Rejtélyes EKG-vizsgálatokat rendel évek óta Vári Attila

Publikálás dátuma
2019.09.28. 06:40
Vári Attila
Fotó: Sóki Tamás / MTI
A Fidesz pécsi polgármesterjelöltje az önkormányzati sportcég vezérigazgatójaként hat éve szerződik egy furcsa céggel különös feladatra.
Kevéssé bizalomébresztő az EKG Telemetrik Kft. honlapja. Ott ugyanis látni például tengeri teknőst, napelemet, meg egy utalást, hogy a jövőt szolgálják, de az már nem derül ki, hogy mivel. Az oldalon látni latin vakszöveget, de telefonszámot nem. Így is akadt azért, aki látott fantáziát a cégben: a kormánypártok pécsi polgármester-jelöltje, Vári Attila, aki a városi önkormányzati sportcég, a Pécsi Sport Nonprofit (PSN) Zrt. vezérigazgatójaként 2013 óta szerződik ezzel a társasággal. Ahhoz, hogy mégis miként kerülhetett az évek alatt mintegy 60 millió forint közpénzhez jutó EKG Telemetrik Kft. a PSN Zrt. látókörébe, a cégbírósági papírok nyújtanak támpontot. Vári Attilának – ahogy arról a Pécsi Stop már korábban írt – közös cége van Bauer Zsolttal, aki a kormánypárt baranyai erős embere, Bánki Erik féltestvére. A céget Cardio Complexnek hívják. Ebben résztulajdonos egy Gelencsér Tibor nevű férfi – az ő cége az EKG Telemetrik Kft.
A PSN Zrt. 2013-tól kezdődően minden évben – tao-forrásból finanszírozott – közbeszerzési pályázatot írt ki a kézilabda, a vízilabda és a labdarúgó szakosztályok különböző korosztályú tagjai EKG-szűrésére, az így nyert adatok digitális tárolására, automatikus elemzésére. Azt, hogy ez mit jelent pontosan, és milyen munkát végzett a cég, a Társaság a Közérdekű Adatokért 2019 (TAKA) nevű, ügyvédekből álló szervezet próbálta kikérni PSN-től. Váriék azonban 5 millió forintot kértek az információkért, így a TAKA más nyilvános forrásokból dolgozott. Azt tudták meg, hogy a rendszer elviekben legalábbis segít megvédeni a fiatal sportolókat a hirtelen szívhaláltól. Az EKG Telemetrik Kft. évről-évre jó szerepelt a PSN pályázatain. 2013-ban 8, 2014-ben 5,1, 2015-ben 4,4, 2016-ban 17,5, 2017-ben 25 milliós megbízást kaptak. (A hazai közbeszerzéseket 2011 óta taglaló hivatalos honlap szerint egyetlen más tendert sem nyert el az EKG Telemetrik Kft.) Az összeggel együtt a vizsgált sportolók száma is nőtt: 2015-ben még csak 88 embert „monitoroztak”, 2017-ben már 674 sportoló adatait foglalták rendszerbe. A TAKA szerint a kft. minden évben igazolta a feladatok elvégzését, és a megbízási díjat is megkapta, erre enged következtetni, hogy a megrendelő PSN elszámolt az önrészt biztosító önkormányzat, illetve a tao-támogatást folyósító szakszövetség felé. Csakhogy a sok-sok edzővel és sportolóval beszélgető TAKA arra jutott, hogy ilyen tömeges EKG-mérés 2018-ig, azaz öt éven keresztül érdemben nem történt. Vagy ha mégis, akkor annak céljáról és eredményéről az edzők, a sportolók és a szülők sem tudnak, tudtak. A PSN egyik neve elhallgatását kérő edzője is azt mondta, hogy ha voltak is mérések – bár erről kevesen hallottak a szakosztályoknál –, adatokat soha nem látott, ahogy bármilyen a fiatal sportolók életét óvó rendszerrel sem találkozott. Az ügyben kerestük Vári Attilát, de hívásainkra nem reagált. Nem az az egyetlen furcsa ügy Vári körül. Két napja írtuk meg, számos egyezés mutat arra, hogy a Pécsen szépen kereső Vári Attila magának hagyott jóvá egy érdemi summát annál a Mohácsi Torna Egyletnél, ahol az elnök ugyanaz a Bauer Zsolt, akivel a Cardio Complexben üzlettársak. 
Szerző
Témák
Pécs

Minimum 34,5 milliárd lesz a Lánchíd, a Széchenyi tér és a váralagút felújítása

Publikálás dátuma
2019.09.27. 21:55

Lejárt a vonatkozó közbeszerzési eljárás ajánlattételi határideje, a BKK közzétette, melyik cég mennyiért vállalná a feladatokat.
Összesen nyolc ajánlat érkezett a Lánchíd, a Széchenyi István tér és a budai váralagút felújítására kiírt közbeszerzési eljárás ajánlattételi határidejének végéig - közölte pénteken az MTI-vel a Budapesti Közlekedési Központ, amely megkezdte az ajánlatok értékelését. A Lánchíd és a Széchenyi István tér felújítására egyben kellett ajánlatot tenni, a DÖMPER Kft. 27 milliárd 998 millió, az STR Mély- és Magasépítő Kft. 27 milliárd 170 millió 408 ezer, a Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt. 25 milliárd 917 millió 856 ezer, az A-Híd Építő Zrt. pedig 24 milliárd 643 millió 130 ezer forintért végezné el a munkát. A budai váralagút felújítására az A-Híd Építő Zrt. 11 milliárd 213 millió 583 ezer, a DÖMPER Kft. 10 milliárd 599 millió, a Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt. 9 milliárd 901 millió 301 ezer, az STR Mély- és Magasépítő Kft. pedig 11 milliárd 21 millió 963 ezer forintos ajánlatot tett. Ebből könnyen kiszámítható, hogy a két legkisebb ajánlat összege kicsivel több mint 34,5 milliárd forint.
Szerző

A választás utánra halasztották akciójukat a traumatológusok

Publikálás dátuma
2019.09.27. 21:07

Fotó: Koncz Márton / Népszava
Engedtek a kérésnek és adtak egy hónapot a kormánynak.
Engedett a kérésnek, és adott még egy hónap türelmi időt a kormánynak a Magyar Traumatológusok Társasága (MTT) a pénteki közgyűlésén. A megbeszélésén részt vett Csíki Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) helyettes államtitkára és azt közölte: a választásig már nem, de hamarosan tárgyalni fogja a kabinet a baleseti sebészek, és a tárca által közösen kidolgozott tervezetet. Ezután pedig szeptember elejéig visszamenően biztosítják a baleseti sebészek által kért finanszírozást. Ezután döntött úgy a traumatológusok társasága, hogy október 30-ig nem indítanak komolyabb akciót. Ha viszont nem teljesül az ígéret akkor 15 napon belül ismét rendkívüli közgyűlésen értékelik a helyzetet. Noha az MTT haladékot adott a kormánynak, arról egyelőre nem született döntés, hogy él-e a rendkívüli felmondásával a Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet 68 traumatológusa.
Az Országos Traumatológiai Intézet 68 traumatológusa október elsejéig döntenek erről, és – információink szerint – őket nem győzték meg Csíki Zoltán helyettes államtitkár szavai, mondván munkakörülményeiket az ígéretek még nem teszik elviselhetőbbé. Az országos baleseti intézet orvosai azért helyezték kilátásba a fölmondásukat, mert – szerintük – az intézetben nincsenek meg a biztonságos betegellátás a feltételei. Erre a kormány több tagjának írt levelükben próbálták felhívni a figyelmet. Mint arról beszámoltunk: júniusban a traumatológusok őszig adtak időt a kormánynak, hogy rendezze a szakma finanszírozását, mert a beavatkozások jó részénél a díjak nem fedezik a műtétek valós költségeit. Az egyre romló ellátási körülmények miatt júniusban rendkívüli közgyűlésen határozták el, hogy tárgyalást kezdeményeznek az egészségügyi kormányzattal. Azt is egyértelművé tették, hogy az alku eredményét szeptemberben egy újabb közgyűlésen értékelik.
Szerző
Témák
egészségügy