Titászok harca

ÉMÁSZ, ÉDÁSZ, Titász, Kotász, Álmos, Előd, Ond, Kond, Hapci, Vidor... na meg a Kuka. Nem ön a hibás, ha miközben mobilt tölt, felkapcsolja a lámpát, tévét néz, nem feltétlenül elmélkedik azon, mi az az áram, és hogy kerül oda. Megvallom, lassan én sem tudom követni. 
Régen minden jobb – de legalábbis érthetőbb – volt: az egészet úgy hívták, hogy Magyar Villamos Művek Tröszt, és csókolom. Aztán lettek részvénytársaságok, külön erőművek és az általuk termelt áramot hozzánk eljuttató szolgáltatók, a kettő között meg az MVM mint központ, nagykereskedő, „alaphálózat” és egyebek. Az 1995-ös privatizációk során a multik ebből szemezgettek. Aztán az EU az egészet vízszintesen kettévágta, mondván, mindenki válassza külön a hálózatot – a vasat – és a rajta folyó kereskedelmet. Így lett Émász kereskedő-Émász hálózat, Édász kereskedő-Édász hálózat, MVM nagykereskedő-Mavir alaphálózat stb. De a kereskedők is összeolvadtak-szétváltak, például (politikailag) kötött áras lakossági, illetve piaci szolgáltatókra.
Aztán jött Orbán Viktor, és – egy ezermilliárdra kitöltött csekk ellenében – kérte vissza az egészet. De szóltak neki, hogy ez nem így megy: sajnos minden egyes tételre külön meg kell alkudni, és valódi pénzt kell érte adni. Eleinte a hagyományos állami energiacégek fanyalogtak, mondván, nekik ennyi fölös pénzük nincs, és azért csak megnéznék, mit akarnak rájuk sózni. Orbán Viktor, éktelen haragja lecsillapodván, nyilván újabb huszárvágással élt: rendben, nem érdekel, amit ti nem vesztek meg, azt megveszi a Lölő meg a MET.
És lőn. A fontolva haladó állami MVM és (az eredetileg ellene létrehozott, mára hozzá kerülő) NKM mellett betört a piacra a MET és Mészáros Lőrinc, hazai nagyerőműveket és vezetékrendszereket is felvásárolva. Most pénteken például, míg az egyik nagy területi hálózatot – az Émászt – az MVM, addig a másikat – a Titászt – a Mészáros-féle Opus vitte. A helyzet talán most a legbonyolultabb: a „vas” hol az államé, hol a haveroké, hol a multié, a csekket viszont hol az államnak, hol a multinak fizetjük, az összes lehetséges párosításban.
De körvonalazódnak a „letisztulás” jelei is. A „multi” már csak az E.ON. A nagy központi közműholdingot pedig lassan úgy hívják, hogy Mészáros Lőrinc. Az olyan hagyományos hazai energiacsoportok, mint a Mol vagy az MVM, legalábbis kapkodhatják fejüket-lábukat, ha ezt el akarják kerülni. Mostantól a nagy magyar energiastratégia sem az Országgyűlésben, hanem az Opus Andrássy úti vagy a MET svájci igazgatósági ülésein születik meg. 
A legmegdöbbentőbb: ennek annyira elkerülhetetlenül így kellett alakulnia, hogy azt még egy Simicska sem akaszthatta meg. A magyar állam szerepét, teendőit lassan, de biztosan Orbán strómanjainak látszó maszekok veszik át. A magyar állam egyre inkább kvázi-állammá válik. Ez a mesterterv. Hogy mivégre, meglátjuk. Némi ízelítő, hogy pénteken a vételárakat már nem hozták nyilvánosságra, ami ekkora horderejű ügyletek esetén vérlázító.
De megtehetik, és – amíg hagyjuk – meg is teszik.
Szerző
Marnitz István
Frissítve: 2019.10.07. 09:33

A kreativitás hete

Azt állította Orbán Viktor miniszterelnök (az Idősek Tanácsa ülésén), hogy „szerencsére a kreatív stábja a kormánynak megtalálta a jogi módját annak, hogy Erzsébet-utalvány nélkül is lehessen pénzügyi segítséget eljuttatni Önökhöz. Erre találták ki a rezsiutalvány konstrukcióját.”
Ezzel szemben a tény, hogy a pénzügyi segítséghez nem kellett volna semmilyen kreatív stáb: elég lett volna a bankszámlára átutalni, vagy a postásokkal kiküldeni. Még kevesebbe is került volna. De mint tudjuk, a kreativitás nem olcsó mulatság.
Azt állította Deutsch Tamás, a Fidesz veterán európai parlamenti képviselője (Facebook oldalán), hogy „onnan lehet megismerni a lángész liberális közgazdászokat, hogy először is 93 ezer négyzetkilométeren világhírűek (a határ másik oldalán élő ember nem ismeri őket), (…) és ha nem MSZP-SZDSZ kormány van hatalmon, akkor minden hónapban megjósolják a gazdasági összeomlást, miközben időről-időre egyre jobb a gazdaság teljesítménye.”
Ezzel szemben a tény az, hogy a liberális közgazdászok nem jósolnak gazdasági összeomlást, csupán lassulást és az egyensúly romlását, amit egyébként a kormány emberei sem tagadnak. Deutsch kommentárja azzal kapcsolatban jelent meg, hogy elolvasta a HVG-ben Surányi Györgynek, a Magyar Nemzeti Bank volt elnökének a cikkét arról, hogy nem volna szabad hagyni a forint további gyengülését. Deutsch euróban folyósított fizetésének persze ez nem árt, sőt, de talán a magyar gazdaságnak igen. Surányit meg speciel nemcsak 93 ezer négyzetkilométeren ismerik, hiszen egy nemzetközi banknak is volt a vezetője, és a kilencvenes évek közepén Közép- és Kelet-Európa legjobb jegybankárának minősítették. De legalább Matolcsynak van hova felzárkóznia.
Azt is állította Deutsch (Brüsszelben magyar újságíróknak), hogy Karácsony Gergely főpolgármester-jelölt azért lobbizott Brüsszelben, hogy az uniós fejlesztési forrásokból minél kevesebb jusson Magyarországnak, és azokról ne nálunk, hanem Brüsszelben szülessen döntés bevándorláspárti szempontok alapján.
Ezzel szemben a tény az, hogy Karácsony az önkormányzatok közvetlen uniós támogatásának lehetőségeit szorgalmazza, márpedig a magyar önkormányzatok is Magyarországhoz tartoznak, nemcsak a Várban ülő Orbán Viktor és kormánya. Bevándorláspárti szempontok pedig nincsenek és nem is lehetnek, mert egyetlen önkormányzat sem dönthet bevándorlók befogadásáról. Ez a magyar állam jogköre. Ha Deutsch aggódik, Orbánnak üzenjen Facebookon. 
Azt állította Szijjártó Péter külügyminiszter (londoni tárgyalásai után), hogy a brit befektetők elégedettek a magyarországi befektetési környezettel, és értékelik, hogy nálunk Európa legalacsonyabb adóit kell fizetni.
Ezzel szemben a tény az, hogy a társasági adó ugyan valóban nagyon alacsony, az áfa viszont a legmagasabb Európában, az úgynevezett adóék pedig (amely azt mutatja, hogy a teljes munkaerőköltségnek mekkora részét teszik ki az adók és a járulékok) az ötödik legnagyobb. A brit befektetők ezt persze biztos tudják, csak úgy látszik, Szijjártó nem.
Szerző
Bolgár György

Buli

Az ember már tényleg nem tudja, sírjon vagy nevessen, amikor pechjére pont belső-erzsébetvárosi polgárként várja a jövő vasárnapi választást. Négy jelölt indul a polgármesteri székért: három kábé ugyanazzal a programmal, sőt egymásra licitálnak, ki akarja inkább bezárni a bulinegyedet és visszaadni a normális élet lehetőségét a lakóknak, a negyedik meg fideszes. A regnáló polgármester a kampányanyagai tanúsága szerint úgy tudja, ez egy nyugodt, zöld városrész, kifejezett lendületben.
Ki fog győzni? A fideszes természetesen, mert a másik három egymás esélyeit oltja ki. És ha innen nézzük, bizony nagyon is érdemes feltenni a kérdést, kit mi mozgat valójában, és ki hol követte el a hibát. Mondjuk hogy az egyesült ellenzék soraiban nem lett volna-e érdemes nem erőből politizálni, nem csakazértis alapon begyűjteni az indulás lehetőségét, hanem a helyben beágyazott emberek között találni olyan jelöltet, akire nincs képük ráindulni az ellenfeleknek. De elgondolkodhatunk azon is, hogy a szocialistából lett ferencvárosi lokálpatrióta egykori polgármester vajon miért kerüli konokul a sajtót kampány idején, vagy hogy komolyan gondolja-e: hitelesen ígérheti a bulinegyed megrendszabályozását az, akinek a börtönnel honorált ingatlanmutyijából kinőtt. És akkor még nem említettük a civil erőt, amely „udvari ellenzékkel” kéz a kézben járó Fideszről hadovál, de valahogy csak az összefogásra sikerül lőnie, a bulinegyedet megteremtő és minden erejével életben tartó kormánypártra már nem jut a puskaporából.
Hát, köszi, fiúk. Kereken öt évet vártam arra, hogy esélyem legyen szabadulni a lakóhelyemet elárasztó mocsokból és zajból, amit olyanok mértek rám, akik még csak nem is itt laknak. De oké, veszteni tudni kell. Különleges történetű házban, panorámás, kényelmes lakás érdekel valakit? Én eddig bírtam.
Szerző
N. Kósa Judit