Előfizetés

Népdalkincsünk Atyai ága

Retkes Attila írása a Népszavának
Publikálás dátuma
2019.09.21. 13:23

Fotó: FONÓ ZENEKAR
A magyar népzenei folklórkincs alig ismert keleti (türk) rokonságát mutatja be az Agócs Gergely vezette Fonó Zenekar különleges produkciója, az Atyai ág, amellyel most országos turnéra indulnak.
A felvidéki származású népzenekutató és aktív muzsikus, Agócs Gergely – főállásban a Hagyományok Háza tudományos munkatársa – egészen Kodály Zoltán 1937-ben megjelent, A magyar népzene című kötetéig vezeti vissza a folklórkincsünk keleti (cseremisz, nogaj, kumuk, udmurt, tatár, baskír) rokonságára vonatkozó elméletet. Szó sincs tehát divatos politikai fellángolásról – sőt Agócs szerint „ma már egyetlen komoly társadalomkutató sem vitatja a magyar nyelv finnugor elemeinek jelenlétét. Ezt az irányt nevezhetjük akár anyai ágnak”. Ugyanakkor tény, hogy Kodály a magyar népdalok rokonságát az eurázsiai füves pusztán, illetve az azt övező területek ugor és türk népeinek zenéjében fedezte fel. „Ez a felismerés indított el engem is a különféle türk és finnugor népek szállásterületeire, hogy a Kodály által vázolt feladatok elvégzésén, illetve tudományosan megalapozott összehasonlító vizsgálatokon munkálkodjak. A szúrópróba-szerű hanti, komi, udmurt és baskír gyűjtéseim után az Orosz Föderáció észak-kaukázusi térségébe – a Kabard-Balkár és Karacsáj-Cserkesz köztársaságok, valamint Dagesztán területére – más népzenekutató és folklorista kollégák bevonásával eddig hat hosszabb gyűjtőutat szerveztem. A karacsájok, balkárok, nogajok és kumukok falvaiban végzett gyűjtőutaim során sok olyan nyilvánvaló, nem egyszer dallamazonosságot mutató népzenei párhuzamot sikerült feltárni, amelyek igazolják Kodály feltevéseit, illetve megerősítik tanítványai és követői eddigi eredményeit” – mondja Agócs Gergely. Legutóbb június végén tért vissza egy intenzív gyűjtőútról, amelynek során három kaukázusi régió 15 különböző helyszínén végeztek kutatásokat. 2017-ben, a Kodály-emlékévben elérkezettnek látta az időt, hogy az „atyai ág”, vagyis a türk népzenei rokonságunk képviselőit Magyarországra hívja. Akkor a Pesti Vigadóban léptek színpadra, s ennek a sikeres előadásnak szerves folytatása a mostani országos turné. Dagesztánból, a Karacsáj-Cserkesz Köztársaságból, a Kabard-Balkár Köztársaságból és Baskíriából hat énekes és hangszeres szólista (köztük a világhírű Arszlanbek Szultanbekov), valamint egy férfikar érkezik Magyarországra. A Fonó Zenekart a népi fúvós hangszereken játszó Agócs Gergely mellett Navratil Andrea énekesnő, Gombai Tamás és Pál István Szalonna (hegedű), D. Tóth Sándor (brácsa), Tárkány-Kovács Bálint (cimbalom) és Kürtösi Zsolt (bőgő) alkotja.    Infó: Az Atyai ág turné (szeptember 21–28.) állomásai: Kecskemét, Székesfehérvár Müpa – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, Székelyudvarhely, Marosvásárhely és Debrecen 

Dombrával a világ körül

 Arszlanbek Szultanbekov 54 éves, nogaj nemzetiségű népzenész és költő. Kiválóan énekel, s emellett a dombra nevű kéthúros, hosszú nyakú nyugat-ázsiai pengetős hangszer virtuóz mestere. Szultanbekov egy nogaj kulturális központ igazgatója, s e minőségében világszerte koncertezik. Törökországban és Oroszországban sztárnak számít: YouTube-videóit százmilliós nagyságrendben nézték meg. Filmekben felhasznált zenéi révén Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban is jól ismerik.  

Konrád György a Berlini Művészeti Akadémiának adta irodalmi hagyatékát

MTI
Publikálás dátuma
2019.09.21. 10:32
1933-2019
Fotó: Népszava
A Kossuth- és Herder-díjas író kívánsága az volt, hogy munkásságát a német fővárosban őrizzék és gondozzák.
A Berlini Művészeti Akadémia (AdK) gyászolja egykori elnökét, Konrád Györgyöt – közölte pénteken a német főváros nemzetközi művészeti szervezete. Kiemelték, hogy a hosszan tartó, súlyos betegség után szeptember 13-án budapesti otthonában elhunyt Kossuth- és Herder-díjas író, esszéista és szociológus a kelet-európai ellenzékiek „egyik legfontosabb értelmiségi hangjának számított a létező szocializmus Magyarországán”, a rendszerváltás után pedig „az egységes Európa útmutató gondolkodójaként” tisztelték. Konrád György – aki 1997-től 2003-ig vezette az AdK-t – „szerencsés választásnak bizonyult, elnöki tevékenységének hat éve alatt a vasfüggöny leomlását követő új európai gondolkodásmódról folytatott élénk viták színhelyévé tette” az intézményt, és „a felvilágosodás legjobb hagyományához tartozó kritikus értelmiségiként elkötelezetten küzdött az egykor elszigetelt kelet-európai államok integrációjáért egy új Közép-Európába”. A közleményben idézték Konrád György utódja, az AdK elnöki tisztségét 2003-tól 2006-ig betöltő Adolf Muschg nekrológját, amely szerint a kilencvenes évek végén konszolidálni kellett a kelet-berlini és nyugat-berlini művészeti akadémia „kénytelen-kelletlen” egyesülésével létrejött intézményt, és ehhez olyan elnökre volt szükség, aki nem Nyugat- vagy Kelet-Németországból, hanem külföldről érkezett. „Valaki olyan kellett, aki a német kultúrát még mindig jobban szerette, mint az saját magát. Egy úgynevezett kelet-európainak kellett lennie, hogy közelíteni tudja a legyőzött fél dimenzióját és történelmét a győztes félhez, ám anélkül, hogy az előbbit elnémetesítené. Zsidónak kellett lennie – ami aztán már fölöttébb nagy elvárás volt –, aki nem teheti, hogy megbocsátja a bűnöket, mert saját magában is képes bűnöket találni, még ha az csupán a tétlenség gaztette is. És aki épp ezért megtanulta megérteni a bűnöket – soha nem a tettet, de akarva-akaratlanul, a tettest. Milyen szerencse, hogy nem kellet tovább kívánnunk egy ilyen valószínűtlen elnököt az Akadémiának. Az Akadémia ugyanis tényleg megválasztotta, és megtarthatta két elnökségi időszakra is” – fejtette ki Adolf Muschg a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lapban közölt írásában. Az AdK közleményében hozzátették: Konrád György néhány hónappal a halála előtt az intézménynek adta irodalmi hagyatékát, kívánsága az volt, hogy terjedelmes irodalmi munkásságát Berlinben őrizzék és gondozzák. Az AdK a közeljövőben egy rendezvény keretében mutatja be az író kéziratait, és emlékezik meg „a kritikus értelmiségiről, a meggyőződéses európairól, valamint a művésztársulás egykori elnökéről”. Az AdK-nak jelenleg 426 tagja van, köztük olyan világhírű alkotók, mint Herta Müller Nobel-díjas német író, Daniel Libeskind amerikai építész és Aj Vej-vej kínai képzőművész. A tagok között több magyar is van, köztük Szabó István filmrendező és Eötvös Péter zeneszerző. Az AdK tagja volt Kertész Imre és Esterházy Péter is.

A szeretet gyógyító csodái a Cinefesten

Tölgyesi Gábor
Publikálás dátuma
2019.09.20. 17:13

Fotó: Vajda János / MTI
Segíteni a menekülteket: Vanessa Redgrave színészi pályakezdésének legfőbb okát e szándékban jelölte meg a miskolci CineFesten. Itt debütált Tóth Barnabás Oscarra nevezett filmje, az Akik maradtak is.
A művészeti alkotások és a befogadók közti viszonyt már számos esztétikai tanulmány boncolgatta, a fesztiválok lelkes közönségét látva persze föl sem vetődhet, hogy ezt a kapcsolatot bármi megterhelné. Bár a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál programjának javát nem a hollywoodi futószalagról lepottyanó mozgóképek jellemzik, a tömegek áradása – a tizenhatodik fesztivál utolsó napjaiban – már-már „szokásos” jelenség. Igaz, az Oscar-díjas brit filmrendező, Asif Kapadia (Senna, Amy: Az Amy Winehouse-sztori) nem sorolható a legelvetemültebb független filmesek közé, nem volt csoda, hogy új filmje, a Diego Maradona vetítéseire csak a legelszántabbak jutottak be. Kapadia mintegy tíz évvel Kusturica Maradona-filmje után jelentkezett újabb opussal az isteni Diegóról, az argentin futballzseni magyarországi nimbusza láthatóan mit sem csökkent. Csütörtök este a Művészetek Házában szintén tömeg és álló ováció fogadta a fesztivál Európai Mozi Nagykövete díjával kitüntetett olasz színészt, Franco Nerót és feleségét, az angol Vanessa Redgrave-et. (A 2016-ban alapított díjat korábban Juliette Binoche, Magda Vásáryová és Krzystof Zanussi vehette át.) Az élet, a valóság és a művészet viszonyáról Platóntól Woody Allenig sok mindenkit lehetne idézni, de tény, a két színész Joshua Logan 1967-es musicalfilmje, a Camelot forgatásán − a filmszerepeiknek megfelelően, Sir Camelotként és Guinevere-ként − szeretett egymásba. (Azóta is együtt vannak, bár az esküvővel vártak majd’ negyven évet.) Franco Nero köszönőbeszédében a film világát egy nagyvároshoz hasonlította, ahol különböző etnikumú és bőrszínű ember él együtt, és ez a valóság mindig is létező lesz, amíg továbbra is álmodni tudjuk az álmainkat. „Ahol nincs szabadság, ott nincs mozi sem” – fogalmazott, majd arról beszélt ironikusan, hogy mit köszönhet a több mint kétszáz filmszerepének. „Beutazhattam a világot és mindig a főbejáraton mehettem be. Fontos emberekkel vacsorázhattam: kormányfőkkel, elnökökkel, hercegekkel és hercegnőkkel. De sokszor szerény emberekkel is: farmerekkel és halászokkal. Utóbbiak sokszor bölcsebbek voltak és kellemesebb vacsorapartnerek.” „Megláttam benne a nagyságot, hogy valódi színész, elhittem neki, hogy tényleg ő Sir Lancelot” – idézte meg első találkozásukat a hatszoros Oscar-jelölt Vanessa Redgrave, akinek szintén több száz szerep van a háta mögött. A neves angol színházi dinasztia képviselője a miskolci fesztivál közönségnek első színházi szerepéről mesélt, amit még négy és fél évesen játszott, és a szövege ennyi volt: „Hajótörött lettem egy lakatlan szigeten.” Vanessa Redgrave egyike volt annak a 650 ezer gyereknek, akiket Londonból evakuáltak vidékre még a Blitz, a brit főváros 76 napig tartó német bombázása előtt. „Menekült voltam a saját országomban a két és fél éves testvéremmel együtt. Nem tudtunk sok mindent az ellenségről, arról, mi történik, csak azt tudtuk, hogy segíteni szeretnénk. A nagyapám, apám, a két testvérem a Brit Királyi Haditengerészetnél szolgált, egyik nagybátyám a csendes-óceáni hadszíntéren halt meg. Egy színdarabot késztettünk, a fél pennys belépőjegyek bevételét azoknak a hajóknak a költségére akartuk áldozni, amelyek az élelmiszert hozó kereskedelmi hajókat kísérték. Nyolc ember el is jött az előadásra!” Azóta Redgrave hitvallása, hogy mindig felkarolnia és segítenie kell a menekülteknek. „Ezért lettem színésznő és lehetek most itt” – hangsúlyozta. Tóth Barnabás (Susotázs, Újratervezés) már a CineFest indulásakor is jelen volt, a fesztivál „házirendezője” magától értetődően Miskolcon tartotta a versenyprogramba is beválogatott nagyjátékfilmje, az Akik maradtak premierjét. Az F. Várkonyi Zsuzsa Férfiidők lányregénye című művéből készült mozifilm eredetileg televíziós alkotásnak készült, sokat várnak tőle: Oscarra nevezték, és az Oscar előszobájaként számon tartott coloradói Telluride Filmfesztiválon is bemutatták, ahogy korábban a Saul fiát is. A két filmben látszólag még közös a holokauszt valósága, ám Tóth Barnabás alkotásában a szereplők már túl vannak a legnagyobb retteneten: a középkorú, depressziós nőgyógyász (Hajduk Károly) feleségét és gyerekeit gyászolja, míg a vadóc, okos kamaszlány Klára (Szőke Abigél) képtelen elfogadni szülei halálát. A jelen háttere: besúgók, csengőfrász, ÁVH. (A Rákosi-korszakot megidéző látványvilág megteremtése Rajk László egyik utolsó munkája volt.) Az Akik maradtak az érzékenység filmje, ahol nem a nagy, látványos konfliktusok, hanem két ember apró gesztusokkal is egymásra gyakorolt hatása viszi előre a történetet. Ami végül sosem válik Lolita-történetté, bár billenhetne arra is. A tiszta, gyógyító szeretet csodáit bemutatni – didaktikusság és giccs nélkül − már-már a legmerészebb vállalkozásnak tűnik irodalomban, filmen egyaránt. Az íróban, a rendezőben volt ehhez bátorság, a tehetség is. Az akik maradtak szeptember 26-tól látható a magyar mozikban.