Előfizetés

Még a lelki jóllétért is felelhet a bélflóra egészsége

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2019.09.17. 15:15

Fotó: Alice S./BSIP / AFP
Az emésztőrendszerben élő baktériumok és az agy közötti kapcsolat régóta ismert és sokat kutatott jelenség.
Becslések szerint az immunrendszer 70 százaléka a belekben található Az itt található baktériumok több módon is hatnak az egészségre: nemcsak az emésztés, de az elme megfelelő működését is befolyásolják. Megan Rossi, a londoni King’s College táplálkozástudományi szakértője, akinek szeptemberben jelenik meg Eat Yourself Healthy (Edd magad egészségesre) című könyve, a New Scientistnek adott interjújában arról is beszélt, a bélflóra egészsége a lelki jóllét, a boldogság szempontjából is fontos – számolt be a Dívány.  
Megan Rossi úgy véli, a bélflóra nagyobb szerepet játszik az emberi egészségben, mint eddig vélték. A dietetikus az interjúban említ egy kutatást is, amely szerint a túlsúlyos emberek partnereit is jobban veszélyezteti az elhízás, mert a testi érintkezéssel és a közös konyhában „átköltözhetnek” az egészségtelen működésű bélbaktériumok. 
A szakember dietetikusi munkája során azt tapasztalta, hogy miután vesebetegséggel küzdő pácienseinek azt ajánlotta, fogyasszanak prebiotikumokat, azaz egészséges bélbaktériumok termelődését segítő alapanyagokat és probiotikumokat, azaz baktériumokat, a vesebajokat okozó, vérben található méreganyagok szintje csökkent, és elmúltak az emésztési panaszaik is. Az ausztrál női szinkronúszócsapat táplálkozási szakértőjeként pedig azt is megfigyelte, hogy a teljesítményük miatt szorongó sportolók bélrendszerével több gond volt. 
Nem Rossi az egyetlen, aki állítja, az emésztőrendszerben élő baktériumok, gombák és más mikroorganizmusok összessége, azaz a bélflóra és többi szerv működése között szoros a kapcsolat. A bélrendszer és az agy közötti kommunikációt is régóta kutatják, bebizonyosodott, a jótékony bélbaktériumok képesek az agy érzelmekért és hangulatért felelős részeit ingerelni és a depresszió tüneteit is enyhíteni.
A bélflóra egészségét a táplálkozási szokások befolyásolják. Rengeteg étel segítheti a megfelelő működését, sok pedig rombolja a mikrobiom egyensúlyát. Rossi szerint nem kell hatalmas változtatásokat tenni és szigorú diétás előírásokat követni ahhoz, hogy a bélflóránknak tetsző módon táplálkozzunk. Az emésztőrendszer működésére különösen a növényi ételek hatnak jótékonyan: a növényi rostok mellett legalább harmincféle olyan természetes vegyületet is tartalmaznak, amelyek a lelki jóllét mellett a szív egészségének is használnak és az elhízás ellen is védenek. Ajánlottak a teljes kiőrlésű gabonák, a magvak és mogyorófélék és a gyümölcsök is. Rossi szerint nem véletlen, hogy a csokoládé vagy a bor fogyasztása boldogságérzettel kapcsolódik össze, hiszen ezekben is számos, a bélflórát segítő, ezen keresztül pedig az elme egészségét javító prebiotikus anyag található. Bizonyos esetekben, például antibiotikum-kúra után szükség lehet mesterséges prebiotikumokat és probiotikumokat tartalmazó gyógyszerek, táplálékkiegészítők fogyasztására is.

Mégsem csalás, lehet 122 évig élni

MTI
Publikálás dátuma
2019.09.17. 12:07

Fotó: GEORGES GOBET / AFP
Bár van "anomália" a korát illetően, élhetett 122 évig és 164 napig a több mint két évtizede elhunyt francia asszony, akit a világ eddig ismert leghosszabb életű embereként tartanak nyilván.
Dokumentumok és matematikai modellek is megerősítik: valóban élhetett 122 évig és 164 napig Jeanne Calment, a több mint két évtizede elhunyt francia asszony, akit a világ eddig ismert leghosszabb életű embereként tartanak nyilván - állítja egy nagyszabású kutatás.
A rekordot orosz kutatók vonták kétségbe, akik tavaly azzal álltak elő a ResearchGate portálon publikált tanulmányukban, hogy a Guinness által is nyilvántartott életkori világcsúcs valójában átverés, Jeanne Calment lánya, Yvonne még 1934-ben felvette mellhártyagyulladásban elhunyt édesanyja személyazonosságát, hogy elkerülje ilyen módon a hagyatéki adó megfizetését.
A Demográfiai Tanulmányok Nemzeti Intézetének (INED) illetékes szakkollégiuma már az év elején megvizsgálta az orosz kutatók érveit, és úgy találta, nincs semmiféle bizonyíték arra, hogy az asszony lánya, Yvonne felvette volna 1875. február 21-én született anyja identitását, és valójában ő halt volna meg 1997-ben 99 évesen. 
A francia szakértői testület mindazonáltal további vizsgálatra érdemesnek tartotta a szkeptikusok érveinek "bizonyos elemeit", és egy svájci-francia kutatócsoport a nulláról indulva újra alaposan átvizsgálta az üggyel kapcsolatos összes történelmi, demográfiai és egészségügyi adatait, és egy matematikai modell segítségével bizonyította, hogy az emberek valóban elérhetik a 120 év fölötti életkort.
A svájci Genfi Egyetem és a három klinikát tömörítő Genfi Egyetemi Kórházak (HUG) kutatói rekonstruálták az összes, 1875-ben - Jeanne Calment születése évében - Franciaországban született ember élettartamát, és ugyanezt elvégezték azok esetében is, akik 1903-ban születtek, vagyis azon utolsó korosztályét, amelynek már egyetlen tagja sincs az élők sorában. Ezen adatokból kiindulva számították ki, mennyi a valószínűsége annak, hogy valaki megéri a 100, 101, 102, stb. éves kort.
A valószínűségi arányok alapján kiszámították a leghosszabb élettartam mértékét, és arra az eredményre jutottak, hogy maximálisan 119-123 évig élhet egy ember. Tízmillió 100 éven felüli ember közül egyetlen egynek van esélye 123 évig élni. A valószínűség tehát nagyon csekély, de statisztikailag egyáltalán nem lehetetlen - összegezte a Journal of Gerontology című folyóiratban hétfőn publikált kutatás eredményét Francois Herrmann, a kutatócsoport vezetője.
A genfi szakértő is elismerte ugyanakkor, hogy Calment halálakor 10 évvel volt fiatalabb az akkori második legidősebb ember, vagyis túl nagy volt köztük a korkülönbség, ami valóban "anomáliává" teszi Jeanne Calment esetét. Az eltelt időben viszont egy személy már elérte a 119 évet, öt másik pedig a 117-et, vagyis "a rés szűkülőben van". Hermann szerint a francia asszony "egyszerűen megelőzte korát".
A kutatócsoport szerint Jeanne Calment kivételes életkora örökletes tényezők és szerencse keverékének tulajdonítható. Az asszony egyébként még életében feltűnést keltett azzal, hogy az évek szemlátomást nyomtalanul múltak el felette.
Az orosz kutatókban - Nyikolaj Szak matematikus és Valerij Novoszelov gerontológus - is a messze 100 éven felüliek élettartamának matematikai modellje után kutatva merültek fel kételyek Calment asszony rekordjának valódiságát illetően.

Egyre éhesebb a Tejútrendszer közepén lévő fekete lyuk

MTI
Publikálás dátuma
2019.09.17. 09:38
Illusztráció
Fotó: MARK GARLICK/SCIENCE PHOTO LIBRA / AFP
Nem értik a kutatók, mi készteti az eddig étvágytalan fekete lyukat nagy mennyiségű csillagközi gáz és por felfalására.
"Huszonnégy éve tanulmányozzuk ezt a szupernagy tömegű fekete lyukat, nem láttunk még ilyesmit. Elég nyugodt, félénk, étvágytalan fekete lyuknak ismertük meg, nem tudjuk, 
mi készteti ilyen mennyiségű csillagközi gáz és por felfalására"

- idézte a ScienceDaily.com tudományos-ismeretterjesztő portál Andrea Ghezt, a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem (UCLA) asztrofizikusát.

A UCLA kutatócsoportjának tanulmányát az Astrophysical Journal Letters aktuális száma közölte. A kutatók 2003 óta 133 éjszaka több mint 13 ezer megfigyelését elemeztek. A képeket a hawaii W. M. Keck Obszervatórium és a Chilében álló Európai Déli Obszervatórium készítette. Azt találták, hogy május 13-án ahhoz a ponthoz közel, ahonnan semmilyen anyag nem tér vissza, hanem belehullik a lyukba, olyan erejű fényt láttak, ami az eddig megfigyelt legnagyobbnak is a kétszerese volt. Ezután nyáron két éjszaka is jelentős változásokat figyeltek meg, Ghez szerint "példátlan" volt mindhárom eset.
A különös fényességet, amit megfigyeltek, a fekete lyukba hulló gáz és por okozta. A tudósokat az foglalkoztatja, hogy egyedülálló eseményeket fedeztek fel, vagy a három eset jövendőbeli, lényegesen nagyobb aktivitást jelez előre.
"Az a nagy kérdés, hogy a fekete lyuk vajon új fázisába lép-e és hosszabb időn át növekszik a belezuhanó gáz tömege, vagy néhány szokatlan gázbuborék tűzijátékát láttuk, amint a fekete lyuk magába szippantja őket"

- magyarázta Mark Morris, a tanulmány másik vezető szerzője.

 A kutatócsoport folytatja a megfigyelést, hogy az új képek segítségével választ kapjon. "Tudni akarjuk, hogyan nőnek, hogyan lesznek fényesebbek és nagyobbak a fekete lyukak, hogyan befolyásolják a galaxisok és az univerzum alakulását" - mondta Ghez. 
Egy feltevés szerint amikor az S0-2 jelű csillag 2018 nyarán a legközelebb került a fekete lyukhoz, nagy mennyiségű gázt bocsátott ki, ami idén érhette el a lyukat. Egy másik magyarázat szerint a G2 nevű furcsa, két összeolvadt csillagból álló objektum 2014-ben közelítette meg a fekete lyukat, amelyik talán lehántotta a külső rétegét, ettől villanhatott fel a nagy fény a fekete lyuk mellett. Az is lehet, hogy hatalmas aszteroidákat vonzott magához a fekete lyuk, amely 26 ezer fényévnyire van a Földtől, tehát nem jelent rá veszélyt.