Leclerc ismét az élről indulhat az Orosz Nagydíjon

Publikálás dátuma
2019.09.28. 16:25

Fotó: DIMITAR DILKOFF / AFP
Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája nyerte a Forma-1-es Orosz Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd a pole pozícióból.
A 21 éves versenyző sorozatban negyedszer végzett az élen időmérőn, és ez az idei, egyben pályafutása hatodik pole pozíciója. Leclerc mellől a címvédő és ötszörös világbajnok brit Lewis Hamilton (Mercedes) startolhat, míg a harmadik rajthely a másik Ferrarival a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettelé lett. Sokáig úgy tűnt, hogy az első sort a két Ferrari szerzi majd ki, ám az utolsó gyors körökben Hamiltonnak sikerült valamivel jobb időt futnia Vettelnél. A negyedik helyen Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája zárt, ő azonban már korábban kapott egy öt rajthelyes büntetést motorelemek cseréje miatt, így Vettel mellől Hamilton csapattársa, a finn Valtteri Bottas startolhat vasárnap kora délután. Szépen teljesített a két McLaren-versenyző is, Carlos Sainz az ötödik, Lando Norris pedig a hetedik helyről kezdheti majd a futamot Szocsiban. Az 53 körös Orosz Nagydíj vasárnap 13.10 órakor kezdődik. A teljes rajtsorrend:        1. sor: Charles Leclerc (monacói, Ferrari) Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 2. sor: Sebastian Vettel (német, Ferrari) Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 3. sor: Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren) Nico Hülkenberg (német, Renault) 4. sor: Lando Norris (brit, McLaren) Romain Grosjean (francia, Haas) 5. sor: Max Verstappen (holland, Red Bull) Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) 6. sor: Sergio Perez (mexikói, Racing Point) Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) 7. sor: Kevin Magnussen (dán, Haas) Lance Stroll (kanadai, Racing Point) 8. sor: Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) Pierre Gasly (francia, Toro Rosso) 9. sor: George Russell (brit, Williams) Robert Kubica (lengyel, Williams) 10. sor: Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull) Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 
Szerző
Frissítve: 2019.09.28. 16:40

Leclerc nyerte a harmadik szabadedzést Szocsiban

Publikálás dátuma
2019.09.28. 13:55

Fotó: VLADIMIR ASTAPKOVICH / APF/SPUTNIK
Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája nyerte szombaton a Forma-1-es Orosz Nagydíj harmadik szabadedzését.
A 21 éves versenyző a pénteki két gyakorlást is beleszámítva a legjobb időt érte el. Mögötte csapattársa, a négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel lett a második, míg harmadikként az ötszörös vb-győztes és címvédő brit Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője végzett. Az Orosz Nagydíj időmérő edzését 14 órától rendezik, a futam vasárnap 13.10 órakor rajtol. Eredmények (a formula1.com alapján) 3. szabadedzés:    1. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:32.733 perc 2. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:33.049 3. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:33.129 4. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:33.354 5. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:34.227 6. Romain Grosjean (francia, Haas) 1:34.308 pénteki eredmények 1. szabadedzés:    1. Leclerc 1:34.462 perc 2. Verstappen 1:34.544 3. Vettel 1:35.005 4. Bottas 1:35.198 5. Hamilton 1:35.411 6. Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull) 1:35.484
Szerző
Frissítve: 2019.09.28. 15:55

Régi ismerősök jönnek Szegedre a BL csoportmeccsre

Publikálás dátuma
2019.09.28. 12:35

Fotó: Ujvári Sándor / MTI
Korábbi csapattársaival szemben lép pályára Bogdan Radivojevic, a MOL-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának szerb légiósa a Flensburg elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen.
Egy fantasztikus győzelemmel kezdett a Szeged a férfi kézilabda Bajnokok Ligája idei csoportkörében (31-28 otthon a Barcelona ellen), majd egy papírforma-vereséggel (25-30 a Paris Saint-Germain vendégeként) folytatta szereplését. Ezúttal a német bajnokság elmúlt két évi aranyérmese, a Flensburg-Handewitt érkezik Szegedre. A rivális eddig száz százalékos a BL-ben, de - nem megbántva az ellenfeleket -, az lett volna a meglepetés, ha nem nyer a Celje és az Elverum ellen. 
A szegediek szerb válogatott játékosa, Bogdan Radivojevic nagyon jól ismeri a szombati ellenfelet, ugyanis 2013-tól 2017-ig a flensburgiakat erősítette, a csapat tagja volt 2014-ben is, amikor az együttes óriási meglepetésre megnyerte a Bajnokok Ligáját. 
"Fantasztikus emlékeim vannak Flensburgból, nagyon szerettem ott játszani, de remekül érzem magam Szegeden is, ahonnan sokkal gyorsabban haza tudok menni a családomhoz és a barátaimhoz - mondta a 28 éves kézilabdázó az európai szövetség hivatalos honlapjának. - Kulcskérdés lesz a meccsen a koncentráció, hatvan percig kell nagyon figyelnünk. Szegeden világklasszis társakkal játszom együtt, fantasztikus a szurkolótáborunk. Flensburg nyugodt, csendes kisváros volt, ahol az emberek szintén nagyon szerették a kézilabdát és a csapatot. Itt ismerkedtem meg a feleségemmel, csodálatos emlék a BL megnyerése is, sokat köszönhetek a flensburgi éveknek." 
Az előjelek a szegediek mellett szólnak: a Flensburg csütörtökön hiába vezetett több mint ötven percig a Hannover otthonában, rendkívül izgalmas végjáték után 23-22-es vereséget szenvedett, pedig tíz perccel a vége előtt még 21-17-re vezetett. A flensburgiak már öt pontot veszítettek a bajnokságban, ezért nem a legjobb a hangulat a klub körül. Az együttes kedden a Német Kupában a tizenhat közé kerülésért ismét a hannoveriekkel találkozik (ezúttal hazai pályán), és győzelmi kényszerrel lép pályára. A BL-ben a jó rajt után nincs nyomás a csapaton. 
A szegediek szerdán a mumus Tatabánya vendégeként nyertek 34-28-ra, azt is megengedhették maguknak, hogy a nem teljesen egészséges Mario Sostaric ne lépjen pályára, hanem pihenjen a BL-csata előtt. 
"A párizsi vereség után fontos volt számunkra ez a győzelem, ami főként azért örömteli, mert Tatabányán sohasem egyszerű nyerni. Most ezt magabiztosan értük el, aminek mindannyian örültünk" - nyilatkozta a szegedi honlapon Mirko Alilovic, az együttes kapusa. 
Az előző kiírásban is találkozott egymással a csoportkörben a két együttes, és szoros meccseket játszott egymással: Szegeden a magyarok nyertek 30-28-ra, Németországban a Flensburg győzött 27-25-re. Ezúttal is szoros csata várható (szombat, tv: Sport 1, 17.30). 
A magyar bajnok Telekom Veszprém - amely az előző BL-szezonban a döntőig jutott - a Montpellier vendége lesz (vasárnap, tv: Sport1, 19). David Davis vezetőedző csapata sokkoló 37-31-es vereséget szenvedett hazai pályán múlt szombaton a THW Kieltől. A franciák ezzel szemben idegenben, a Breszt otthonában nyertek 27-25-re, megszerezve első győzelmüket az idei BL-szezonban. Igaz, a vereségük miatt sem kell szégyenkezniük, hiszen a nyitó körben a címvédő Vardar Szkopjétól kaptak ki hazai pályán 33-31-re. 
A veszprémiek kedden a Seha-ligában 26-23-ra nyertek a Szpartak Moszkva vendégeként, ezen a meccsen azonban az U21-es csapatuk lépett pályára, az első keretből csak Székely Márton kapus és Borut Mackovsek vett részt. A többiek a Montpellier ellen készültek a héten, a remények szerint eredményesen.

Kézilabda-világbajnokság érdekli Magyarországot

Magyarország jelezte szándékát a 2025-ös és a 2027-es férfi, valamint a 2027-es női kézilabda-világbajnokság megrendezésére.  Az MKSZ a 2022-es férfi Európa-bajnokságot Szlovákiával közösen rendezi, a 2024-es női Eb  lebonyolítására pedig Ausztriával és Svájccal közösen pályázott. Női világbajnokságot 1982-ben és 1995-ben rendeztek Magyarországon, utóbbit Ausztriával közösen, férfi vb viszont még nem volt az országban. Horváth Gabriella főtitkár a szövetség honlapján azt mondta, amennyiben Ausztriával és Svájccal közösen megkapják a 2024-es női Európa-bajnokság rendezési jogát, az befolyásolhatja a 2025-ös vb-kandidációt is, hiszen a férfi torna csupán egy hónappal követi a női kontinensviadalt, és ennyi időn belül nem lehet két ekkora versenyt megrendezni.