A Szkéné vonzásában

Publikálás dátuma
2019.09.22. 15:49

Fotó: Gurtler Ádám / Szkéné Színház
Biztos nem véletlen, hogy milyen helyen születhet színház. Milyen környezetben, közegben jöhet létre egy közösségi tér. A budapesti Műegyetemen már a hatvanas években működött irodalmi színpad, aztán 1970-ben az egyetem központi épületének második emeletén létrejött egy stúdiószínház. A terveit az intézmény egyik hallgatója, Vidolovics László készítette. Persze ehhez az egészhez szükség volt markáns, meghatározó, sodró erejű személyiségekre, ezek közé tartozott Keleti István, Regős Pál, majd Regős János. Később Pintér Béla. A kezdetektől máig jellemző, hogy a Szkéné a színházi újításnak, a kísérletezésnek fontos terepe. Itt ki lehet próbálni mindent. Ez évtizedekig jellemző volt a Szkéné együttesének és az Arvisurának (Arvisura Színházi Társaság) a tevékenységre, mint ahogy az alkalmilag létrejött produkciókra is. Dolgozott itt Ascher Tamás, Zsótér Sándor, Lábán Katalin, Gaál Erzsébet, Székely B. Miklós, Fodor Tamás, Szikora János. De koncertezett a Muzsikás, vagy a 180-as Csoport is. Nagyon lényeges tényező volt, hogy a Szkéné mindig is közösségi központként működött, képes volt ide vonzani az újat, a nem megszokottat kereső alkotókat. Ez a hagyomány szerencsére máig kitart. A Szkéné egyrészt megőrizte a közösségi jellegét, a kávézóban jó elidőzni, a folyosó előterében jó összetalálkozni olyanokkal, akiket rég nem láttunk. Sokszor éjszakába nyúlik a világmegváltás. Az intézmény sokat látott falai befogadják, sőt inspirálják az ilyen diskurzusokat. Pintér Béla és Társulata ma is meghatározó alakja, illetve együttese a Szkénének, mint ahogy Mucsi Zoltán, vagy Scherer Péter is. Utóbbi a Szkénében volt büfés, majd később lett színész. Horváth Csaba, illetve a tanítványai, évek óta a Szkénében hoznak létre a mozgásra épülő, szintén újítónak szánt előadásokat. Logikailag az iskolai tér is inspirálhatja, hogy a Szkéné mindig is vonzó volt a fiatal alkotók számára. Ez ma is jellemző, rendszeresen kapnak lehetőséget a pályakezdők, a még nem rutinos művészek, vagy éppen az amatőrök. De a Szkéné most is befogad különböző formációkat, gondoljunk csak Szikszai Rémusz csapatára, a VÁDLI Alkalmi Színházi Társulásra. A Szkéné jól bánik a kortárs szerzőkkel is, rendszeresen van bemutatója itt például Háy Jánosnak. Másrészt a jövőre ötvenedik születésnapját ünneplő Szkéné még mindig fontos terepe a függetleneknek. Szeptember végén lesz a premierje egy fiatal drámaírónő, O. Horváth Sári darabjának a Szeretett Vezérünknek Valcz Péter rendezésében. A Szkéné évtizedeken át élen járt abban, hogy vendégségbe hívta a legprogresszívebb európai színházi társulatokat és ma is gyakran szerepelnek itt vidéki, vagy határon túli magyar színházak. Egy biztos, a Szkénének komoly a legendája, de szerencsére kikerülhetetlen a jelene és reményeink szerint a majdani jövője is.
Szerző
Témák
Szkéné

Ahány ház, annyi lecsó

Publikálás dátuma
2019.09.22. 15:49

Fotó: Népszava
Egyre hűvösebbre fordul az időjárás, így a háziasszonyok egyre inkább arra gondolnak, milyen étket menthetnének meg a téli hónapokra. Ilyenkor teszik mélyhűtőbe, vagy tartósítják a finom lecsót, hiszen egy magára valamit is adó honfitársunk nem engedheti meg, hogy hosszabb időre lemondjon egyik kedvenc étkéről. Bár azt gondolhatnánk, vérbeli magyar ételről van szó, valójában a törököktől örököltük, és szerb közvetítéssel jutott el a magyar konyhához. Az összes balkáni konyha ismeri. Az igazi lecsó friss, ropogós paprikából és kemény vagy csak picit lottyadt paradicsomból készül. Ma már azonban se szeri se száma elkészítési módjának, úgyszólván ahány ház, annyi lecsó. Már abban is komoly véleménykülönbségek figyelhetőek meg, hogyan aprítsuk fel a paprikát. Erdélyben például nem tesznek bele fűszerpaprikát. A különféle iskolák képviselői pedig rizzsel, tojással, kolbásszal, virslivel, krumplival, padlizsánnal, vagy más zöldséggel, illetve húsféleséggel dobják fel az ételt, melynek különlegességét éppen sokszínűsége adja. A lecsó nem csak étel, a nemzeti érzés egy kifejezésmódja. Nem csoda, hogy számos írót és költőt is megihletett. Krúdy Gyula például úgy vélte, nyáron paprikát és paradicsomot, télen azonban lecsót kell enni. Fehér Béla író találó megfogalmazása szerint „a lecsó a magyar gasztronómia mezítlábas gyalogosa”. A harmincas években népszerű volt a Lecsó című dal, amelyet biztosan nem magasröptű mondanivalójáért kedveltek: „Lecsó-lecsó, lecsó-lecsó, Lecsókolom a púdert rólad” – hangzott a dal. A XX. században politikai vagy egyéb okok miatt külföldre távozott hazánk fiai különösen nehezen tudták megszokni a lecsó hiányát. Az Egyesült Királyságban élő magyarok egykori lapja, a Független Magyarország 1959-ben kivételes eseménynek írja le, amikor az anyaországból megérkezett a lecsószállítmány. „A londoni magyarok között időnként futótűzként terjed el a hír: ’Megjött a lecsó!’ Ilyenkor égőszemű férfiak és nők zarándokolnak el a közismert lecsólelőhelyekre és ki-ki, anyagi helyzete arányában beszerzi lecsó-szükségletét. (…) A legközelebbi magyar lecsószállítmány érkezését ugyanolyan lelkesedéssel várják a londoni magyarok, mint az összes eddigi szállítmányokét.” A lecsót ezerféle módon elkészíthetjük, de úgy jó, ahogy van. Egy rizses lecsós recepttel zárjuk sorainkat búcsúzunk az ételtől, amelyet az Új Idők közölt 1930-ban. „Egy darab füstöltszalonnát vékony szeletekre vágunk, lábasban kiolvasztjuk, hozzáadunk apróra vágott hagymát, karikákra vágott húsos paprikát és mintegy tíz percig pároljuk. Most ugyanannyi mennyiségű karikákra vágott paradicsomot adunk hozzá. Mialatt a lecsó párolódik, egy másik lábaskában 10-15 deka rizst kevés zsírral addig pirítunk, míg a rizs átlátszó lesz. Végül egy tűzálló edénybe vagy lábasba egy réteg lecsót teszünk, rája egy réteg rizst, megint lecsót s így folytatjuk. Legfelül lecsó legyen, melyet tejfellel jól meglocsolunk és 25 percig a sütőben többszöri öntözés mellett pároltatjuk. A fűszerezés tetszés szerint lehet paprika vagy bors. Ha finomabban akarjuk, akkor füstölt debreceni kolbászszeleteket teszünk a rétegek közé, de jó anélkül is.”
Témák
lecsó

Egy elfeledett hős emlékére

Publikálás dátuma
2019.09.22. 15:30

Fotó: Népszava
Különös és formabontó színházi előadással emlékeznek a budapesti Radnóti Gyakorlóiskolában a legendás embermentőre, Ocskay László századosra. A „magyar Schindler” katonai ruhavarró műhelyt működtetett az egykori Abonyi utcai Zsidó Gimnáziumban, zsidók ezreit mentve meg a biztos pusztulástól. A radnótisok interaktív kiállítást és sétaszínházat álmodtak, ezzel tisztelegve a 101/359-es ruhagyűjtő század és az azt működtető katonatiszt emlékének. „Koncepciónk alapját a fennmaradt dokumentumok, levelek, és a túlélők beszámolói alkotják – mondja az előadás egyik létrehozója, J. Tóth Judit, az iskola tanára. – Az eredeti helyszínen, iskolánk mai tereiben vezetnénk végig a nézőket a történeten. A több szálon és helyszínen futó emlékezést az emberi érzések hitelessége fogja egybe” – teszi hozzá. Ocskay az egyik leginkább elfeledett magyar hős, aki 1944 és 1945 fordulóján fantasztikus bátorsággal és leleményességgel több ezer üldözött életét mentette meg az egykori zsidó gimnáziumban működő varrodában. A százados családjának története a 13. századig vezethető vissza, magukat a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc kuruc ezredese, a híres-neves Ocskay brigadéros leszármazottjának tartják. „Ocskay László az Osztrák–Magyar Monarchiában – mint megannyi kortársa – fiatalon s bizonyára lelkesen vonult be a közös hadseregbe az első világháborúban, amely során huszárhadnagyként súlyosan megsebesült – mondja Szita Szabolcs történész professzor. – Az amputációt elkerülte, de felgyógyulását követően mereven maradt bal térdét nem tudta behajlítani, ami megnehezítette járását. Hadirokkantnak számított, mégis tartalékos tiszt maradt.” 1943-ban kisegítő munkásszázad parancsnoki feladatát kapta, ami nem volt éppen rangos beosztás a szüntelenül gerjesztett zsidóellenes hisztéria légkörében, a sokat hangoztatott zsidó befolyástól éppen megtisztított Magyar Királyi Honvédség állományában. Úgy hírlik, kezdetben vonakodott elfogadni a felkínált posztot, ám egy zsidó barátja, Wilhelm György, aki jól ismerte a liberális, náciellenes gondolkodású Ocskay Lászlót, végül meggyőzte. Az Ocskay vezette 101/359 számú, úgynevezett ruhagyűjtő század 1944 októberében, a legvadabb nyilasterror idején költözött az Abony utcába. A százados már előtte, az első világháborúban harcolt tiszteken, főtiszteken keresztül, valamint gazdasági és családi vonalon is mindent megmozgatott, hogy megvédje munkaszolgálatos századát az atrocitásoktól. Mivel a háború előtt a Vacuum Oil nevű amerikai olajvállalatnak dolgozott, később az ott szerzett kapcsolatai és anyagi javai segítségével úgy működtette a századot az Abonyi utcai Zsidó Gimnázium falai között, hogy a költségek jelentős részét az olajcég fedezte. Valószínűleg több német egység parancsnokát sikerült lefizetnie az amerikai pénzből. Azt is elintézte a többi között, hogy német katonák adjanak őrséget, akik maguk fékezték meg a kíméletlen nyilas különítményeseket. Ocskay ruhagyűjtő munkásszázada legalább 1700, de az is lehet, hogy ennél is több embernek mentette meg az életét. A rejtekhelyen lelt menedékre többek között Mányai Lajos- Simon Zsuzsa színész házaspár, a humorista, konferanszié Kellér Dezső, Jób Dániel rendező, színházigazgató, Kadosa Pál zeneszerző, zongoraművész, Keleti Arthúr író és műfordító, Goda Géza költő és fia Gábor, a későbbi Kossuth-díjas író. Az 1990-ben előkerült visszaemlékezések szerint a sportvilágból is többen kaptak menedéket a zuglói tanintézetben: a magyar világbajnok vízipólócsapat zsidónak minősült, bujkálni kényszerült tagjai, valamint a háromszoros olimpiai bajnok kardvívó, Kabos Endre.
Ocskayt a háború után, valószínűleg orosz kérésre letartóztatták. Ellenséges ügynöknek tartották, hiszen sokféle kapcsolata volt, és továbbra is az amerikai olajcég alkalmazásában állt. Három és fél hónapot ült börtönben, többször zaklatták, kihallgatták. „1948-ban a család illegálisan Bécsbe menekült – ami jó döntésnek bizonyult. Ha nem ezt teszi, valószínűleg a későbbi olajos perek egyik főszereplője lett volna” – mondja a történész. Ocskay és családja 1956-ban az Egyesült Államokba emigrált. Igen szerényen éltek, de a volt százados nem kért, nem várt segítséget – éjjeliőrként kereste kenyerét. Néhány évvel később elesett, eltörte a csípőjét. Kórházba szállították. Tisztelői kórházi ápolására, majd később – mivel sérülése után röviddel elhunyt – temetésére gyűjtésből külön alapot hoztak létre. 1966. március 27-én halt meg. Ocskay Lászlót – mint több háborús embermentőt – a következő évtizedekben Magyarországon elfeledték. Az 1990-es évek közepén bukkant fel újra a neve először az izraeli, majd a magyar sajtóban. Göncz Árpád köztársasági elnök 1996. október 23-án posztumusz arany érdemrenddel ismerte el életmentő tevékenységét.

Tanárok és diákok

A Radnóti Gyakorló sétaszínházi előadását és a hozzá kapcsolódó kiállítást az iskola tanárai és diákjai hozzák létre, az előadáshoz szükséges pénzt is ők „kalapozzák” össze. A bemutató (és az azt követő öt előadás) október negyedik hétvégéjén lesz.

Szerző