dráma;posztumusz;szépirodalom;Térey János;

2019-09-21 09:35:00

Térey János: Szodomában kövérebb a fű (thriller) – Drámarészlet

Térey János nem sokkal a halála előtt fejezte be Szodomában kövérebb a fű című drámáját, melyet az Örkény Színház felkérésére írt. A belőle készült darabot december 20-án mutatják be Kovalik Balázs rendezésében. Az itt olvasható részlet exkluzív közlés: a magyar dráma napja alkalmából kifejezetten a Nyitott mondat számára bocsátotta rendelkezésre Térey János felesége és az Örkény Színház.

10. jelenet

Szodomán kívül, Coár határában. Jön Mikaél, deres halántékú, tüskehajú, idősebb férfi. Elnéz a távolba. A horizonton fény gyullad, mint egy atomvillanás.

MIKAÉL Gábriel lehajol a földkéreg mélyéig, 

              Szilárd akaratával fölemeli   

              Szodomát és Gomorrát a magas mennyig 

              Az égbekiáltó lakóival együtt. 

              Fejjel lefelé fordítja,

              És a szomszédok szeme láttára   

              Kirázza, jól kiporolja, mint szőnyeget szokás. 

              A város helyét beborító kövek mind azokra esnek, 

              Akik a mezőn dolgoznak, legeltetve a marháikat,   

              Vagy akik a szabadban állnak, csak úgy cseverészve,

              Sőt, sajnos, azokra is, akik egy szomszéd falu főterén Tiltakoznak nyilvánosan 

              valamilyen emberi ocsmányság ellen. 

              A szodomaiak egytől egyig mind lezuhannak a mélybe. 

              Akik nem kapaszkodnak, valamennyien egyig lepotyognak.   

              És akkor Isten kén- és tűzesőt bocsát az égből   

              A volt Szodomára, a volt Gomorrára meg az egész környékre. 

              Így pusztítja el ezeket a szörnyűséges városokat,   

              Az egész vidéket, a farmok minden lakóját   

              És a mező viruló növényzetét. 

              Hogy az állatoknak miért kell pusztulnia,   

              Nem tudni, de kérdésnek helye nincs: 

              Ezek óhatatlan veszteségek. 

              Évek óta nincs eső, sem sok, sem kevés;   

              Erre most fojtogató kéneső zuhog. 

              A száraz növényzet belobban az erős szélben,   

              A bozóttűz villámgyorsan terjed. (El)

MIND    SZODOMÁNAK VÉGE. 

              SZODOMÁNAK VÉGE. 

              ÉS MI MÉGSEM LÉLEGZÜNK FÖL   

              SOHA TÖBBÉ.

Viharfelhők Szodoma fölött, égzengés. Jönnek Lóték. Lót felesége hirtelen visszafordul.

GOLDA   Úristen, anya, te mit csinálsz?

LÓT        Drágám, ne. Miért fordultál vissza? Szigorúan tilos. 

              Azonnal jössz tovább. Hozzád beszélek, nem hallod? 

              Jössz velünk tovább, és kész. 

              Gondolj bele, hozzájuk képest milyen szerencsések vagyunk.

LÓTNÉ   Értsd meg, értsétek már meg, kíváncsi vagyok arra a pillanatra, 

              Amikor ellobban. Hogyan lobban el, hogyan lobban el a házunk. 

              A kíváncsiság csak nem bűn?

LÓT        Legnagyobb hiba, amit csak elkövethetsz.

LÓTNÉ   Ki mondja nekem, hogy nem szabad visszafordulnom?   

              Könyörgöm, ki ez a férfi itt mellettem, aki mindent megtilt nekem? 

              Kivel élem én az életem? Olyan emberrel, aki korlátoz? 

              Miért hiszem el, amit ő mond? 

              A szűkölködők kezét is gyakrabban fogtad meg, mint az enyémet. 

              Nem az a baj, hogy nem mentél be a nyomorúságos tévéshow-jukba.       

              Az a baj, hogy bezártál engem. Mindig, mindenben korlátoztál. 

              Az a nagy baj, hogy elhúzunk innen, 

              Amikor itt volt nekünk a munka, a biztonság, a tűzhely, az otthon!

LÓT        Éppen a munka, felejtsd már el. Pont.

LÓTNÉ   Amikor végre voltunk valakik, valahol.

Nem      Hárán, nem Egyiptom, és nem Gomorra! 

              A családom, a munkám, a barátnőim, a biztonságom!

LÓT        Ugyan már! A cégedtől kirúgtak, a barátnőidet jobb, ha hagyjuk.

LÓTNÉ   Várt volna három másik szék. Osztályvezető lehetnék, ahol csak akarok. 

              Nyugalom, nem kellett volna eltartanod.

LÓT        Nekem nem mondtad. Ki ajánlott állást? Titok? 

              Nézd meg, a lányaid ellenem lázadnak, engem utálnak. 

              A barátnőid nem imádkoznak, úgyhogy nekik végük. 

              Engedd el Szodomát, Rita. Szakadj le róla.

GOLDA   Apa, értsd meg, anya csak egy picit szeretne visszamenni.

LÓT        Nekem nem kell anyádat bemutatnod.

GOLDA   Gondoskodik ő magáról.

LÓT        Oda nem lehet egy picit visszamenni. 

              Ha visszamész, belep Szodoma lávája, pora és hamuja. 

              Szodoma elfoglalta a te szívedet?   

              Megfertőzött a parázna lelkületével?   

              Talán csábított más vagyona, ott fönt, a hegyen? Nincs már. 

              A város lakói, a szomszédok, a barátok? Egy sincs. 

              Mi az, amit semmiképpen nem lennél képes magad mögött hagyni? 

              Mi az, ami miatt nem követed az Urat, hanem hátranézel? 

              Mi az, ami odaköt a városhoz, a városhoz az ítélet napján? 

              Mi a fenéért tétovázol? Elhangzott, menekülj. 

              Ne kötődj semmihez se jobban, mint az Úrhoz.

LÓTNÉ   Igen? De miért menjek én… Amerikába?   

              Vagy bárhová, csak innen el? 

              És ha el, ki tiltja meg nekem, hogy visszanézzek? 

              Miért ne volna szabad visszanéznem? 

              Indokold meg. Á, látom, nem tudod, mert nem is igaz az egész.

LÓT       A tűz igaz, és nem hagy túl sok kétséget.

LÓTNÉ  De miért van a tűz?

LÓT       Rita, ne csináld. Mondom, csak előre nézz.

LÓTNÉ  És ki mondja meg, merre van itt az előre?

LÓT       Ahol nincsen pusztulás, ahová nem vetül árnyék, látod te azt!

LÓTNÉ  De én látni akarom, mi van otthon. 

             A lányok már nagyok, talán találnak új otthont, életet. 

             Én mi a fenének mentsem magam? 

             A múlt, a jelen elpusztul. Van jövő? Jövő nincs. 

             Szodomában éltem le életem, kiismertem magam. 

             Mit jelent hűnek lenni? Önmagunkhoz? A hazához? 

             Még ha ott is pusztulok, nem ott van a helyem? De. 

             Jól érzékelem, Lót, hogy te most 

             A személyes szabadságomban korlátozol?   

             Mégis, milyen alapon?   

             Tudom, hogy nem tökéletes hely, 

             És nem is bánom. Nekem a hazám, nincs más, és nem is kell. 

             Jólesne, ha más is nagyvonalú volna vele. Jólesett volna! De már vége. 

             Tudom, hogy el fogok veszni, de visszamegyek. 

             Mi ez a hang? Valamit hallottam.

LÓT       (üvölt) Meg akarsz halni?!

LÓTNÉ  Szerinted jobb lesz neked özvegynek lenni, mint nekem meghalni?

LÓT       Rita, ne csináld.

Lótné elindul visszafelé. Kövek záporoznak a feje mellett. Végül őt is eltalálja egy kő, lezuhan a földre, mozdulatlanná dermed.

GOLDA   Anya eltűnt. Meghalt az anyám.

ZELMA   Ha visszafordulunk érte, mi is elveszünk.

GOLDA   Mi az, hogy elveszünk, amikor amúgy is el vagyunk veszve?

LÓT        (leborul) Maga sem hitte volna.

ZELMA   Akinek sikerül túlélnie, az csak magára gondolt.

GOLDA   Csak annak sikerül túlélnie, aki magára gondolt. 

              Nekünk könnyű, szóltak előre. Menáhem nem hitte volna. 

              De hogy is van ez a parancsolat?   

             „Az Úr azt kívánja, éljem túl.” 

             „Az Úr azt parancsolja, ne feledkezzem meg embertársamról.”

LÓT       Aki igyekszik megtartani, az elveszíti,   

             Aki elengedi, az megtartja.   

             Mindent meg akartam szerezni magunknak, 

             Ezért eltávolodtam az áldástól, 

             És mindent, de mindent elvesztettem. 

             Ábrahám, ő igen, ő kész volt mindent odaadni, 

             Végül megnyerte az életet. Megint nyert! 

             Én pedig megint magamra maradtam a vidéki üzle­temmel. 

             Hé, gondolsz néha arra, hogy meztelenül jöttünk erre a világra, 

             És meztelenül megyünk belőle kifelé? 

             Hahó, te is csak vendég vagy ezen a nyomorult földön, 

             Egy átmeneti birtokon.

ZELMA (üveges szemmel a telefonját nézi) Rafael, Zakeás meghalt?

GOLDA  (Rafael helyett) Menáhem is meghalt. Mind meg­haltak.   

              Mondom, hogy nincs jel. Nincs jel! Kein Signal.

ZELMA  Anya!

12. jelenet 

Üres utca Coárban. Lót a lányaival, Rafaellel Gábriellel megy az üres, kihalt falu főtere felé.

GOLDA  Ez Coár? Apa, Coár? Coár? Válaszolsz?

LÓT       Igen.

GOLDA  Milyen nyomasztó egy falu.

LÓT       Szodoma szomszédja, milyen lenne.

ZELMA  (Goldának) Te mit vártál, második édenkertet?

Lót megszédül és hátrafelé esik, egy kőrakásra zuhan. Fogja a fejét, tapogatja a hátát, láthatóan fáj neki.

RAFAEL  Vigyázz magadra. Hát ezt jól beverted, fölrepedt.

GÁBRIEL (megnézi a sebet Lót fején) Lehet, hogy agyrázkódása van.     

              (Rafaelnek) Szerinted? (Lótnak) Hányingered nincs? Mit érzel?

LÓT        Nincs. Szédülök. Hogy mit érzek?! Annyi mindent.

GÁBRIEL (négy ujját mutatja) Mennyit mutatok?

LÓT        Milyen sok ujjad van. Hagyjál már.   

               Teljesen kiforgattok magamból.

GÁBRIEL Bekötözöm.

LÓT         Nem kell. Tessék, itt vagyok kopáran és nincstelenül.     

               A sárga földig leszidnak az angyalok. Semmibe vesz,   

               Sértő megjegyzéseket tesz rám a saját feleségem.   

               Szemem elborul, örömöt többé nem látok.   

               Egy érdekel, Isten meddig mehet el az irtásban.   

               Sosincs olyan, hogy belátná: tévedett?   

               Bocs, rossz a rendelet, visszavonom? Hülyeség volt, sztornó?

GÁBRIEL Ha visszavonja, akkor visszavonja, de azt ki kell várni.

LÓT         Azt mondják: hagyj el mindent, menj a sivatagba,   

               Minden cél nélkül, egyetlen fix pont nélkül,   

               Minden komfort nélkül. Zéró bizonyosság. Ez normális? Nem.   

               Az egyik odaszúrja nekem:   

               Gondoltam-e valaha, hogy nem lesz otthonom,   

               És én azt feleltem, hogy soha, természetesen nem.   

               Amikor este, otthon vacsorázni készülődtünk,   

               Vajon melyikünk sejtette,   

               Hogy ez az utolsó esténk négyesben?   

               Szegény Ritának legutolsó estéje a földön… Dehogyis.   

               Tirólatok vitatkoztunk, vajon mit akartok,   

               Még nem történt semmi helyrehozhatatlan.   

               Azóta viszont… A régi, bejáratott életem sehol,   

               Mostanra senkiföldje az a nyomorult város,   

               Ahol utoljára voltam boldog az életben.   

               Nem tehetek róla,   

               Nem tehetek róla!   

               Minden ellenemre volt, én mégis Szodomát választottam.   

               Először csak félénken sátoroztam a kapu előtt,   

               Aztán a Nemszeretem-Zónában laktam, aztán a Szürke Zónában,   

               De mégis a megálmodott Szodomában, igaz?   

               Mondom, mint akinek egy padlásszoba is jó   

               Mekkában vagy Manhattanben,   

               Beéri bármivel, csak kapun belül lehessen.   

               Itt neveltem föl a gyermekeimet,   

               Szépen elvegyültem a polgárok között.   

               Egyik hely sem volt ennyire otthonos a vándorlásban,   

               Mint ez a szégyenteljes Szodoma.   

               Nem nagy és nem szép és nem jó, csak olyan emberi.   

               Sikerember voltam, fogalom a szakmában,   

               Kézben tartottam az életemet, és pár tucat másikat.   

               És úgy fogok elpusztulni, mint egy kutya, egy kóbor korcs.   

               Nem mindenki pusztul el úgy,   

               Mint egy kivetett korcs a sikátor szélén, nem igaz?

RAFAEL   Sokat beszélsz.

LÓT         És akkor a rühes Gomorráról még nem is szóltunk.   

               (Leveszi a felsőjét) Hát ilyen. Milyen?

GOLDA    Azért a hátadat én megnézetném az orvossal, apa.   

               Elég csúnyán belilult.

RAFAEL   Ha volna orvos. Majd kiheveri.

LÓT         Félreüt a szívem.

GÁBRIEL Félreüt a szíve, nyafogja a gyáros,   

               Pedig van neki ennél jóval nagyobb baja is.

LÓT         Egy az egyben kicsináltatok minket.   

               Lehet egy angyal szadista?

RAFAEL   Így emlékezik meg a nagybátyád Istene rólad.   

               Ő könyörgött hozzá Szodomáért.   

               Isten őrá tekint, az ő igazságát látja –   

               És megment téged, a maga módján nem szép ez?   

               Szép, nem? Amikor elpusztította a síkság városait,   

               Eltörölve minden helyet, ahol éltél, laktál, üzleteltél,   

               Kimentett téged a pusztulásból.   

               Mi pont eddig fogtuk a kezed.

ZELMA   Isten szerintem csak az üdvösséggel ajándékoz meg,   

               Jó esetben! És hagyja, hogy egész életeden át küszködj,   

               Amíg valahogy föl nem bukdácsolsz a mennybe, nem?   

               Ő olyan, jót szórakozik rajtunk.   

               Megajándékoz minket az élettel, a többi a mi dolgunk, nem igaz?   

               A kurva életbe.

RAFAEL  Ejnye, kislányom. De megértem. Mi most elmegyünk.

GÁBRIEL Lépünk. Vigyázzatok magatokra.

ZELMA   (Gábrielnek) Hajrá. (Hirtelen elhűlve) Úristen, nem ezt ígérted.

GÁBRIEL Neked pont nem ígértem semmit.

ZELMA   Én eszelősen szerelmes vagyok. Voltam. Beléd.   

               Figyelj, nekem reggel meghalt az anyám.   

               (Leborul elé, áldásra hajtja a fejét, átfonja a térdét)   

               Nem engedlek el, amíg meg nem áldasz!   

               Esküszöm, hogy nem engedlek el.

GÁBRIEL Elengedsz, kiscsillag. Te megőrültél.

ZELMA   Zakeást most nyírtátok ki.

GÁBRIEL Parancsra, szívem, nem azért, mert eldurrant az agyam.   

               Megérte a pénzét Zakeás.   

               Zelma, értsd meg, nekem nincsenek olyan… műszereim.   

               Nincs olyan húsom, szervem, nincs olyan agyam.   

               Ami ahhoz kell, hogy viszonozzam… Hagyjuk.

ZELMA   Tudom, nincs szagod, nincsen emésztésed, se verejtéked, semmi.

GÁBRIEL Értsd meg, muszáj mennem.

ZELMA   Megvakítasz embereket, örvényt kavarsz magad körül,   

               Közben húsod sincs, anyagod sincs?   

               Egyáltalán megérinthetlek?

GÁBRIEL Most már nem, hogy gondolod?

ZELMA   (dúdol) Nincstí-ziga, nincstí-ziga-zember.

Rafael és Gábriel el.