahogy a gázolás után a tűzoltók kiemelnek egy embert a villamos alól Kőbányán

A  baleset kedden délután történt.

Ipari tűz volt éjjel Kőbányán

Elektronikai hulladékok égtek egy közeli telephelyen, a lángok átterjedtek a szomszédban parkoló teherautókra is.

Képünk illusztráció

Százhét macskát és egy kutyát tartott kőbányai lakásában egy nő, állatkínzásért tíz hónap börtönt kapott

Az asszony társasházi lakásában bűz, kosz és állattetemek tették pokollá a szomszédok életét. A letöltendő szabadságvesztés fellebbezések miatt nem jogerős. 

Tűz ütött ki egy kőbányai munkásszállón, kétszázötven embernek kellett elhagynia az épületet

Egy ágy kapott lángra. 

Képünk illusztráció.

Volt olyan szavazólap, amelyen Szentkirályi Alexandráé mellett Karácsony Gergely nevét is kihúzták

Egy választópolgár emiatt adta vissza a szavazólapot a szavazatszámláló bizottságnak Budapest X. kerületében. A helyi választási iroda vezetője közölte, utólag már nem lehet megállapítani, hogyan keletkezett a kettős áthúzás, ezért nincs lehetőség további intézkedésekre.

Magyar Péter pártja Kőbányán is indít polgármesterjelöltet

Ezzel a Tisza Pártnak már 4 polgármesterjelöltje van.

Kolosszális röfögés rázta meg Kőbányát, egy milliomos Budapestnek új nevezetességet adott

Lelőhely

A kőbányai sertésszállások
– az
1880-as években
több tízezer
disznó röfögött
az ólakban

A Momentum szerint a DK és az MSZP nem is akar nyerni Kőbányán, úgyhogy önállóan indulnak

A Momentum Stemler Diána szerint a koordinációs indulás lehetőségét is felajánlotta a DK-nak és az MSZP-nek, de ezt válaszra se méltatták.

Képünk illusztráció

Tűz pusztított a Kozma utcai Új köztemetőben, a virágüzletek standjai borultak lángba

Egy 50 méteres szakaszon égett minden.

Képünk illusztráció

Most síntörés okozott káoszt a MÁV menetrendjében

Diáklányokat és kolléganőit is szexuálisan zaklatta és megalázta a néhai Póka Egon basszusgitáros és iskolaigazgató

Két évvel a neves blues- és rockzenész halála és néhány hónappal azután robbant ki a botrány, hogy egy még nem is létező popzenei egyetemet akartak elnevezni róla. 

Póka Egon 2015-ben, zenésztársa, Hobo balatoni hajókoncertjén

Jogerősen életfogytiglant kapott a férfi, aki különös kegyetlenséggel végzett volt barátnőjével Kőbányán

Cs. Dániel legkorábban 25 év elteltével bocsátható feltételes szabadságra.

Képünk illusztráció.

Kigyulladt egy budapesti raktár, amelyben gumit, műanyagot és bútorokat tároltak (fotók)

A lángok száz négyzetméteren csaptak fel. 

Polt Péter szerint még megjavulhat a fiatal lányokkal liftben erőszakoskodó kőbányai szatír

A magukat nem hagyó áldozatok ellenállása miatt inkább odébbállt a szeméremsértő férfi, ezért az ügyészek arra jutottak a felfüggesztett börtöntől még jobban megszeppen majd.

Videón, ahogy kigyullad egy dízelmozdony Kőbányán

Emiatt egy ideig szünetelt a forgalom az érintett szakaszon. 

Képünk illusztráció

Bíróság fogja kiértékelni a kőbányai liftes szatír mutatványát, de az ügyészség csak felfüggesztettet kért rá

Négy lányt követett hazáig.

Villamos és autó karambolozott Kőbányán

A helyszínen vannak a mentők is.

Képünk illusztráció

A kutyáját megmentette, de saját magára már nem jutott ideje Zsuzsának, a gyöngyöstarjáni villámárvíz áldozatának

A 44 éves asszony holttestét hőkamerás drónnal találták meg a rendőrök. Az ötvenes Gergő kezét társai fogták, amíg bírták, de a víz alá került pincerendszer végül elnyelte.

A medréből kilépett patak vize még másnap is háborgott

Tűz ütött ki egy kőbányai szociális intézményben

A tűzoltók gyorsan eloltották a lángokat, 40 embert azonban az intézmény udvarára kellett vinni a keletkezett füst miatt. A tűzoltók átszellőztetik és átvizsgálják az épületet.

Képünk illusztráció.

Hadházy Ákos elvitte a német EP-képviselőt az Orbán-család szépen teljesítő gánti kőbányájához, Orbán Viktor apja fenyegetni kezdte őket

Aki bejelentkezik, körülnézhet és fotózhat, de szerinte ezt a politikusok elbaszarintották. 

 Id. Orbán Győző 2023. február 18-án érkezőben Orbán Viktor évértékelőjére

Elfogták a szatírt, akit négy lány kergetett el egy kőbányai társasház liftjéből

Nem éppen jó emberekkel kezdett ki, s ráadásul a kamera kiváló minőségű felvételt készített a történtekről. 

Videón, ahogy hatalmas lángokkal ég egy kőbányai panellakás

Több otthon lakhatatlanná vált.

Kilakoltattak egy 84 éves nőt és fiát Kőbányán

A nő szívelégtelenségben szenved, érrendszeri problémái vannak, gerinc- és cukorbeteg, fia szívbeteg, cukorbeteg, gerincsérve és más mozgásszervi problémái is vannak. A polgármester annak ellenére ragaszkodott a kilakoltatáshoz, hogy a család – alapítványi és egyházi segítséggel – az adóssága felét egy összegben rendezni tudta volna.

Horgászbottal próbáltak csomagot bedobni egy kőbányai börtön területére

Az esettel kapcsolatban két férfit és egy nőt állítottak elő. Egyiküknél – a rendőrség leírása szerint a „szatyros férfinál” – mintegy öt gramm marihuánát is találtak.

Perselypénzt, szexjelmezt és női bugyit is lopott a nem túl válogatós kőbányai tolvaj

Mindent vitt, amihez épp kedve támadt. 

Fa dőlt egy villamosra Kőbányán

A fa a Maglódi út és a Lavotta utca kereszteződésénél található megállóban dőlt rá a villamosra.

Megvalósult álom: biztonságos lakókörnyezet építészeti eszközökkel

Kőbányán jött létre a Legyen TERED! elnevezésű projekt egy olyan park létrehozására, mely kulturált környezetet teremt, és biztonságot nyújt a használói számára. 

Elgázolt egy embert a vonat Kőbányán

Az Élessarok közelében történt a tragédia.

Képünk illusztráció.

A zebrán gázoltak halára egy gyalogos nőt

Kőbányán péntek este történt a végzetes baleset.

Képünk illusztráció

Rosszul lett és meghalt egy férfi a kőbányai Lidl parkolójában

A kiérkező mentők megpróbálták újraéleszteni, de már nem lehetett segíteni rajta.

Képünk illusztráció
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang