Több mint kettős mérce

A kormánypártra veszélyt jelentő ellenzéki szereplőket folyamatos megfélemlítés, zaklatás éri. A Gregory G Ras néven ismert, népszerű előadót és aktivistát, Komáromy Gergőt előbb körözés alá vonták egy át nem vett idézés miatt. Amikor maga ment be a bíróságra tisztázni a helyzetet, ebben rendőrök megakadályozták, elvezették, hogy aztán pár órával később bilincsben vigyék ugyanoda vissza. De itt hiába vette végül át a 200 órás közmunkáról szóló ítéletét, hiába vették le a körözési listáról, a következő hajnalban rendőrök csöngettek idős szüleinél, megint őt keresve.
Szintén a napokban Pikó András nyolcadik kerületi polgármester-jelölt kampányközpontjában házkutatást tartott a rendőrség. Laptopokat foglaltak le, választási visszaélés gyanújával vizsgálódnak. Mindennek kirobbantó oka egy olyan fotó, amit egy fideszes hamis profil a Pikó-kampánystáb zárt Facebook-csoportjába beépülve ellopott, a fideszes propagandának átadott, majd arról a volt józsefvárosi polgármester, jelenlegi fideszes országgyűlési frakcióvezető sajtótájékoztatót tartott. Tiltott választói adatbázis építésével vádolta meg az ellenzéki jelöltet a Kubatov-lista pártja, és az emiatt tett feljelentésre azonnal ugrott is a hatóság.
Ez egyértelműen súlyos kettős mérce alkalmazását jelenti. Hosszú évek óta követjük, miként ignorálja a Fidesz által kézivezérelt állam az orbáni kétharmadot szolgáló csalásokat, és hogyan lesz azonnal aktív a rendőrségtől az Állami Számvevőszékig mindenki, ha az ellenzéket kell - mondjuk ki -, jellemzően koholt vádak alapján büntetni, megfélemlíteni.
Pont ebben az esetben már van összehasonlítási alapunk is. A Fideszt segítő, az ellenzéket megosztó, választókat megtévesztő pártok egyike a „Lendülettel Magyarországért” nevet viseli. 2018-ban láthatóan ott igyekeztek egyéni országgyűlési képviselő-jelöltet állítani, ahol a valódi ellenzéknek esélye volt a győzelemre. Így például a „párt” elnöke, a korábban miniszter, EP-képviselő Lévai Katalin Zuglóban indult volna, de lebukott, ajánlóívei közül többet teljesen a fideszes jelöltéről másolhattak. Szintén egy később ellenzéki győzelmet hozó helyen, Újpalotán indult a párt másik jelöltje, Móricz Eszter. Ő fel is került a szavazólapra, bár a választási bizottság megállapította, hogy az ívein „személyi és sorrendi azonosságok gyanúja merült fel” a fideszes jelölt ajánlásaival. 0,71 százalékot ért el.
Tavaly tavasszal sem csak Budapesten voltak a Fideszt segítő visszaélések. A legutóbbi országgyűlési választáson fiktív magyarországi lakcímmel rendelkező, ukrán-magyar kettős állampolgárokat utaztattak szervezetten szabolcsi kistelepülésekre, szavazni. Itt még videófelvétel is rendelkezésre állt, a Kúria ki is mondta a jogsértést, de a választást nem ismételték meg, a Fideszt nem marasztalták el. Gulyás Gergely erre annyit reagált, hogy „mióta Magyarországon demokratikus, szabad választások vannak, mindig előfordultak kisebb-nagyobb jogsértések, ezeket el kell kerülni”.
De ezeket valójában nem elkerülni, hanem generálni igyekeznek. Tudatosan kampányolva olyan helyeken is, ahol tiltott. A miniszterelnök még óvodákban is feltűnik, annak tudatában, hogy a számukra nevetséges bírságot bármikor kifizetik. A kampányban a hatalmas forrásokat felhasználó propagandájuk az ellenzéket támadja vagy ignorálja, de mindig teret ad az említett kamupártoknak és kamujelölteknek.
Tavaly tavasszal egy ilyen párt jelöltje akadályozta meg a Pest megye 02. számú egyéni választókerületében élőket abban, hogy ellenzéki egyéni képviselőt válasszanak. Csenger-Zalán Zsolt (Fidesz-KDNP) 30.990 szavazatot szerzett, míg én 30.694-et. Elméletileg tehát 296 szavazattal nyert a kormánypárt embere. Ugyanakkor egy bizonyos Kósa Sándor a „Demokrata Párt” jelöltjeként 602 szavazatot kapott, ami duplája a Csenger-Zalán és az én eredményem közti különbségek. Egészen biztos vagyok abban, hogy egy „Demokrata Párt” felirat melletti karikába ikszelő polgár kormányváltást akart.
Nem véletlen az sem, hogy azóta e pártról a közönség csak egy apropóból hallhatott: amikor kikértem az adatokat a kamupártok miatt indult eljárásokról. Ezek a politikai „vállalkozások” már 2014-ben is 3,5 milliárdnyi kampánytámogatást égettek el. 18 feljelentésből 10 vádemelés lett, és 4 jogerős elmarasztaló ítélet született. A 2018-ban tett 22 feljelentés nyomán elrendelt nyomozások eddig nem jártak eredménnyel. Ajánlásokkal való visszaélésekről pedig hiába mondta ki a rendőrség, hogy választási csalás történt, nem tudták megállapítani, ki volt az elkövető. Megkérdeztem a NAV-ot is, hogy mennyi pénzt kellene behajtaniuk a 2018-as kampánytámogatásokból, és mennyit sikerült eddig összeszedniük. Válaszuk szerint 17 párttól bő 2,6 milliárd forintot kéne visszavenniük, de „a végrehajtási eljárások egy esetben, a Sportos és Egészséges Magyarországért Párt estében vezettek eredményre 8169 forint összeget érintően”. 
Mindezeken túl pedig sok helyen a helyi függőségi viszonyok, a közmunkát osztó fideszes vezető hatalma teszik lehetetlenné a szabad és tisztességes voksolást, gyakran láncszavazásra kényszerítve az embereket. Elfogadhatatlan választási alamizsnák és a propaganda által elfoglalt helyi sajtó alakítja még mocskosabbá a versenyt. Idén ősszel is sokkal nehezebb dolguk lesz az ellenzéki jelölteknek, mint a kormánypártnak: nem pusztán a másik jelölt, de a legsúlyosabb kettős mérce, a korrumpált hatóságok és a brutális erőforrásfölény ellen is küzdenünk kell. Tudjuk, menni kell és csinálni, de egy percig ne felejtse el senki, hogy milyen környezetben tesszük mindezt. Ezért mondom, itt már nincs “mi” és nincs “ti” - mi, politikusok küzdünk, de ehhez minden támogató választópolgárra szükség van!
Szerző
Szél Bernadett
Frissítve: 2019.09.17. 10:12

Nemzeti és európai identitás

Manapság nagyon divatos, hogy a fő törésvonalat Európán belül azok között vizionáljuk, akik a föderáció, azaz az európai egység elmélyítésének a hívei, és akik a nemzetállam(ok) szuverenitásának védelmezői. Mindkét tábor adós a válaszokkal. 
Az első tábor nem tud választ adni arra a kérdésre, milyen lehetne az egységes európai identitás, milyen értékekre, identitásokra épülhetne. Az Európai Szociális Modell, amelyre hivatkoznak, kissé álságos, annak fényében, hogy az 1990-es évek óta a neoliberális logika erősen erodálja a szociális biztonságot. Ennek estek áldozatul a szocialista, szociáldemokrata pártok, amelyek Tony Blairt követve – és a speciális nemzeti hagyományokkal nem számolva – a deregulációt, a piacok liberalizálását és az egységes nép helyett a részérdekek és a biopolitikai részidentitások (nem, gender, bőrszín, szexuális orientáció) reprezentálását választották. Skandinávia szociáldemokráciájáról gumilabdaként pattant le a blairi-giddensi-schröderi „harmadik út” javaslata. Nem véletlen, hogy a skandináv szociáldemokrácia máig jobb helyzetben van, mint a brit, a német vagy a közép-európai. A másik oldal viszont azzal nem tud mit kezdeni, hogyan lehetne a globális kihívásokra nemzet(állam)i válaszokat adni úgy, hogy közben azért a szuverenitás minél nagyobb része a kormányoknál maradjon.
A legfontosabb dolog azonban az, hogy egyik oldal sem kerülheti meg a nemzethez való viszony kérdését. Mi több, a nemzeti identitás kérdését. A baloldalnak is be kell látnia, hogy a nemzeti identitás sokkal régibb, mint maga a nemzet. Jóval a polgári nemzetállam kialakulása előtt már létezett egy olyan „puha” értékrendszer, amely révén az egy területen élő emberek identifikálták magukat. A nemzeti identitások hosszú évszázadok révén formálódtak részidentitásokból. A nemzettel kapcsolatban tehát eléggé lapos és nem teljesen igaz közhely, amit a baloldal vall, miszerint a nemzet mesterséges egység. Magának a nemzetállamnak a lényege, az állami adminisztráció és annak intézményrendszere (közoktatás, közegészségügy stb.) valóban modern képződmény. De az egyének és csoportok identitása már jóval a nemzetállam kialakulása előtt létrejött, és létezhetett a modern állami adminisztráció nélkül is. A nemzeti identitás ezért nem olyan dolog, amely mechanikusan helyettesíthető akár az emberiséggel, akár valami európai identitással.
Sajnálatos módon nem kerülhető meg a nemzeti identitások kialakításában a xenofóbia, azaz az idegenellenesség. Ha végignézzük az európai történelmet, láthatjuk, hogy a szomszédos népekhez és országokhoz mint referenciához való viszonyulás évszázadokra meghatározta, miként tekintettek magukra egyes népek. Természetesen nem maga a „nép”, hanem annak írástudói sokat tettek annak érdekében, hogy az előítéletesség tartósan rögzüljön, krónikarészletek, szólásmondások, népi mondások révén. 
Hogy ez mennyire így van, arra vonatkozóan nézzük meg csak a skandináv népek példáját! Azért az övéket, mert sztereotip módon békésnek és pacifistának szeretjük látni ezeket az országokat. Valóban, ma azok, de ez is viszonylag új dolog, az elmúlt 80-90 év fejleménye. A XV. században készült svédországi Gotlandi ének így ír a szomszédos és akkor még a svédek ősellenségének számító dánokról: „Nyelvvel hízeleg az álnok/skorpió, de farka/szúrásra tartva./Ilyenek a dánok,/szavukat adva.” Ezzel szemben a svédek egyenes, becsületes jellemét emeli ki: „Amit a svéd megígér,/bízvást meg is tartja,/attól semmit el nem tér,/legyen gazdag vagy szegény,/ez a jó szokása.”
A XIX. századig a svéd és a dán nemzeti identitás és büszkeség egymással szemben fogalmazódott meg. Drámai módon, a dán és svéd identitás azért közeledett egymáshoz, és nemzetfelfogásuk azért békült meg, mert a dánokkal szemben megjelent egy új ellenség: a német. Innentől kezdve a svéd mint ellenség átértékelődött, hiszen egy aktuálisan veszélyesebb ellenség tűnt fel a színen. A Schleswig és Holstein tartományokat érintő német egység fenyegetésével és általában a német nemzeti identitással szemben a dán és svéd közös identitások összemosódtak és föloldódtak a skandináv egységgondolatban. A hitleri Harmadik Birodalom bukásával a német birodalmiság fenyegetése is köddé vált, viszont fölbukkant keletről egy másik ellenség: a Szovjetunió, amely törekedett a Balti-tenger fölötti hegemóniára. A Szovjetunióval szembeni közös ellenérzés megszilárdította a skandináv népek egységét és összefogását. Az elmúlt kétszáz év porosz-német és orosz-szovjet birodalmi törekvései kifejezetten ösztönzőleg hatottak a skandinavizmus eszméjére.
Ha Magyarországra alkalmazzuk a nemzeti identitást és annak referenciáját, akkor látható, hogy évszázadokon keresztül a „két pogány között, egy hazáért” gondolata befolyásolta a magyar nemzeti tudatot. Eszerint nyugatról a Habsburg (osztrák, német stb.) birodalmi törekvés és keletről, vagy pontosabban délkeletről az oszmán hódítás egyszerre jelentett fenyegetést a magyarság létére. Tudjuk a történettudomány alapján, hogy ez mennyire alaptalan feltételezés, hiszen a Habsburg Birodalom mégiscsak egy nyugatos államalakulat volt, amely – mégoly korlátozott formában is – lehetőséget jelentett a magyar államiság túlélésére. Ám azt is tudjuk, hogy érzelmekkel eléggé fölösleges, pontosabban kilátástalan vitatkozni. A Habsburg-ellenességet – amely olykor konvertálható volt Nyugat-ellenességgé – a protestáns-kuruc-függetlenségi hagyományhoz szokás kötni, és nem tagadható, hogy a XVI.-XVII. században ennek az álláspontnak is volt igazsága és relevanciája. Ám legkésőbb 1867 után ez elveszítette szükségességét és jogosultságát, hiszen a magyarság egysége és az önállóság megvalósult. A függetlenséget leszámítva minden valóra vált, amiről a magyar értelmiség nemzedékei álmodtak. 
A Nyugat felőli, elsősorban a németség által jelentett fenyegetettség-érzület később is fönnmarad, és nyomokban ma is érzékelhető a közéletben. A keleti ellenség változott, hiszen az oszmánok helyét a XIX. század elején az Orosz Birodalom vette át. Ugyanaz következett be, amit a dán-svéd viszonyban láthattunk: egy ellenséget fölváltotta a nemzeti emlékezetben egy másik ellenség. Sőt, a dán-svéd viszonyhoz hasonlóan a magyar-török kapcsolat is barátira fordult, és a barátságnak itt is jót tett a közös ellenség. (Kevesen tudják, hogy az 1877-78-as orosz-török háború idején naiv függetlenség-pártiak, főleg erdélyiek, kacérkodtak az oroszok hátbatámadásának gondolatával, sőt Budapesten elterjedt a Kossuth-nóta új változata: „Abdul Kerim azt üzente/elfogyott a regimentje…”)  
Összességében érzékelhető, hogy a nemzeti identitás sokszor váltogatja az ellenségképeket, és bizony a közös ellenség alkalmasabb az egységgondolatra, mint bármi más. Az európai identitáshoz például nagymértékben hozzájárult a két totalitárius diktatúra, a náci és a bolsevik-szovjet rendszer által jelentett kihívás és fenyegetettség. Amióta a Szovjetunió megszűnt, azóta az Egyesült Államok negligálja az európai egységet, sőt az USA inkább - gazdasági tekintetben - riválist lát az EU-ban. Következésképpen az amerikai biztonságpolitikának nem érdeke egy erős Európai Unió. 
Ennek keretében kell értékelni a Brexitet is, amelyet nem véletlenül ösztönzött Donald Trump. A Brexit Nagy-Britannia „trianonizációjához” vezethet el. A skót függetlenségi mozgalom vagy a befagyott északír válság közismert, ám ennél van súlyosabb dolog is: hovatovább Gibraltár kérdése megmérgezheti az angol és spanyol kapcsolatot. Eddig a két állam szőnyeg alá söpörhette Gibraltár ügyét, hiszen a két ország egy „birodalom” része volt. Ám a Brexittel ez a befagyott válság is kiolvadhat. Jelenleg nem úgy tűnik, hogy az EU bármit képes lenne kezdeni a befagyott konfliktusokkal, és ezért naivitás az Európai Egyesült Államok koncepciója. A szerző történész-politológus, a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa 
Szerző
Paár Ádám

Egy igazi futár Füreden

Volt futárigazolványom is. Ma is ez az egyik kapcsolattartási lehetőség a kormány és a külképviselet között – ősi módszer, de még mindig a legmegbízhatóbb. A futár tevékenységét védik és tiszteletben tartják, ha egyéb okmányai rendben vannak, akkor valósággal átsuhan országhatárokon. A diplomáciai poggyászt nem szabad sem felnyitni, sem visszatartani, az igazolvánnyal rendelkező futár személye is sérthetetlen. Én persze csak eseti futár voltam, Helsinkiből szabadságra utazva egy kisebb, gondosan lepecsételt csomagot hoztam Budapestre. – A biztonság kedvéért csináltam igazolványt neked – mondta Timi, a titkárnőnk, bár a diplomáciai rendszám önmagában is védelmet nyújt. – Csak egy útra szól, le kell adnod, ha hazaértél. A kétezer kilométer – Lettország, Litvánia, Lengyelország, Szlovákia – simán ment, sem határok, sem vámellenőrök nincsenek, ma ilyen Európa. A csomagot leadtam a Bem rakparton, az igazolványt azonban az autóban felejtettem.  Aztán egy alkalommal Balatonfürednél, egy egyszerű közúti ellenőrzéskor kiesett a tárcámból. – Hoppá! – emelte fel az egyik rendőr a földről, és átadta felettesének, egy őrmesternek. – Hát ez meg micsoda? – Futárigazolvány – mondtam –, de már lejárt. A rendőr, talán szakaszvezető, nagy szemekkel nézett rám. – Vannak még futárok? – Mi van ráírva? – hajolt közelebb az őrmester. – „Teljes védelemben és támogatásban kell részesíteni”. Ezt írja.    – Nincs jelentősége, már lejárt – ismételtem. Megint úgy néztek rám, mintha mesefilmből léptem volna eléjük. – És mit csinál egy futár? – az őrmester görcsösen szorongatta az igazolványt, még egyszer elolvasta a szöveget. Ha ezt részletezem, gondoltam, akkor Mari hiába várja a kínai gyorsbüféből a csomagtartóban gőzölgő vacsorát. A füllentés viszont gyerekkorom óta sokszor kihúzott nehéz helyzetekből.  – Pontosan ez a lényege. A dolog titkos. – Titkos? – nézett az őrmester, és egy lépést hátrált.    – Gyakorlatilag államtitok – most már átéltem a helyzetet. – Akkor most mi legyen? – kérdezte a szakaszvezető. – Semmi. Ha futár, akkor útjára engedjük. Kér esetleg védelmet vagy támogatást? Biztosítsuk az útját? – Nem, erre igazán semmi szükség – hárítottam el, és barátságosan megveregettem a vállukat. Visszaadták a forgalmi engedélyt, a jogosítványt és a személyit. Előírásszerűen tisztelegtek, kezet fogtunk. Beszálltam, a visszapillantó tükörben láttam, hogy hosszan néznek utánam. A kínai még nem hűlt ki, időben érkeztem, Marinak el sem meséltem a találkozást, biztos azt hitte volna, hogy fantáziálok. Néhány nappal később aztán a füredi utcán láttam a szakaszvezetőt, kézenfogva a feleségével és a kisfiával. Amikor észrevett, lehajolt a gyerekhez, és a fülébe súgott valamit. Titok ide vagy oda, éreztem: már ő is tudja, hogy a bácsi egy igazi futár.      
Szerző
Odze György