Emlékeznek még, hogyan volt a kórházszövetség legutóbbi közgyűlése előtt? A kiéheztetett kórházak ÁSZ-vizsgálatokkal többszörösen megalázott vezetői elnökváltásra készültek. Csakhogy Kásler Miklós miniszter egy nappal korábban még kötött egy látványos együttműködési szerződést a távozó elnökkel, amiben megígérte, hogy a jövőben a tárca nagyon fog figyelni a szakemberek gondjaira. Az új elnök így nem indíthatott mással, mint kivárással, kényszerűen optimista várakozással. Mire kiderült, hogy semmi sem változik, az elnökváltáshoz fűzött remény is odalett.
Ilyesmi pillanatnyi győzelmet aratott a lelkek felett a múlt hét végén is a tárca, amikor újabb egy hónapnyi haladékot udvarolt ki a traumatológusok társaságától. Elérték, hogy a szakma elégtelen finanszírozása miatt lázadók az önkormányzati választás előtt már ne mondják fel az önkéntes túlmunkaszerződéseiket, s ne omlasszák össze az ellátást. A minisztériumot képviselő helyettes államtitkár, aki szakmája szerint maga is traumatológus, megígérte, hogy most már aztán tényleg.... Jelezte, hogy csak a legfelsőbb politikai bólintásra kell még várni. S a szakmai társaság vevő volt erre. Ahogy utóbb magyarázták: "ha ez most nem lenne igaz, nem egy közülünk való hozta volna a hírt". Sőt ma már szélesebb körben is azt ismételgetik a szakmabeliek, hogy kész a megoldás, Orbán Viktor csak azért nem bólint rá, mert "zsarolásnak nem enged".
Egyszerű ez: a traumatológusok tavasszal nyilvánosan kiálltak magukért, ezért elvben született megoldás a bajukra, de most mégsem kapják meg, mert irritálja a vezért, hogy kiálltak magukért... Őrület? Az. De maga a köznapi valóság. Egyenes következménye annak, ha nincs nyílt kormányzás. Amikor csak propaganda meg törleszkedés van világos érdekmegvallás helyett; s amikor ebből is adódóan nem áttekinthető folyamatokban születnek a társadalmi egyezségek. Ahol úri kegyként osztatik a juss, ott könnyű elbizonytalanodnia mindenkinek. Még az olyanoknak is megremeghet a keze, akik a maguk területén megszokták a válságos helyzetek kezelését.