Október második hetében, amikor idén egy helyett két irodalmi Nobel-díjat is kiosztanak, vajon ismerősen fog-e csengeni a szerencsés költő neve? (Már ha nem regényíró kapja mindkettőt…) Olvashatók-e a versei magyarul? Egyáltalán, ha versolvasásra vetemedünk, merre tekintünk a kortárs világlíra térképén, van-e ilyen térkép? Tudunk-e bármit is a moszkvai underground líráról vagy a portugál nyelvű brazil neoavantgárdról? Hát a cseh, a szlovák, a francia líráról?
– Éppen országszerte, több nagyvárosban járva mutatják be a kecskeméti Forrás folyóirat nyári dupla számát, melyet a világlírának szenteltek a szerkesztők, Fűzi Péter és Pál Sándor Attila – a Versum segédletével: 21 műfordító bevonásával 63 vers olvasható a legkülönfélébb nyelveken az antológiaszerű kiadványban. Dénes az amerikai Frank O’Hara verseinek, Bálint a portugál költők – João Luís Barreto Guimarães, Luís Quintais, Gonçalo M. Tavares, João Miguel Henriques – fordításaival is szerepel a lapszámban. Grandiózus összeállítás, gondolom, a munka sem volt könnyű. Mi volt a koncepció?
Krusovszky Dénes: Szándék szerint az utóbbi évtizedek idegen nyelvű lírájának főbb tendenciáit szerettük volna bemutatni az olvasóknak. Ez így persze mély víz, több alapproblémát felvetve, hiszen amit világlírának hívunk, az egy beláthatatlan terep. A mennyiségen túl azért is beláthatatlan, mert a prózával összevetve, a lírának nincs piaca. Míg a próza esetében látni nemzetközi irányzatokat, számos nagy szerzőt ismerünk, akik egyszerre több országban jelen vannak a könyveikkel, működésüket díjak és akár trendek jelzik, a líra esetében nincs hasonló. Ahogy például a próza terén az utóbbi évtizedben az autobiografizmus felerősödött, gondolok itt az idén a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon is díszvendégeskedő norvég Karl Ove Knausgårdra vagy a hazai „vonulatra”, a szintén Norvégiában élő Kun Árpád regényeire, Nádas Péter Világló részleteire vagy akár Térey János félbemaradt memoárjára, olyan a lírában nem látható. Ahogy az sem, milyen nemzetközileg jegyzett költők vannak egyáltalán. Az utolsó három évtizedben nemzetközi ismertséget talán a Nobel-díjas ír költő, Seamus Heaney és az amerikai John Ashbery szerzett, az ő halálukat követően nehéz megítélni, vannak-e olyan lírikusok, akiket mindenhol olvasnak. Arról nem is beszélve, hogy nagyon különbözőek a nemzeti műfordítói hagyományok és azok viszonya a külföldi lírához. Ezekkel a problémákkal több beszélgetés során számot kellett vetnünk.
– S mire jutottak, a magyar versértési-műfordítói hagyományok például milyenek?
K. D.: A magyar műfordítói líraolvasói tradíció nemzetközi kánonjában például a XX. század második felét tekintve az Újhold költői elég meghatározó szerepet játszottak. Az ő nagyon erős Rilke- és Celan-hatásuk mutatja, merre is tájékozódtak. De mondjuk a szlovák, a posztjugoszláv vagy a portugál lírafordítók nemzetközi kánonja eltér ettől. Ezért is sokkal kevésbé összefüggő a világlírakánon. Ebből kifolyólag nekünk, szerkesztőknek bizonyos értelemben a koncepciónk kialakításában az esetlegesség is szerepet kapott, értem ezalatt, hogy a tradíció meghatározottsága mellett a magyar műfordítók érdeklődési körét is figyelembe kellett vennünk: hogy mit fordítanak, hogy mit lehet éppen a világlírából olvasni magyarul. Ha egy adott nyelv lírájának vannak itthon lelkes és értő fordítói, akkor tőlük kértünk verseket. Ezért kerülhetett be a Forrás-számba is kortárs japán költészet, Simon Márton, török költők versei Szőllőssy Balázs, vagy éppen portugál líra Bálint fordításában.
Urbán Bálint: Szerkesztőtársunk, Nemes Z. Márió sokszor említi a digitális kommunikáció egyik terminusát velünk, a tevékenységünkkel kapcsolatban: a diggereket. Ők azok, akik kiássák a kulturális diskurzusok homályából a mindaddig ismeretlen szerzők műveit. A Versum pont ilyen munkát végez a világlíra teljesen átláthatatlan mocsaraiban. Tavaly a II. Versum Nemzetközi Költészeti Fesztiválon vendégünk volt az olasz költő és irodalomtudós Federico Italiano, aki öt évet szentelt az életéből arra, hogy összeállítson egy monstruózus, 800 oldalas kiadványt, amely német fordításokban ad panorámát a kortárs európai költészetről.
– És ha hozzá hasonlóan – rengeteg műfordítót bevonva – nem csupán a diggereket mozgósítják, hanem konkrét elképzelés mentén felkérés alapján szeretnének körképet adni a világlíráról, adódnak nehézségek a magyar terepen?
K. D.: A Versumnál sokszor szembesültünk azzal, hogy a fiatal műfordítóink 80 százalékban angolból-amerikaiból fordítanak, ezen a nyelven tájékozódnak a trendekről is. Ha nem akarunk elangolszászosodni, erős szűrőt kell alkalmaznunk a szerkesztés és a közlések során. Visszatérő probléma, hogy például a kortárs orosz lírát kevesen fordítják. A rendszerváltás után az orosz kulturális tájékozódás lanyhult, és ez odáig vezetett, hogy ma alig találunk fiatal orosz lírafordítót, bár közelítünk, Vonnák Diána ukrán és fehérorosz fordításaival. De hogy éppen mi történik a moszkvai underground költészetben, arról fogalmunk sincs. Szerkesztőként szeretnék olyan területekre is rálátni, mint a nyilvánvalóan létező és óriási indiai vagy kínai líra.
U. B.: Vagy az arab.
K. D.: Igen. Érdekes, hogy ugyan létezik az állandóan Nobel-esélyesként aposztrofált szír költőnek, Adonisnak verseskötete magyarul, de nem hozzáférhető az olvasók számára. A Janus Pannonius Költészeti Nagydíj odaítélése után megjelent exkluzív kiadvány nem került kereskedelmi forgalomba. Visszatérve a műfordítói-költői hiátusokhoz: ahogy az orosszal, úgy vagyunk a spanyollal, a hollanddal, a franciával is. Elképesztő például, hogy nincsenek francia fordítóink…
U. B.: Nem véletlen, hogy az utóbbi évekből csak két kötetet tudok említeni: Francis Ponge A dolgok oldalán (L’Harmattan, 2016) és Guillaume Métayer Türelemüveg (Magvető, 2017) című verseskönyveit.
K. D.: Ugyanakkor a lengyelben erősek vagyunk: sok műfordítóval, élő kapcsolatokkal, ők nagyon is képben vannak, mi történik a lengyel lírában.
U. B.: Ahogy, meglepő módon, de a skandináv országok terén is jól állunk, a Versum havi szinten tud verseket hozni erről a területről. De ez ugye többek között a szerkesztői gárda összetételével, szakterületeivel, fétiseivel és fanatizmusával van összefüggésben. Vajna Ádám skandináv nyelvekkel és irodalmakkal foglalkozik, az erős lengyel vonalat pedig Sipos Tamásnak köszönhetjük. Ahogy a többi szerkesztő – Mohácsi Balázs, Kállay Eszter, Bordás Máté –, velünk együtt szintén fordítókként is tevékenykedik; többek között ennek is köszönhető a Versum sajátos műhely-jellege.
K. D.: A közép-európai tájékozódásban erősen megmaradt a német orientáció, de az angolszász dömping, különösen a fiataloknál, a leginkább meghatározó. És ez a költészetben is érezteti a hatásait. Amíg a Nyugat költői a francia líra nyomán alakították a saját verseiket, több évtizedre megszabva a magyar költészetet, úgy a maiakra az amerikai költészet van nagy hatással. Az amerikai lírában érzékelhető egy az autobiografikus prózához közelítő irányvonal, az úgynevezett identitáslíra. Főleg afroamerikai, spanyol-amerikai és queer szerzők írnak közérthető, közvetlen módon identitáskérdésekről. Az utóbbi évek legsikeresebb, elsőkönyves díjakat bezsebelő fiatal amerikai költői között van a meleg, vietnami-amerikai Ocean Vuong, vagy a meleg, afroamerikai Saeed Jones. Vagy mondjuk a spoken word-világból (élőszóban előadott poétikus performance – a szerk.) kinövő angol Kate Tempest, akit a magyar slammerek közül többen olvasnak.
A fiatal költőinkre, verseik nyelvezetére, beszédmódjára hat ez a kicsit vallomásos, társadalomkritikus identitáslíra.
U. B.: A rendszerváltás után született és felnőtt nemzedék esetében persze nem csoda, hogy a kulturális közvetítő nyelv, az angol és a meghatározó amerikai diskurzus mentén tájékozódik. Emellett azonban megfigyelhető egy másik jellegzetesség is. Ugyan hiába mozdult el a világirodalmi rendszer is a XIX. századi Európa-centrikus nézettől, azért mind a mai napig megfigyelhető egyfajta centrum-periféria tagozódás. Sok mindent ma is az határoz meg, mi az, amit lefordítanak angol nyelvre. Mert annak esélye lesz bekerülni a nemzetközi vérkeringésbe. Az ukrajnai zsidó származású brazil írónő, Clarice Lispectornak éppen most jelenik meg immár a második könyve magyarul, de mindez nem történt volna meg, ha francia közvetítéssel, nem kerül be az angol nyelvi közegbe – e nélkül se magyarra, se bolgárra, se szerbre, se olaszra nem fordították volna le.
– Azért érdekes, hogy az említett dominanciával párhuzamosan mégsem tudok túl sok magyarul megjelent verseskötetet felsorolni amerikai költőktől.
K. D.: Ez azért van, mert az amerikaiak nem támogatják a műfordításokat. A műfordítás ugyanakkor időigényes munka… Az utóbbi években Amerikában a legnépszerűbb sztárköltőnő Rupi Kaur, akinek az Instagram-verseskötete több millió példányban kelt el. A hagyományos magyar líraolvasó szemével nézve mondjuk ezek a versek nem túl jók, mégis megjelentették tavaly magyarul (Tej és méz címen – a szerk.), mert beleillik abba a trendbe, kulturális közegbe, ami itthon is amerikai hatásra formálódott. Miközben az amerikai líra – a beatköltészettől a máig ívelően – nem elérhető magyarul. Megjegyzem, ez a kötet nem aratott akkora sikert, mint azt remélték.
– Némileg meglepő volt számomra, hogy az online fórum Versum egy hagyományos, papíralapú folyóirat elkészítésében közreműködik – olvasottság szempontjából melyik kedvezőbb a lírának?
K. D.: Gonosz dolog lenne a digitális mellett érvelni, éppen most, amikor Bálint fordításában megjelent Gonçalo M. Tavares portugál költő kötete (mutat nevetve az asztalon fekvő, Egy mozgáspoétika tervezete című könyvre), de kétségtelenül, a nemzetközi lírának abszolút a digitális közlés jelenti a fő terepét. Noha mi is szeretjük a papíron való megjelenést, próbálkozunk is ezzel időről időre, a Magvető Kiadóval való együttműködésünk is négy kötetet – Al Berto, W. G. Sebald, Anne Carson, Frank O’Hara – eredményezett az Időmérték sorozatukban. Ellenben online szélesebb körűen lehet tájékozódni, a líra pedig különösen képernyőbarát.
U. B.: Papíron teljes köteteket, vagy ahogy a jelen esetben, antológiaszerű válogatásokat érdemes kiadni. De ilyenkor is fontos a digitális térben is megjelentetni ezeket, ahogy a Forrás-szám tartalma is felkerült már a folyóirat honlapjára.
K. D.: A Versum 2004-es indításakor egyik célunk éppen az volt, mivel a magyar folyóirat struktúrában nehézzé vagy éppen lehetetlenné vált a lírai szövegek visszakereshetősége – megszűnt a Nagyvilág folyóirat, a Lyra Mundi és a Napjaink költészete sorozat is –, hogy a versek koncentráltan egy helyen és kereshetőek legyenek – akár a forrásnyelv, a szerző és a műfordító neve alapján.
U. B.: Van ugyan a Magyarul Bábelben nevű webes antológia-mátrix, de az inkább archiváló funkcióval bír.
K. D.: Valóban egyszer, mikor magam is rákerestem, kik fordítottak már Billy Collins-verseket, meglepett, ahogy ráleltem ott a saját fordításaimra. De a külföldi líra klasszikusnak mondható forrásai eltűntek, míg a lírafordítók tovább dolgoznak. Mert ők mindig lefordítják azt, ami érdekli őket.
– Önöket éppen mi?
K. D.: Műfordítóként én az amerikai lírára kattantam rá. Frank O’Harát és John Ashberyt fordítok, de nagyon érdekel a Középnyugat lírája, közelebbről a Deep Image Poetry iskola költőinek szürrealista versbeszéde, például Robert Bly, Galway Kinnell vagy James Wright költészete. Blynak a Versum-díjjal kitüntetett Bajtai András fordításában már olvasható néhány verse magyarul. De régi tervem egy rendes Ted Hughes-kiadás is.
U. B.: Én főleg azokat az újlatin nyelveken, elsősorban portugálul íródó költészetet kedvelem, melyek a celani örökségből sarjadzó beszédmódokat alkalmazzák…
K. D.: Egy brazil Celan…?
U. B.: Brazíliára éppen nem ez a jellemző… Pár évig éltem Brazíliában… A náluk felbukkanó költészeti irányok tekintetében teljes az őrület. Ha az európai költészet átláthatatlan, akkor ez az európányi nagyságú nemzet esetében hatványozottan igaz. Egy amazonasi kötődésű manausi költő teljesen más versnyelvet beszél, mint egy São Pauló-i. Utóbbi inkább kozmopolita és a neoavantgárd hagyományából építkezik. Nagyon nagy a regionális szóródása és identitásteremtő területi meghatározottsága a kultúrának és az irodalmi hagyományoknak. Akit fordítanék, az a portugál Herberto Helder, Pessoa mellett a legmeghatározóbb portugál költő a XX. század második felében. A fiatalabbak közül pedig az egyszerre nekromantikus és tárgyias költészetet művelő Alexandre Nave-t, illetve a minden kötetében más hangon megszólaló és más tematikákat megközelítő Daniel Jonast.
James Wright
Őszelő az ohiói
Martins Ferryben
(Autumn Begins in Martins Ferry, Ohio)
A Shreve Gimnázium stadionjában ülve
a lengyelekre gondolok, ahogy korsóikba bámulnak Tiltonsvilleben,
és a feketék szürke arcára a benwoodi olvasztó kemencéknél,
meg a Wheeling Acélmű elgyötört éjjeli őrére,
aki hősökről álmodik.
A büszke apák szégyellnek hazamenni,
az asszonyok úgy csipognak, akár az éhes csirkék,
meghalnának egy kis szerelemért.
Éppen ezért,
október elején
fiaik önpusztítóan szépre nőnek,
és szörnyű vágtával indulnak meg egymás teste felé.
(Krusovszky Dénes fordítása)
Herberto Helder
(A cím nélküli verseket tartalmazó, Cobra című, az életműben kitüntetett jelentőségű, 1976-os kötetből)
Hagyom a kerteket ragyogni lefojtott
szemeikkel: csak akkor indulok, ha a virágok
saját képükbe nőnek: ez a tükrökbe
sűrűsödő nyár. Maga
a mozdulat is sötétségbe borul. Izzik az állatok
szája. Otthagyom a belső napok körkörös
csillagképeit.
Így halok meg,
a fényképszerű és konkáv
tenger
és a gyöngyökkel sebzett fal között zihálva. És a hold elszabadítja
a barlangokban a sűrűsödő vért.
Mécsesekkel telt nyártól válok,
lángol az évszak a gyermek
szívében. Elhagyom a vad kerteket,
a kivájt műtermekben
lihegő szellemet. A fájdalom taszít
augusztus peremére, a nyugalom
az ablakokhoz vezet. Páratlanok
a tükörbe zárt levegő lüktető hegyei. A bolygók évszakában járunk.
Minden este atomszakadék.
És a tej meglágyul a napfogyatkozások
idején. Visszhangzanak bennem a kőműves csapásai
aki kálciumba vési a veleszületett rózsát.
A húst selyemgubókba fojtják a mély csillagok.
A nyár kékcsempéből van kirakva.
Bennünk hajlik meg az íjideg, ha ráfeszül a nyíl.
Isten rámtámad
a fehérségben. A tűzvészek ostroma
ellenére hűvösek a kertek. És egy gyermek,
akit lángba borítottak a kezek megkerüli
az éjszakát.
(Urbán Bálint fordítása)
Napjaink költészete címmel beszélgetnek a kortárs világlíráról október 1-jén a pécsi Csorba Győző Könyvtárban a Forrás folyóirat és a Versum szerkesztői, utóbbiak közül Mohácsi Balázs, valamint Vajna Ádám.
