A jövőddel játszanak

Akár el is viccelhetnénk. Mondjuk azzal, hogy akkora tömeget, amekkora péntek délben a kormányzati klímacinizmus ellen tüntetett, ők évek óta már csak sokmilliárd forint közpénz elköltésével, közmunkások és állami/önkormányzati alkalmazottak kivezénylésével tudnak összerántani. (Ennyi fiatalt pedig sehogy: újabban a rezsialáírást is fizetett diákmunkások gyűjtik az egykori ifjú aktivisták helyett.) 
Vagy azzal, hogy a magyar köztársasági elnöknek már ahhoz is hazudnia kell – 2030-ra szén-dioxid-semleges áramtermelést, miközben a kormánynak esze ágában sincs bezárni Mészáros Lőrinc szénerőművét, Paks2 pedig jó eséllyel még tíz év múlva is a tervezőasztalon lesz, áramot termelni meg semmiképpen, még a hivatalos álláspont szerint sem fog addigra –, hogy beengedjék a nemzetközi klímacsúcsra. 
Abban azonban semmi vicces nincs, ha egy elveit naponta váltogató, önkritika nélküli (ez is súlyos személyiségzavar ám, nem csak az Asperger!) miniszterelnök kabinetjének egyik tagja „16 éves beteg kisgyereknek” nevezi azt a Greta Thunberget, akinek feltűnése és kényszeres igazmondása egy egész generáció számára tette átélhetővé, hogy egy demokráciában nemcsak a felelősség egyetemes - beleértve azokat is, akik még választójoggal sem rendelkeznek -, hanem a cselekvés lehetősége is. Kedves Gulyás Gergely úr, tényleg a svéd diáklány lenne „beteg”? Nem véletlenül azoknak a fejében van valami nagyon súlyos baj, akik szerint a stadion is egészségügyi intézmény, a klímaválság csak egy újabb baloldali trükk a keresztény-nemzeti politika meggyengítésére, a magyar nép legnagyobb teljesítménye pedig az volt az elmúlt tíz esztendőben, hogy egy sem előtte, sem utána nem sokat mutató debreceni focista a levegőben ollózva betalált a Fradi kapujába? 
És – ha már itt tartunk – kedves Áder János, ön szerint kinek van nagyobb mozgástere, ha meg akarja menteni a Földet, egy köztársasági elnöknek, vagy egy ADHD-s iskolásnak? Ezzel szemben pedig ki tett többet a valóságban: ön-e, az összes elnöki jogkörével, vagy az a gyerek, akit ez a szánalmas gyülekezet, az úgynevezett magyar hatalmi elit most megpróbál megbélyegezni?
Amúgy persze jó helyre ment az a Gulyás-mondat: legalább látszik, hogy hol húzódnak a törésvonalak. Az a helyzet ugyanis, hogy a holnap áderjánosai tegnap iskolába mentek, azok pedig, akikre érdemes lesz majd valami komolyabb feladatot, közösséget, közfeladatot bízni a későbbiekben, a klímatüntetésre. Ha a fideszes élcsapat számára Greta Thunberg a kijelölt ellenség, akkor vele együtt a front túloldalára kerül mindenki, aki nem akar beletörődni, hogy a féktelen étvágyú mai hatalmasok az ő majdani életminőségének rovására folytassák a már így is minden képzeletet felülmúló gazdagodásukat. 
Idáig egyszerűsödött a képlet: az is jó, ha egy mai tizen-huszonéves lemond a vörös húsról, az autóhasználatról vagy a repülésről a bolygó érdekében – de sokkal biztosabb, ha mostantól nulla szavazatot ad minden olyan pártra, amelyik (bármilyen megfontolásból) hajlandó kockára tenni a jövőjét.
Frissítve: 2019.09.28. 08:25

Segítünk, ne akadályozzák!

Cselédek, vissza a helyükre! De ott is fogják be a szájukat! Ezt üzente Éger István elnök a Magyar Orvosi Kamara nevében az ápolóknak. Az orvosok számára tartott Nagygyűlésén így fogalmazott: „Az orvosok nem avatkoznak az ápolásba, az ápolók se akarjanak orvosi kompetenciákat.” Felszólította a résztvevőket: „döntsék el, hogy orvosokkal vagy orvosi végzettséggel nem rendelkezőkkel (non-doktor, MSc. nővér) akarják-e a magyarokat gyógyítani pusztán takarékosságból?” 
Persze Éger elnöknek és a saját érdekükért lobbizó csapatának mit sem számít, hogy az MSc képzés már évek óta elfogadott szakirány. A kiterjesztett hatáskörű ápolók felkészítése 2017-ben indult meg, a képzés előkészítését a Magyar Rektori Konferencia Orvos- és Egészségtudományi Bizottsága irányította. A Magyar Szakdolgozók Kamarájának ott jelenlévő elnöke, ha szót kaphatott volna, mindezt elmondta volna. De nem kapott.
A kiterjesztett hatáskörű ápoló mesterképzés képzési és kimeneti követelményeit felsőoktatási szakértők dolgozták ki, a hatáskörbővítést lehetővé tevő rendelet 2016-ban jelent meg. A tervet az első pillanattól ellenezték a doktorok, így nem csoda, hogy a szükséges jogszabályi keretek kialakítása ezidáig nem valósult meg. A MOK láthatóan máig nem érti, hogy az ápolók szószólói nem non-doktorokról beszélnek, hanem olyan ápolókról, akiknek éppen a jelenlegi ápolási képesítésük nyerhet kiterjesztést. Az orvosokkal való közös megállapodás alapján, olyan tevékenységekre, amelyeket eddig orvosok láttak el. 
Tény, hogy az új kompetenciájú ápolók belépésével tabuk dőlnének meg. Például egy aneszteziológus orvosnak nem kell hetente horribilis pénzeket fizetni, bizonyos alacsony rizikójú esetekben az asszisztens dolgozik helyette. Most is ezt teszi egyébként, csak suttyomban. Ha magasabb felhatalmazású ápolók vezetnének ápolási otthonokat, ápolási osztályt, különösen a pszichiátriákon eltűnhetne a sokszor milliókért megvásárolható „mama suvasztás"-jelenség. A kiterjesztett hatáskörű ápolók jelenlétével a geriátriai ellátásban kevesebb lesz a vizeletinkontinencia, a felfekvés, megvalósulhat az idős emberek számára a gyógyszerbiztonság. A műtéti folyamatban a sebésznek segédkezhetnek, kiváltva egy szakorvos munkáját, aki ez idő alatt erősítheti sürgősségi ellátást. 
Orvosi szupervízió mellett, irányelvekben meghatározott esetekben komplex fizikális vizsgálatot végezhetnek. Vizsgálatokat rendelhetnek el, diagnózis felállítása, kezelési terv összeállítása, egyes gyógyszerek önálló rendelése lehet a feladatuk. Egyes gyógyászati segédeszközök felírásába, betanításába, az alapellátásban – orvosi szupervízió alatt – akut betegek, ügyeleti feladatok, krónikus betegek ellátásába lehet bevonni őket. Ezeknek a tevékenységeknek nagy részét most is elvégzik, csak titokban. Mert nincs, mondom, nincs orvos! Aki van, annak a tudását arra kellene használni, ami valóban orvosi feladat.
Az új munkakör bevezetésének feltétele a szakmai tudás és a törvényi biztonság. A biztosíték a jó ellátásra az etika: az ápolók felelősségvállalása a társadalom iránt, az állampolgárok iránt tanúsított tisztelet. A nem ártani elv ősi parancsa. Az igazságosság elve. A szakdolgozók etikai kódexe mindezt garantálja. Az új típusú ápolók megbízása a társadalomtól származik, és nem a gőgös orvosok érdekeiből ered. Sajnálatos, hogy a sárdobálás elveszi az időt az egészségügyi rendszer átalakításáról szóló vitától. Attól, hogy a magyar betegek helyzete jobb legyen.
A kiterjesztett hatáskörű ápolók esetében a „ne árts" elvének való megfelelés az államilag szervezett és felügyelt képzésben és az etikai kódex által megfogalmazott tézisekben van. Az ápoló elsődleges kötelezettsége elősegíteni, támogatni a beteg egészségének, biztonságának és jogainak védelmét. Ha ezt minden etikai kódex előírja, akkor hogyan szorgalmazhatja a MOK elnöke, hogy ne bízzák olyan emberek gyógyítását a kiterjesztett hatáskörű ápolókra, akik állapotuknál fogva nem igényelnek magasabb kompetenciájú ellátást? Amit persze azonnal megkaphatnak, ha állapotuk azt igényli.
A 2019-ben végzett kiterjesztett hatáskörű ápolók száma kb. 70 fő. Nem özönlenek leváltani a magyar orvosokat. Azonban tudnia kell a társadalomnak, hogy ezeknek az ápolóknak az átvett felelősséggel együtt is kevesebb lesz a fizetésük az orvosokénál, ha megkapják a felhatalmazást. Rájuk a szakdolgozói bértábla vonatkozik. Viszont a társadalom számára az egészségügyi hozzáférés lehetősége szélesebb lesz.
A XXI. században élünk. A világ boldogabb országaiban már megszűnt az atyáskodó, gőgös orvosvilág. Sötét középkori gondolatok sejlenek föl a fellebbent függönyök mögött, és egy régi naptár maradt a falon. A szerző ápolásetikus 

A cigány lány diplomája

Hosszú, fekete haja, őzbarna szeme van, csinos ruhája megfeszül a derekán, így még inkább elődomborodik a hasa, amin aggódó anyaként tartja tenyerét. Alig hízott, mondja, pedig majd megvész a főzött krémes süteményért, most is a cukrászdából jött, azért késett, meg kellett ennie két szeletet is a gesztenyés habosból. Hat hónap alatt csak két kilót szedett fel, ha így tartja az ütemet, szülés után sem lesz gond a plusz kilókkal. 
Ülünk egy teraszon, egy szabolcsi kisváros kifőzdéjének sátorponyvái alatt. Kora délután van, szemben velünk egy óvoda, anyák jönnek a gyerekekért. Minél keletebbre jövünk az országban, annál inkább léteznek az archaikus törvények, a nő dolga a gyerek meg a háztartás, a férfié a családfenntartás, a munka. Itt csak elvétve látni kosarat cipelő apát, de ha mégis, az rendszerint a fiatalabb nemzedékből való. 
A cigányoknál még hierarchikusabb a rend, a négy nagy családot itt egy-egy férfi vezeti, ha nem is mondják vajdának, annak tartja őket mindenki. Nehéz is volt megszokniuk a hosszú, fekete hajú, őzbarna szemű lányt, aki most egyfajta hidat kovácsolt közéjük, elérte, hogy ne egymás ellen, hanem egymással vállvetve álljanak ki magukért, s legalább egy olyan képviselőt juttassanak be az önkormányzatba, aki értük is szót emel. S persze közösen álljanak ki a szomszéd faluból idetelepült, darutollas kalapjáról meg a a cigányok vegzálásáról elhíresült volt polgármester ordas eszméi ellen. 
Szórólapozik, tüntetést szervez, tüzes beszédet mond. 
Aktivista, pedig lehetne óvónő is. A végzettsége megvan hozzá, egyetemi, ráadásul nemzetiségi szakirányt is választott, tudva, hogy jól jön az majd egy olyan városban, ahol a kisgyerekek egyre nagyobb hányada hátrányos helyzetű, s emiatt speciális törődést igényel. Diplomája azonban évek óta a fiókban hever, végzettségének megfelelő munkát eddig nem kapott. 
Mondhatnánk, egyedi helyzet, de nem az. 
Húga ugyanott, ugyanezt a szakot és szakirányt végezte, imádja a gyerekeket, sosem képzelte magát másnak, mint óvónőnek. Egyiküknek sem volt könnyű az egyetemre járás költségeit előteremteni, délutánonként, este, hétvégén dolgoztak, volt, hogy három munkahelyen is, csak hogy lépést tarthassanak jobb körülmények közül érkező társaikkal, megvehessék a tankönyveket, kifizessék a kollégiumot, az étkezést. A diplomát mindketten szépen megünnepelték, majd elkezdtek az önéletrajzukkal házalni.
Közmunka. Ezt ajánlották fel mind a kettőjüknek. Ő büszkeségből nem, húga azonban belement, s így dolgozott három hónapig egy óvodában, a rendes munkabér töredékéért. A gyerekek imádták, a szülők szerették, kolléganőivel is jól kijött. Hallotta, hogy egyszerre négy üres óvónői álláshely is van a városban, beadta hát újra a pályázatát, hátha a közmunkás-óvónőből végre normális-óvónő lehet, hisz ezért tanult, erről álmodott. 
Az állások egyikét sem kapta meg. 
Indoklás nincs.
Szerző
Doros Judit