egészségügy;Magyar Orvosi Kamara;

2019-09-21 10:50:12

Füttyszó és bekiabálások a MOK nagygyűlésén: konkrétumokat követeltek az orvosok a kormánytól

„Nehéz így beszédet mondani” – fogalmazott a helyettes államtitkár. A hallgatóság válaszul arra hívta fel a figyelmét, hogy gyógyítani is nehéz.

Több száz orvos várakozott szombat délelőtt a Vasúttörténeti Park remízében, ahova a Magyar Orvosi Kamara (MOK) hívta tagjait rendkívüli küldöttgyűlésére. Volt aki családdal, és kutyával érkezett. A nagygyűlésen a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara, a Magyar Kórházszövetség, a Magyar Orvosok Szövetsége, a Háziorvosok Online Szervezete, a Magyar Rezidens Szövetség is képviseltette magát.

A kamara belső ellenzéke, az Újratervezés csoport tagjai a belépőknek szórólapot osztogattak. Ők „Mit kíván a magyar orvos” – címmel 12 pontba foglalták követeléseiket – egyebek mellett a gyógyítás tisztaságát, a közkiadások növelést, egylépcsős jelentős béremelést, felelős Egészségügyi Minisztériumot.

A kezdésig összesen 700 darab szórólapot osztottak szét. Csak néhányan utasították vissza, Kincses Gyula maga adta át a szórólapot Cser Ágnesnek, az EDDSZ elnökének.

A terem bal sarkában, hátrébb a fogorvosok gyülekeztek, némelyikük zöld trikót viselt. Ők egy hete hagyták abba két hetes demonstrációjukat, amelyre a kormány szinte nem is reagált.

A kormányt csak Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár és Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára képviselte.

Szalay-Bobrovniczky Vince azzal kezdte, hogy átadta Gulyás Gergely, a miniszterelnökséget vezető miniszter üdvözletét, ám a hallgatósága ettől nem hatódott meg. Sőt, amikor belekezdett annak felsorolásba, hogy az orvosok és az egészségügyi dolgozók az elmúlt kilenc évben mikor, mennyit kaptak az Orbán-kormánytól, hangos morajjal szakították félbe. A helyettes államtitkár zavartan lapozgatni kezdte a papírjait, majd azzal folytatta, hogy az orvostársadalom a legfontosabb csoport a kormányzat számára, „de higgyék el, de léteznek más társadalmi csoportok is és ezt vegyék tudomásul” – a hallgatóság ekkor is közbekiabálásokkal szakította félbe. A moderátor segítette, hogy folytatni tudja. A helyettes államtitkár még beszélt arról, hogy van 152 milliárd forint a költségvetési tartalékban, de a kormány maga szeretne dönteni arról, hogy ezt mely csoportoknak adja. Végül hozzátette: „a magyar kormány tudja a kötelességét, még ebben a ciklusban béremelés fog bekövetkezni.” A terem moraja, közbekiáltások szakították megint félbe. A „Nehéz így beszédet mondani” megjegyzésre, válaszul bekiabáltak: gyógyítani is nehéz.

A pulpituson Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár se volt könnyű helyzetben, ezt maga is felmérte. Emberközpontú egészségügy az egészség és jóllét érdekében című diákkal készült. Azzal indított, hogy közülük való, és amikor ő a nyolcvanas évek végén végzett, arra tettek akkori társaival ígéretet, hogy változtatnak a kevés fizetésen, a paraszolvencia rendszeren. Azóta járt a világban, elment, hogy megtanulja, másutt hogy csinálják és hazahozta a tudását. Eddig bírta – a hangja elcsuklott, kis híján elsírta magát. Az államtitkár gyorsan visszatalált a „hivatalos” beszédéhez. „Tudjuk, hogy ebben a ciklusban az orvosoknak is kell béremelés. Az átlag jövedelem 800 ezer forint körül van” – válaszul pfujolás érkezett. Rögtön hozzátette, hogy az ő férje se hozza haza ezt az összeget, és ő sem szeretne mást, minthogy annyit kapjanak, amiből el lehet tartani a családot. Majd amikor azzal folytatta volna, hogy a 20. század óriási dolgokat adott az emberiségnek – például sikerült legyőzni a fekete himlőt és erősen megosztja az eltérő betegség struktúra a világot – piros lapok repültek a levegőbe, a bekiabálók konkrétumokat követeltek. A beszédek alatt még füttyszó is felhangzott.

A fórum alatt a tárca közleményt adott ki, melyben leírták mindazt, amit a a kormányzat képviselőinek a teremben nem sikerült elmondaniuk.

Az államtitkár ezt követően a hallgatóság kérdéseire válaszolt, melyeket Éger István, a MOK elnöke tett fel neki.

Több mint ezer orvos regisztrált

A hallgatóság a beszédek alatt folyamatosan kinyilváníthatta véleményét. A szervezők piros és fehér lapokat osztottak, ezeket kellett fölemelniük. Ha a felvetéssel egyetértettek, akkor a fehéret, ha elutasították, akkor a pirosat.

A nagygyűlésre több mint ezer orvos regisztrált. „A kamara döntéshozói attól függően határoznak a további és szükséges lépésekről, hogy milyen válaszokat kapnak a nagygyűlésen a kormánytagoktól”.

Az orvosi kamara azzal magyarázta a rendkívüli orvosi nagygyűlés összehívását, hogy a a tavaszi megállapodásuk ellenére sem teljesítette ígéreteit a kormány. „Megszületett az egyezség, letárgyaltuk a bértáblát, és már az aláírásra készültünk, amikor a kormány meggondolta magát, s megállapodásból nem lett semmi. Ennyire becsapva még soha nem voltunk az elmúlt években” – fogalmazott Éger az eseményt beharangozó tájékoztatón néhány napja.