Roncsolt ország - Így öli a lelket az Orbán-rendszer

Publikálás dátuma
2019.10.13. 10:39

Fotó: Pavel Bogolepov / Népszava
Orbán Viktor taktikus, de nem stratéga, a hatalom érdekli, az emberek nem, és a rendszere a lelkek roncsolásával több kárt okoz, mint a lopása. Így látja Rudas János szociálpszichológus, akit régóta foglalkoztat a jelenlegi rezsim és a hozzá idomuló nép természete. A „Csak szétlopják? Így öli a lelket az Orbán-rendszer” című Magyar Narancs-beli publicisztikája után kértünk interjút tőle.
Két dolognak is megörültem az írását olvasva, az egyik maga a téma, miszerint a rezsim többet árt az ellopott milliárdoknál, a másik a Kozmosz-idézet: „…fosunk a jövőtől, büszkén a múltra / de hogy mi volt a múlt, azt senki se tudja / úgy tudtuk, más bánt el velünk / pedig mi voltunk azok, hidd el nekünk…” Többet akartam idézni, de nem fért. Például, hogy „mi vagyunk a hősök és mi vagyunk a holtak / a nácik és a komcsik is magyarok voltak / mi voltunk Koppány és Kun Béla / mi vagyunk magunk a probléma”. Találó sorok. A cikkében az énvédő mechanizmusokat veszi sorra, a projekciót, bűnbakolást, ahogy a fél ország másokat hibáztat a bajaiért, és a hasítást, ahogy szentekre és sátánokra osztják az országot. A kérdés: mi a gyógymód a néplélek torzulásaira? Harcos pesszimista vagyok, és nem szeretem a néplélek kifejezést. Inkább egy adott társadalom antropológiai értelemben vett kultúrájáról tudnék beszélni, amibe beletartozik az érték, a norma, a viselkedésmód is. Amennyire kultúrantropológusoktól, szociológusoktól tudjuk, és hát tapasztalatból, a kultúra nagyon lassan mozdul. Most olvasom Mikszáth A Noszty fiú esete Tóth Marival című könyvét, ami több mint száz évvel ezelőtt, a dualizmus korában játszódik, de néha a fejemhez kapok, mennyire tetten érhető már akkor is a legtöbb gondunk gyökere. A rangkórság, a házasodási szokások, a dörgö­lőzés, a ravaszkodás, a gazsulálás, a csókosok helyzetbe hozása, a karizmatikus vezető iránti rajongás, a teljes alárendelődés, amiért a közmunkát osztó polgármesternek ma szavazattal kell hálálkodni. A népesség jelentős része beszorult egy alárendelődő, autonómiahiányos sorsba, ami nehezen változtatható. Az oktatás, a közhangulat, a civil szervezetek – egy sor olyan összetett, nem egybites ügy van, ami visszavezethető a régmúltba. Ma több a kokain, a kurva és a jacht, de akadnak feudális motívumok kétségkívül. Akkoriban is megvolt a szegények, a béresek, a cselédek helye, és akkor sem volt mindegy, arisztokrata valaki vagy Amerikából érkezett parvenü. A gondolkodás- és attitűdsémák ugyanúgy működnek, ha mások is a konkrét megnyilvánulásaik. A társadalmi csoportok kasztrendszerszerűen vannak elzárva egymástól, a társadalmi mobilitás, amely korábban sem volt számottevő, az utóbbi két-három évtizedben erősen lecsökkent. Kevés az esély, hogy valaki átkerüljön egy másik csoportba. Iparmágnás ma lehet valaki akár gázszerelőből is ismeretségi alapon, de ez nem gyakori. A zárt csoportok között hatalmas szakadékok vannak, a rend­szerváltás óta, de főként az utóbbi tíz évben még inkább szétnyílt az olló szegények és gazdagok között. Ezek a státuszok nagyon lassan ­változnak. De gondolhatunk a né­pesedés té­májára is, ami kormányok, rend­szerek visszatérő problémája. A demográfusok világosan leírták, hogy a voluntarista, vagyis a „mindent-­lehet-csak-akarni-kell”-intézkedések sok mindent meg tudnak bolygatni, de csak kismértékben képesek megváltoztatni a trendeket. Ezért volt hiábavaló a Ratkó-korszak, az ’50-es évek gyerektelenségi adója vagy Ceauşescu hülyeségei. Ma megint vannak intézkedések, felvetnek értelmetlen dolgokat, előjött az agg­legényadó ötlete, de rövid távú eredmények után mindig visszaáll az eredeti állapot, és főleg azért, mert a társadalmi kultúra olyan, amilyen. Benne ragadtunk – ahogy egy írásában fogalmazott – a „nyomorult és rettenetes XX. században”? A gyökereink nem eresztenek. Mikszáth arra is választ ad, miért úgy működött a Habsburg-monarchia, ahogy, milyen volt a kisebbségekkel szembeni magyar attitűd, és ebből miként következett a világháború, a Monarchia szétesése, Trianon és a többi. Ezek hosszadalmas folyamatok, nem lehet őket meghágni. Ez a pesszimista válaszom a gyógymód kérdésére.
Szerencsésebb országokban merre indulnak ilyenkor? Több évtizedes, pártállástól független koncepciók alapján változtatnak, nincs zaklatottság, öt-tíz évente „félrendszerváltás” vagy 180 fokos fordulat. Magyarországon egy oktatási reform addig tart, amíg nem veszi fejét a következő kurzus. Amíg minden rövid távú érdekek szerint történik, nincs kormányzati ciklusokon átívelő konszenzus, addig hogyan várhatnánk, hogy a társadalmi kultúra folyamatai előre jussanak? Ha egyszer létrejön a demokratikus többpártrendszer, akkor is sokáig tart és nagy erőfeszítéseket kíván, hogy a kulturális beágyazottságok megváltozzanak. Hogy ezt az uno­káink vagy a dédunokáink meg­érik-e, nem tudom. Van-e esély a kiegyezésre az „aki nincs velünk, az nincs” gorombaságát gyakorló Orbán-kormánnyal? Esély elvileg mindig van: hir­telen megvilágosodik a főnök, a kedves vezetőnk, és más ember lesz. Nem hiszem. Ő egy kiváló taktikus. Ahol lát valami rést, ami a szempontjainak megfelel, azt érzékeli. De ezek rövid távú meglátások, amiket a szavazatszerzési szándék, a hatalom mozgat. Centralizált hierarchia jött létre, ahol legfölül dől el minden. Miért változtatna ezen? Már 2010 karácsonyán, a legelső Mancs-cikkben megpróbáltam kifejteni: neki nincs stratégiája, nem is jó stratéga. A katonai példánál maradva: egy hadsereg irányításához oda nem engedném. Arra jó, hogy csatákat nyerjen. Az alcímben is ez volt, csatát tud nyerni, de a háborút elveszíti. Felteszem, ön sem így gondolta. Nem, ez nem jött be, és részben azért, mert elég volt a taktika, a hatalom bebetonozása, és hogy maga alá rendelje azokat a társadalmi csoportokat, akik eldöntik a választásokat. Hogy mi lesz az országgal, nem izgatja különösebben. De azért nem ördögről van szó. Hanem? Két dolog mozgatja szerintem. Az egyik valószínűleg egy kisebbrendűségi érzés, ami talán a gyermekkorával, szüleihez való viszonyával függ össze. Ezt az emberek jó esetben képesek kompenzálni, valamilyen tevékenységgel, alkotással, rossz esetben túlkompenzálnak, erőszakossá válnak, lenyomnak másokat. Szerintem rá az utóbbi igaz, és itt hadd hivatkozzak Freud tanítványára, Alfred Adlerre, aki munkássága nagy részében kutatta ezt a témát. A másik mozgatórugó a magyar származású és sokáig Svájcban élt pszichológus, Szondi Lipót kifejezése, az egodiasztolé, vagyis az énkiterjesztés. Nagyravágyás, ami összefügg a csekélyebb értékűség érzésével, amiből részben úgy tud kitörni valaki, ha benne van a magasabbra törni akarás vágya. Egyébként a hatalom nem szitokszó, főleg egy politikus számára, de Orbán személyiségébe belefér, hogy mindenáron meg akarja tartani a hatalmát, és ehhez minden eszközt felhasznál. Nem feltétlenül pesszimizmusra okot adó tény, hogy az ország fele nagyon szabadulna tőle… Ez már hitvita. Nem tudom, mit gondolnak az emberek, talán azt, hogy értelmetlen bármit gondolni, mert tenni nem tesznek. Nem szeretnék ítélkezni, miért nem mennek ki tüntetni vagy miért nem vernek oda, mert nem mennek ki, nem vernek oda. Pótlékot keresnek, helyzetet, amiben nem kell szoronganiuk, elkezdik művelni a kertjeiket voltaire-i módon. Ennek van egy pozitív, kreatív oldala, de van egy negatív is, mert elbújnak a gondok elől. Az eszmélés csak zárványokban történik meg. Kis buborékok vannak, ahol egymást cukkoljuk, lelkesen egyetértünk, de ennek kétséges a hatása. A centralizáltság, a hatalom alá szorítottság azt is jelenti, hogy a falvakban szinte csak állami propagandát látnak, és ismerjük a goebbelsi találmányt: ha egy hazugságot sokszor ismételnek, bármennyire abszurd is, elhiszik. És akkor eljutunk az oktatásig, ahol az a cél, hogy szakmát vagy adatot tanuljon a gyerek, de nehogy okosabb legyen és vitatkozni tudjon. Finnországban a pedagógusképzésre túljelentkezés van, ez a legmegbecsültebb szakma, nálunk lasszóval kell fogni őket. Előbb-utóbb jönnek a negatív következmények: kevesebb lesz a gondolkodó ember.
Néha azt gondolom, nem utálhatom azokat, akik szerint Soros-ügynök vagyok és bevándorláspárti. Lehet felebaráti szeretettel küzdeni a totális elbutulás ellen? A szeretetvallásokban nem hiszek. Arról tudok valamit mondani, ami történik: vannak, akiket korrumpálnak, másokat fenyegetnek vagy védekező mechanizmusokkal tudnak megfogni. Sok trükk van a monolit hierarchiában, ami felé tartunk. A rendszernek kellene megváltoznia, mert a rendszer hozta létre ezt az egészet, bár az egyéneknek is megvan a felelőssége. Elképzelhetetlen, hogy Orbán szentül hiszi, amit csinál? Hogy a nemzet, a kereszténység… Egy szavát sem hiszem. A tanácsadói és a propagandistái mindenfélét elé tesznek, elolvassa, megérti, mert nem ostoba, megvan a magához való esze, de ki tudja, mire gondol, beleértve a cinikus sorosozó, kommunistázó szövegeit. Azt is el tudom képzelni, hogy józan pillanataiban világos számára, hogy erről szó sincs. De nem hiszem, hogy autonóm módon gondolkodna, bár lehet, hogy bizonyos értelemben ­autonóm személyiség, csak hát sokra megyünk vele! Nem egy szociábilis személyiség, aki az emberek érdekében cselekszik. Ha nemzetben és kereszténységben gondolkodna, akkor ennek lennének következményei, akkor fájna neki, hogy magyarok milliói nyomorognak, rossz körülmények között élnek. Nem fáj neki, mert nem érdeklik az emberek. Olyan, mint a graffitizők, akik ráfestenek egy utcanévtáblákra valami szerintük jópofát, de az, hogy valaki emiatt eltéved, nem érdekli őket. David McClelland ír arról a hatalmi motivációról, ami egy ideig ugyanolyan, minden politikusnál, aztán kettéválik. Az egyik a szocializált hatalom, aminek van egy belső étosza, fontos neki a környezet és az emberek közérzete. A másik a perszonalizált hatalom, amikor valaki a hatalom technikusa. Ez a konkvisztádor-magatartás, legázolni az embereket. Olcsóbban megúsznánk, ha hagynánk futni az eltüntetett mil­liárdokkal? Hogyne! Ha csak pénzbe kerülne, abból könnyebben föl lehetne állni, de ez a rezsim rengeteget roncsol, a lelkekben roncsol, és ez hajszálereken szivárog a hétköznapokba. Harcos pesszimistaként mi a legoptimistább forgatókönyve? Van egy mondás: ha valamit a politikusok eltolnak, ugyanannyi év a helyrehozása. Nem tudom, igaz-e, de minél tovább roncsol a rendszer lelkeket, embereket, gondolatokat, kultúrát, annál tovább tart megreparálni.

Rudas János

Pszichológus, szociológus, szervezetfejlesztő tréner. 1935-ben született Budapesten. A hazai önismereti, személyiség- és készségfejlesztő, valamint tréningcsoportok vezetésének kiemelkedő képviselője, leghíresebb könyve, a Delfi örökösei nyolc kiadást ért meg 1990-es megjelenése óta. Csoportdinamikáról szóló könyve, valamint a Javne örökösei is alapmű, de a közélet felé a Magyar Narancsban megjelent publicisztikáival fordult. A hatalom és a nép kétirányú függéséről írt dolgozatait az Orbán Viktor és Te című munkájában összegezte, és pengeéles elemzéseit azóta is folytatja.

Szerző

Heti abszurd: Gebedjenek meg!

Publikálás dátuma
2019.10.13. 10:09

Fotó: Orbán Viktor Facebook oldala
Kelet-Abszurdisztánban választásra készülődtek. Egyébként Nyugat-­Abszurdisztánban is, mert ez egy ország volt, nem olyan, mint egykor Németország.  Itt nem voltak megszállók, kijelölt övezetek, nem épült fal sem, amely kettévágta volna a ­fővárost. Legfeljebb csak virtuálisan. Egy kisebbség ugyanis – a korábbi választások eredményei alapján – a többségnek kiáltotta ki magát és úgy is viselkedett, mintha az lenne. Azt állították például, hogy létrehoztak egy új és működő államelméleti ­modellt, egy kereszténydemok­rata államot. Ezzel egyúttal azt is kimondták, hogy aki nem keresztény vagy nem az ő értelmezésük szerint demokrata, annak nincs helye az ­országukban. Maradhat persze és úgy tehet, mintha egyenrangú állampolgár lenne, de a bélyeg rajta van. Ugyan csak virtuálisan, de le­törölhetetlenül. Abszurdisztánban a szabályokat a kisködmön gazdája határozta meg. Nemcsak azt mondta meg, milyen volt a múlt, s miképpen alakul a jelen, hanem azt is, hogyan kell elképzelni a jövőt. Szerény volt, de kegyetlen. „Ami eddig történt, sem volt éppen kismiska, de az igazán nagy dolgok most következnek és ebből semmiképpen sem szeretnék kimaradni” – jelentette ki híveinek egyetértő üdvrivalgása közepette. A választásról meg úgy vélekedett, hogy szerencsés a csillagok állása és nagy győzelmet arathatnak. Mindent meg is tettek érte. Már jó előre kihirdették, hogy szörnyű sors vár Abszurdisztán népének arra a részére, amely nem a kisködmön gazdájának barátait, ismerőseit és üzletfeleit helyezi a helyhatóságok élére. Azokon a településeken vagy kerületekben bevándorlók, migránsok és terroristák lepik majd el az utcákat, a kormány pedig nem segít. Csakhogy úgy érezték, ez a figyelmeztetés nem biztos, hogy elég lesz, tehát bevetették a korábban már jól bevált módszert, a lejáratást is. Sok emberről mindenfélék kiderültek, csak az nem, hogy ami kiderült, tényleg igaz-e. Az egyik megtámadott keserű szavakkal ecsetelte sanyarú sorsát: „Politikai ellenfeleim mindent elkövettek, hogy adatokat gyűjtsenek rólam. Mindezt tették azért, hogy polgármesterként felállítsanak. Módszerük a botlások párhuzamba állítása a politikai teljesítménnyel, amelyeknek egymáshoz az égvilágon semmi köze nincs.” Látnoki szavak, mélyen igazak. Értéküket az sem csökkenti, hogy – Abszurdisztánról lévén szó – véletlenül pont a kisködmön gazdájának egyik barátja mondta, akiről a nagy nemzeti adok-kapok közben ugyancsak napvilágra került néhány terhelő tény. Sőt, sokak szerint ez a nyilatkozat erősítette azt a nézetet, hogy az a párt vagy tömörülés, amely másnak vermet ás, sajátjait sem képes megóvni attól, hogy beleessenek. Noha még ez sem jelenti azt, hogy ebben a választási kampányban egyenlő erők küzdhettek. Az új és működő államelméleti modell egyik ismérve ugyanis, hogy az ellenfélnek (értsd: ellenségnek) nem hagy teret. A jelszó: Gebedjenek meg! Abszurdisztán persze nem létezik. Sem Keleten, sem Nyugaton. Szerencsére. Aki nem hiszi, járjon utána.
Témák
Heti abszurd

Lábközbeszéd - Tabuk dőltek le az idei kampányban

Publikálás dátuma
2019.10.13. 06:53

Fotó: Barbara Gabriella / Népszava
Ennél nincs lejjebb! – szisszent föl az úri közönség a 2019-es helyhatósági választások hajrájában, amikor is már-már mindennapossá vált, hogy a politikai feketepiacon pénzért adott-vett hang- és videofelvételek, maszkkal vagy műhímtaggal működő kormánytrollok, női sziluettektől érkező szexuáliszaklatás-vádak, valamint közszereplők és holdudvaruk pikáns magánügyei uralják a hírfolyamot.
Most először kért és kapott helyet a kampánytémák között a szexualitás, mi több – bár ezt a gyakorlatot sosem akartuk látni a győri „családapa, olimpikon polgármestertől” –, Borkai Zsolt is ismeretlen oldaláról mutatkozott be. Fonákjáról, mondhatni. Ezzel szintet lépett a politikai diskurzus: a keresztény szabadságot sajátosan értelmező jachtos NER-lovagok alkoholmámoros pornóvideója milliós megtekintésnél jár. Ezzel most először sikerült széles tömegeket, közte fiatalokat is bevonni a választási kampányba, ami aggasztó is, mert ha tömegével gondolják, hogy valójában ez a politika, akkor az ország még a mostaninál is bizarrabb hely lesz rövidesen. Magyarország persze már most is bizarr hely. Elég csak a győri KDNP-elnökség reakcióját említeni, amely meglepő megbocsátással állt keresztény testvéreik pünkösdi dorbézolásához. „Nem lehet feladnunk a hitünket, a céljainkat és eredményeinket azért, mert azt mondják, hogy valaki közülünk ezt vagy azt tette. A közösségben nagy az erő.” Kétségkívül. Annyira nagy, hogy a győri testvérpártnak sikerült visszhangozni a miniszterelnök kongresszusi szavait, aki egy nappal a Borkai-botrány kirobbanása előtt szólította összetartásra az övéit. „A bajtársiasság azt jelenti, hogy akkor is lojális vagyok hozzád, amikor Te tévedsz, s akkor is számíthatok Rád, amikor én tévedtem. (...) Igen, a politikában szükség van a tizenegyedik parancsolatra. Ez úgy hangzik: ne mondj rosszat a fideszes társadról. Ezt majd még gyakorolni kell.” Megint igaza lett. A több isteni törvénnyel (VI. Ne paráználkodj!, VII. Ne lopj!, VIII. Ne hazudj!) konokul vitatkozó XI. parancsolat egyébiránt abban sem enged szuszt, hogy továbbra is lehetetlen megosztottságra kárhoztatja az országot. Az ellenzéki bevándorláspártiságot több tízmilliárdos propagandagépezettel hazudó acsarkodás országszerte fertőz: egy salgótarjáni fideszes nem teljesen őszinte félelme szerint az ellenzéki polgármester a migránsoknak építi az ivókutakat. Hát, itt tartunk. De vajon milyen előzményei vannak ennek a fél ország által igenelt hipnotikus acsarkodásnak a magyar közélet elmúlt 30 évében? Tényleg ez minden idők legdurvább kampánya? Mivel a politikai emlékezet az idő múlásával és a hírek sokasodásával fordítottan arányosan rövidül, megnéztük, mit gondoltunk a kampányokról az előző évtizedekben, és azt láttuk, a maga idejében mindegyik választási hercehurca megviselte a választókat, soha annál durvábbat nem láttak. De a sértegetés jobbára megmaradt a „szakmaiságban”, és sokáig a hazaárulózás volt a kampánydurvulás netovábbja. A másik tábor sértegetésének íve Csurka István kommunistázásától Horn Gyula MIÉP-esekről mondott véleményén át (nem normálisak) Torgyán József féregirtó beszédéig terjed, bár Kövér László köteles gondolata is kiverte a biztosítékot. „Sokan vannak ma Magyarországon olyanok, akik nem tudnak örülni a kormány intézkedéseinek. Ezért azt ajánlom nekik: vegyenek egy kalapácsot, egy szöget és egy kötelet, menjenek le az alagsorba, és egy szögre, vagy ha találnak egy jó gerendát, akkor arra kössék fel magukat.” Kuncze Gábor, az SZDSZ egykori elnöke, volt belügyminiszter szerint nagyobb sértés a fél országnak a Fidesz mai működése. „Nem csak az a negatív kampány, amikor valakiről rosszat mondunk. Az is az, amikor a miniszterelnök elmegy Gödöllőre vagy Miskolcra, és azt mondja, ha miránk szavaztok, lesz pénzetek, ha nem, hát nem. Ez a legócskább miniszterelnöki viselkedés, amit el lehet képzelni. Orbán az ország azon részének a miniszterelnöke, aki rá szavaz. Ez az üzenet.” „A Fidesz megérezte, hogy kutyaszorítóban van, mert elveszítheti Budapestet, és több fontos fővárosi kerületben és nagyvárosban kisebbségbe kerülhet – mondja Keszthelyi András kampánytanácsadó. – A kormány médiája és a Fidelitas által vitt, a szokásosnál elfajultabb szemétkedésében és a korábbiaknál durvább hangvételű kampányban ez a félelem is munkál. Inkább kriminalizáljuk az ellenfelet, hívjuk őket bohócok gyülekezetének, zavarjuk meg a rendezvényeiket, fenyegessük meg forráselvonással a szavazókat. Mert ki gondolhatná, hogy az Orbán-kormány ugyanolyan előszeretettel osztogat majd forrásokat egy ellenzéki vezetésű településnek, mintha kormánypárti volna? Egyszer már megérte ezt Budapest: miután Demszky megnyerte a főpolgármesteri csatát ’98-ban, az első Orbán-kormány szinte azonnal bejelentette, nem lesz 4-es metró. A Fidesz négy éven át – pestiesen szólva – szívatta a fővárost. És mi lett a vége? Orbán számára 2002-ben a fővároson ment el a következő ciklus. Lehet fenyegetni, de egyszer erre már ráfáztak.” A botrányok a tájékozódás szabadságát is érintik, aminek az uralásával nem elégedett a Fidesz. Urbán Ágnes médiakutató szerint ezért a Borkai-ügynek lehet olyan hatása, hogy a választások után a kormány tovább ügyködik a média szabadságának visszanyesésén. Bár az ilyen tartalmakat nehéz lesz kivédeni, hiszen ezek főleg külföldi szervereken érhetők el, a hazai média életét jogi és pia­ci eszközökkel is nehezíthetik. „Ötletem sincs, hogyan, de tartok tőle, hogy nekik van” – mondja Urbán Ágnes.  Kuncze Gábor szerint a kampányokat mindig is jellemezte valamiféle erős negatív kontextus. „Ez a mi időnkben általában nem volt tudatosan felépített kommunikációs stratégia, inkább a spontaneitás jellemezte” – mondja. A volt szabad demokrata politikus a saját bőrén is megtapasztalta ezt. 1990-ben, az első választás második fordulójában a körzetében egyedül maradt az MDF jelöltjével szemben. „Az MDF-esek elkezdték terjeszteni rólam, hogy én a kommunisták embere vagyok, és azért küldtek, hogy elvegyem a földeket. Tudniillik a sógorom apja a dunavarsányi téesz elnöke volt. A szocik meg azt mondták, hogy az SZDSZ-esek szét akarják verni az országot, és üldözni fogják a kommunistákat, következésképpen mindenki szavazzon az MDF jelöltjeire. De itt azt hiszem, nem volt központi akarat, támadt a fiúknak egy ötletük.” Ugyanilyen volt a plakátjaikat Dávid-csillaggal átrajzoló „kampány” is. Az első komoly korrupciógyanús sztorinak, a Tocsik-ügynek voltak ugyan az SZDSZ-re és a szo­cia­lis­ták­­ra nézve káros politikai hatásai, de ezt a pártok csak maguknak köszönhették – mondja az egykori pártelnök. „Kevesen emlékeznek rá, de azt, hogy egy ügyvéd százmilliós sikerdíjat vág zsebre az önkormányzat belterületi földjeinek értékesítéséből, éppen az SZDSZ hozta nyilvánosságra. Dornbach Alajosnak és Wekler Ferencnek valószínűleg fogalma sem volt arról, hogy az ügyletből a pártkassza irányába is elindultak bizonyos pénzek. Az újságírók csak tették a dolgukat, amikor nyilvánosságra hozták az ezzel kapcsolatos információkat. Hogy ezt később felhasználták a kampányban, és közrejátszhatott az SZDSZ és a szocialisták bukásában, az a dolgok természetéből fakad” – teszi hozzá Kuncze Gábor. „Személyre szabott” kompromittáló anyaggal először négy évvel később találkoztak. „1994-ben betálaltak nekünk egy anyagot egy politikus magánéletéről, habozás nélkül elutasítottuk – állítja az egykori politikus. – Ismertünk olyan pártelnököt, akiről mindenki tudta, hogy keményen iszik, de ezt sosem hoztuk elő. A sajtó sem ugrott rá, amikor Deutsch Tamásról megtudták, hogy a titkárnőjétől születik gyereke. Írtak róla, de aztán el volt felejtve. Nem mentek utána, hogy ki a hölgy, miért nem kiabál, mit kapott a hallgatásért? Nem hallgatólagos megegyezés volt, hanem hallgatólagos önkontroll.” Az igazi fordulatot az hozta el Kuncze Gábor szerint, amikor a Fidesz elkezdte alkalmazni az amerikai Arthur Finkelsteint és az ő módszereit. „Innen kezdve már csak nagyon tudatos, kemény negatív kampányt csinálnak. Finkelstein volt az, aki megtanította a fiúknak, hogy nem kellenek tények. A liberálisok patás ördögök, a migránsok százezrével jönnek, mert azt mondjuk. De ez még mindig nem az, amivel ma nézünk szembe. Mert bár valótlan állításokkal bombázták a választókat, ezek kitalációk voltak.” Egy ilyennek ő is áldozata volt 2014-ben, amikor utoljára indult egyéni választókörzetben képviselőjelöltként. „Minden választási gyűlésemen minden ülésre tettek egy újságot, amiben azt állították, hogy egymilliárd forintot sikkasztottam az SZDSZ-től. Három hónap múlva pert nyertem, egymilliót fizettek.”   

Háborús hadviselés

„Van ebben egy olyan megfontolás is, hogy ha nem veszem emberszámba az ellenfelemet, mint ahogy a Fidesz bohócozza és bevándorláspártizza az ellenzékét, akkor megengedettnek gondolom azt is, hogy nem humánus eszközökkel vívom a csatát, miközben mitikussá dagasztott veszélyt is láttatok a migránsokban. Kicsit olyan ez, ahogyan a háborús hadviselés a XX. századra fokozatosan elvesztette középkori lovagi gyökereit és az ellenfélben már csak megsemmisítendő célpontokat látott – mondja Keszthelyi András. – Ez a kampánytechnika nem új keletű, a fideszes trollok már 1998-ban is megzavartak pártrendezvényeket, bár ebben amúgy manapság már az ellenzéknek is – hogy úgy mondjam – van teljesítménye, lásd a Tarlós Istvánt megrettentő nyuszikat. Az egésznek a rettenetes megosztottság a pszichológiai alapja, ami a táborok között az elmúlt 10-15 évben kialakult, és nemcsak Magyarországon, és nemcsak a populizmus megerősödése miatt, bár attól nem függetlenül. Berlusconi Olaszországáról például már másfél évtizede lehetett ilyeneket olvasni.” Keszthelyi András szerint a Fidesznél 2002 óta vált államvallássá, hogy a baloldal ráront a nemzetre, nem része annak, ezért minden megengedett vele szemben, mint ahogy egy betolakodó haderővel szemben folytatott honvédő háborúban is minden eszköz megengedett volna. Bár előtte is voltak hasonló jelek, de következetesen a legendás testnevelési egyetemi beszéd óta alkalmazza Orbán ezt a puskaporos retorikát. „Ez persze a másik oldalon is kitermeli az ellenhatást, mert azokban a tartalmakban sincs sok köszönet, amit az ellenzéki közösségi médiás buborékban lehet olvasni a Fideszről. A kérdés az, hogy ezek a sebek mikor és milyen formában gyógyíthatók be – erre nem tudok válaszolni” – mondta Keszthelyi András. A 2002-es Fidesz-vereség állandósította a kampányt az országban. A következő évben Söjtörön a MIÉP csaknem ezres különítménye zavarta meg Medgyessy Péter megemlékezését a haza bölcse születésének 200. évfordulóján. Tojás, alma, kő repült, Csurka szélsőséges hívei szerint egy dió és egy krumpli. A kormányfő Deákot idézve azt mondta: „jobban tudom szeretni a hazát, mint gyűlölni ellenségeimet, s ezt tudom ajánlani mindannyiunknak”. A szélsőségek felé már akkor is kettős beszédet alkalmazó Orbán Viktor úgy reagált: „ha a miniszterelnök el akar valamit mondani, az a helyes, ha elmondhatja, és a miniszterelnök is hallgassa meg, amit neki szántak”. A szólásszabadságot óvó akkori nézetét azóta felülírta, a gyülekezési törvény tavalyi módosítása óta egy év szabadságvesztéssel büntethető, aki egy gyűlést súlyosan megzavar, és a tojásdobálás, fütyülés e körbetartozhat. 

Ledőlt tabuk

Az idei önkormányzati kampány hangnemének és tematikájának durvulásában szerepe van a technológiai fejlődésnek is, hiszen egy okostelefonnal is lehet beszélgetéseket rögzíteni, de nem ezt tartja a döntőnek Keszthelyi András. A kampányszakértő, politikai tanácsadó szerint az sem valószínű, hogy a ma politikusai bármennyivel is romlottabbak volnának a korábbi évtizedek elitjénél. Úgy látja, a politikai kon­textus, a közügyek megvitatásának a környezete változott meg, romlott. A szexualitás például korábban tabutéma volt a magyar politikában, bár Volner Jánost betámadták ezzel a tavalyi országgyűlési kampányban, a pártok jellemzően nem vájkáltak egymás magánéletében. „Ez a tabu ledőlt. Nemcsak pornóvideókban tobzódunk, de erőszaktevésről szóló vádaskodásokban is. Ez mindenképpen új elem – mondja Keszthelyi András. – A megváltozott környezet alatt pedig azt értem, hogy a médianyilvánosság meghatározó része a kormány kezében van, és így a legaljasabb rágalomhadjáratokat tudja elindítani úgy, mintha valamiféle újságírói munka állna mögöttük. Miközben semmiféle újságírói munka nincs a mögött, hogy egy női sziluett erőszakos magatartással vádol meg egy ellenzéki politikust. Hiába hangzik el a cáfolat, az már nem jelenik meg a rágalmazó médiában.” A kampányszakértő szerint egy másik új elem legalább ennyire aggasztó: a rendőrség, az államigazgatás bevetése a kampányban. Ezt igazolja a Pikó-ügyben tett szokatlanul szolgálatkész hatósági fellépés vagy a szekszárdi önkormányzat lebukása a letépett ellenzéki plakátok ügyében. Az államapparátus persze nem csak pártkatonákból áll, mondta, hozzátéve, mégiscsak kirendeltek önkormányzati dolgozókat olyan feladatokra, amelyek aktivistáknak sem valók. A 2014-es választás előre vetítette, a 2018-as feketén-fehéren be is bizonyította, hogy a töredezett hazai politikai térképen csak akkor lehet labdába rúgni a 40-50 százalékos Fidesszel szemben, ha összeáll az együttműködés. Keszthelyi szerint az ellenzék javára kell írni, hogy a tavalyi pofon után felébredtek, és elindultak az egyetlen úton, ami ebben a pártkonstellációban és nyilvánosságtérben járható. A kampánytanácsadó emlékeztet: nem volt választás 2006 óta, amikor a Fidesz ennyire közel állt ahhoz, hogy értékes politikai színtereken szenvedjen vereségeket, illetve az ellenzék ahhoz, hogy értékes és szimbolikus győzelmeket érjen el. A politikai tanácsadó szerint ugyan nem fogja megváltoztatni a parlamenti erőviszonyokat, ha hétfőtől Karácsony Gergelynek hívják a főpolgármestert, de ez mégis el tud indítani egy mentalitásbeli, hangulatbeli változást. Ezért a Fidesznek elemi érdeke, hogy szétverje az együttműködést. Szerinte Ilyen értelemben is van tétje a választásnak, mert ha nem lesz sikeres ez a sok előítélet és nézeteltérés lebontásával, egzisztenciális áldozatokkal megalapozott út, akkor megint felerősödik az érzet, hogy kár összeállni, úgysem jutunk semmire. „A Fidesz-henger egyik titka az, hogy van egy állandóan táplált és újra és újra megerősített legyőzhetetlenségi mítosza. Az a politikai erő, amelyik sokszor nyer, arról hajlandók elhinni a választók, hogy ő az alkalmasabb, a felkészültebb. Ha ez az aura vagy burok megsérül, annak hatása lehet a Fideszre és a választóira, és elképesztő felszabadító hatással lehet az ellenzéki szavazókra” – értékel a kampánytanácsadó.   
Razzia a VIII. kerületi Patyolat Bárban, Pikó András kampánycsapatánál
Fotó: Erdős Dénes / Népszava

Reggel pornószájttal

A Borkai-sztorinak lehet egy rövid és egy hosszú távú hatása a magyar közéletre – mondja Urbán Ágnes médiakutató, a Mérték Médiaelemző Műhely munkatársa. Rövid távon nevezhetjük egy jól felépített kommunikációs kampánynak, amely a hatalmas médiazajban sikeresen törte át a hírfogyasztók egyre magasabb ingerküszöbét. A szivárogtató a szexbotrányt afféle faltörő kosnak használta, hogy felkeltse és fenntartsa az érdeklődést a valódi téma, a korrupciós ügyek iránt. „Ha egy ország ma úgy kel fel, hogy megnézi a Pornhubon, hogy mik a hírek, az komoly szintugrás az eddigi botrányokhoz képest – mondja. – Az meg különösen érdekes, hogy néhány nappal az első pornóvideo megjelenése után már olyan kommentek jelentek meg, hogy na elég ebből, lássuk a komoly dolgokat, hol van a pénz? Ez nem az, amit a magyar közönségtől elvártunk. A magyar társadalom meglehetősen apatikus, enyhén szólva sem annyira érzékeny a közpénz elköltésére, a korrupciós ügyekre. Én ezt cinikus apátiának nevezném, mondván: mindenki lop, úgysem tudunk mit csinálni, felesleges idegeskedni.” Ezért lehetett, hogy a magyar hírfogyasztó az elmúlt évek oknyomozásait szinte egy vállrándítással elintézte. Most viszont hirtelen azt mondja, hogy engem nem is érdekel a szex, hanem lássuk a tényeket. A kutató szerint ez mindenképpen pozitív jelenség, amely építi az állampolgári tudatosságot. „Ha a szenny csomagban jön ki, és nem csak az unalmas számlamozgásokat és összefonódásokat kell olvasnia az embereknek, ami lássuk be, elég unalmas, akkor elérhető az őszinte állampolgári felháborodás.” Bónuszként elérhető, hogy esetleg más, ennél kevésbé szaftos ügyeknél is bekapcsolódjon ez az ösztön. „Felmerül a kérdés, hogy mi az, amivel mostantól hatni lehet: talán egy-egy pedofil eset?” – teszi fel a kérdést Urbán Ágnes, aki félti a magyar nyilvánosságot. Szerinte ezután nehéz lesz visszaterelni a „normalitásba”. „Gondoljunk bele: a megválasztott főpolgármester a jövő héten arról szeretne beszélni, hogy neki milyen Budapest-víziója van. Hát… sok sikert hozzá.” A kutató szerint a sajtóban dolgozóknak is egyre nehezebb a helyzetük. Egyrészt egyre nehezebb olyan témát találni, amitől felkapja a fejét az olvasó. „Az oknyomozó újságírók visszhangtalanságában benne van az is, hogy egy részük képtelen igazán érdekesen írni. Kevesen képesek az úgynevezett story tellingre, egy stílusra, amikor a befogadó valóban úgy érzi, hogy a gyanús, ám száraz számlamozgások mögött valódi krimit olvas.” Arra a kérdésre, hogy az újságírók megtalálhatják-e a Fidesz hagyományos törzsszavazóit is ezekkel az ügyekkel, azokat, akik nem rendszeres internetfelhasználók, az elemező azt mondja, sokakat tényleg nem érnek el. „Vannak, akik a kormánymédia által létrehozott kommunikációs buborékban élnek, mások egyszerűen nem vallják be, hogy látták, olvasták ezeket a történeteket. Egy hatvanas, decens hölgy nem fogja belemondani a kamerába, hogy igen, láttam a pornót, és elgondolkodtam a polgármester úr alkalmasságán. De a rejtélyes blogger tegnapi bejegyzése már félmillió olvasó fölött jár, még a pornóvideónak is kisebb a nézettsége” – teszi hozzá Urbán Ágnes. „Nehéz a XXI. században széles tömeget kommunikációs karanténban tartani. Még a legszektásabb embereknek is van szomszédjuk, ha lemennek a boltba, hallanak embereket beszélgetni, van gyerekük, unokájuk, aki már internethasználó, és nem ebben a propagandavilágban él.” Egy ilyen komoly ügynél igenis van átjárás, nehéz elzárni az információt. De van, aki egyszerűen nem hiszi el, amit lát. „Furcsa, de ez talán jó is lehet. Megjelent az egészséges szkepticizmus az emberekben. Ebben persze benne van a szektahit is, hogy ez biztosan hazugság, az én emberem ilyesmit nem tesz, de az újságírókat is arra ösztönzi, hogy nyomozzanak tovább” – mondja Urbán Ágnes.   

Mesterség intelligencia nélkül

A mostani Borkai-sztorinál Kuncze Gábor szerint a saját fegyverük sült el visszafelé. „Itt van a szexbotrány, ami voltaképpen lényegtelen, de nagyon látványos. A valódi történet a közpénzek eltüntetése, a korrupció.” A volt pártelnök úgy látja, mindez egészen új szint. „Senkinek ne legyen kétsége, ez a következő országgyűlési választások stílusát vetíti előre. Nagyon durva lesz, ez nem fog megállni. Mostantól egy politikus sem beszélgethet senkivel úgy, mint korábban. Bárkivel kapcsolatban elő lehet állítani olyan helyzetet, ami nem igaz, de annak a valóságtartalmáról a választók egy része meggyőzhető” – mondja Kuncze Gábor. A mesterséges intelligencia mindenesetre már évek óta tanulja (ez a deepfake), miként lehet élethűen visszaadni egy karaktert, az arcának rezdüléseit, hanghordozását. Bárkiről bármilyen filmet képes lesz „leforgatni”. Ezzel a kampánnyal Magyarország a mesterségig eljutott, de az intelligencia még sokszor hibádzik.

Rejtélyes botrányok kampányfinisben

 Külföldön is több példát találni arra, hogy a választási kampányban rejtélyes felvételek kerülnek elő, amelyekkel a politikai ellenfeleket veszik célba. A klasszikus példa ezekre a botrányokra a Watergate-ügy. Az amerikai elnökválasztás esztendejében, 1972-ben öt személy tört be a Watergate Hotelbe, amely a demokraták főhadiszállása volt. A behatolók a telefonkészülékeket akarták bepoloskázni. Elfogták őket, s jóval később kiderült, hogy Richard Nixon elnök megrendelésére cselekedtek. Két újságíró, Bob Woodward és Carl Bernstein nyomozták ki az ügy hátterét. Hogy Nixon elkerülje az alkotmányos vádemelési eljárást, az impeachmentet, 1974-ben lemondott. Az amerikai elnökválasztási kam­pányokban nem ritka, hogy a legesélyesebb jelöltekről különféle leleplezések látnak napvilágot. Így történt ez a 2016-os voksolás előtt is. A demokrata elnökjelöltről, Hillary Clintonról kitudódott, hogy külügyminiszterként hivatalos e-mail levelezését lakásából egy régi, elavult szerveren keresztül intézte, így elvileg biztonsági kockázatnak volt kitéve. Donald Trump viszont számos nőügye miatt került több alkalommal magyarázkodásra, bár az elnökválasztás eredménye nem azt mutatta, hogy ez károsan befolyásolta volna megítélését. Nemrégiben derült ki: nyomást gyakorolt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökre, hogy vizsgálja ki a demokrata elnökjelölt, Joseph Biden fiának állítólagos viselt ukrajnai ügyeit. Trump ellen hivatali visszaélésért megindították az impeachmentet, kérdés, hogy ez hatással lesz-e a jövő évi amerikai elnökválasztásra. A 2019-es ukrán államfő-választási kampányban derült ki, hogy Julija Timosenko volt miniszterelnök, elnökjelölt támogatói ezer hrivnyát, 33 eurót ajánlottak azoknak, akik a „gázhercegnőnek” is nevezett politikusra adják a voksukat. Timosenko nem került be a második fordulóba, végül a politikai újoncnak számító Zelenszkij szerezte meg a győzelmet, aki egy ismert sorozat főszereplőjeként szerzett hírnevet magának. Az idei év legnagyobb botránya idén májusban Ausztriában tört ki, épp a hónap végén megrendezett ­európai parlamenti választás finisében. Egy még 2017-ben Ibizán készült felvétel leplezte le az akkori osztrák kabinet, a jobboldali populista Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) módszereit. A botrányba belebukott a volt alkancellár, Heinz-Christian Strache, az FPÖ akkori elnöke. Egy magát egy orosz oligarcha unokahúgának kiadó nőt zsíros állami megbízásokkal kecsegtette abban az esetben, ha az FPÖ hatalomra kerül és az állítólagos oligarcha jelentős összegekkel, természetesen illegálisan támogatja az FPÖ-t a választási kampányban. A botrány miatt felbomlott az Osztrák Néppárt és a szabadságpárt alkotta koalíció. Ausztriában nem ez volt az első, a kampány utolsó napjaiban kitört botrány. Bruno Kreisky szociáldemokrata kancellár 1975-ben abszolút többsége elvesztése esetén az FPÖ-vel akart koalíciót kötni. A nácivadász Simon Wiesenthal azonban kiderítette, hogy a szabadságpárt elnöke, Friedrich Peter az SS-nél szolgált. Kreisky erre nekiment Wiesenthalnak, azt állította róla, hogy egy „bizonyos maffia” tagja, mely csak lehetőséget keres Ausztria bemocskolására, sőt megvádolta azzal is, hogy kollaborált a nácikkal és a Gestapóval, hogy túlélje a táborokat. A vádat Wiesenthal nevetségesnek minősítette. Németországban 1987-ben volt példa a legnagyobb botrányra, ami választási kampányban tört ki. A Spiegel leleplezte: Uwe Barschel tartományi miniszterelnök figyeltette meg politikai ellenfelét. A kereszténydemokrata kormányfő „becsületszavát” adta, hogy nem ő állt emögött. A választást megnyerte ugyan, de kiderült, hogy becsületszava nem sokat ér. Röviddel később a kormányfőt holtan találták Genfben. Fürdőkádban feküdt, jéghideg vízben, felöltözve. Gyomrában nyugtatókat találtak. Öngyilkosság volt vagy valaki a halálba segítette? Máig nem derült ki. Abban, hogy a négy évvel ezelőtt a jobboldali konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) került hatalomra Lengyelországban, nagy szerepe volt egy lehallgatási botránynak, hiszen az egész kampányra ez az ügy nyomta rá a bélyegét. A Wprost 2014-ben közölt többoldalnyi, illegálisan készült lehallgatási jegyzőkönyvet. Radoslaw Sikorski akkori külügyminiszter egyebek mellett lekicsinylően beszélt a stratégiai szempontból igen fontos lengyel–amerikai kapcsolatokról. Közvetlenül a botrány kirobbanása után távoznia kellett a külügyi tárca éléről, de házelnökként egy ideig tovább folytathatta. Csakhogy szintén még 2014-ben a lengyel titkosszolgálat munkatársai behatoltak a botrányt megszellőztető lap szerkesztőségébe és bírói végzés nélkül próbáltak elvinni adathordozókat. A lengyel média élőben adta az attakot, amely a belügyminiszter állásába került. Dél-Koreában a 2012-es elnökválasztás kampányában robbant a bomba. A KBS állami televízió 2600 olyan esetet tárt fel, amikor a kormányt bíráló személyiségeket, szervezeteket figyeltek meg. Üzletembereket, újságírókat, a szakszervezetek aktivistáit, politikusokat. Fény derült arra, hogy a kormány távolról sem volt ártatlan. Három éve a parlamenti választásra készülő Ausztráliában tör­téntek sajátos esetek. Malcolm Turnbull akkori jobboldali kormányfő megvédte a rendőrséget, amely átkutatta az ellenzéki Munkáspárt egyik szenátorának irodáját. A baloldali politikai erő hatalommal való visszaéléssel vádolta a kormányfőt. Rónay Tamás 

Botránykampány – minden napra egy eset

2019. augusztus 5. A TV2 szerint több alkalmazottat is zaklathatott egy szeretetotthonban Donáth László evangélikus lelkész, volt szocialista-párti képviselő. A lelkész szerint a kormánymédia lejárató kampánya momentumos EP képviselő lánya ellen irányul. Néhány nappal később őt, Donáth Annát is szexuális zaklatással vádolja a kormánysajtó. Augusztus 22. Kövér László a reformátusok konferenciáján beszél arról, hogy ha egy gyakorló keresztény olyan pártra szavaz, amely nyíltan vagy nem olyan nyíltan, esetleg csak a tetteiben tagadja meg a kereszténység programját, az „minimum skizofrénia”. A házelnök szerint abban van „a közösség felelőssége, adott esetben az egyházi közösségekről beszélek, beleértve a lelkészeket és a plébánosokat is”, hogy ez ne fordulhasson elő. Szeptember 9. A Magyar Nemzet egy Pikó András kampánystábjáról készült fotóra hivatkozva arról ír, hogy „csalással, törvénytelen eszközök igénybevételével készül az önkormányzati választásokra a fővárosi ellenzék”. A propagandalap hírére a rendőrség – bár korábban a fideszes Kubatov-listák létezését bizonyító felvételek alapján sosem tette – házkutatást tart a józsefvárosi ellenzéknél és számítógépeket foglal le. Egy hónappal később bűncselekmény hiányában csendben megszüntetik a nyomozást. Szeptember 14. Nyomozást rendel el a rendőrség – a kiélezett versenyt mutató nagyobb városokban, Pécsen, Szombathelyen, Szentendrén és Dunaújvárosban – tetten ért manipulatív telefonos közvélemény-kutatások miatt. A kérdések a fideszes jelölteket a pénzszerzés képességével, az ellenzékieket migránsok betelepítésével hozzák összefüggésbe. Szeptember 22. Maszkban és letakart lajstromjelű hajóval zavarják meg Karácsony Gergely Duna mellett tartott programbemutatóját. A rendőrség sehol. A hajó később meglesz, az elkövetők nem. Szeptember 23. Manipulálva, eltorzítva jelenteti meg az ellenzéki jelöltek fotóit a bajai Bácskai Napló. A közpénzből kiadott önkormányzati lapban kancsallá, nagy orrúvá, hosszú nyakúvá torzított politikusok képei több tízezer példányban kerültek a választókhoz. Szeptember 26. Ismeretlen eredetű hangfelvételt közöl a független 444.hu Karácsony Gergelyről. Az ellenzék közös főpolgármester-jelöltjének szavait a teljes kormánymédia „őszödi beszédként” állítja be, jóllehet a politikus csak arról tesz tanúbizonyságot, hogy sem az elvtelen párthűséget, sem a korrupciót nem viseli el. Szeptember 28. Egy pornómegosztó oldalra korábban feltöltött videóról szórólapon tájékoztatja a budaörsieket a Megalázott Nők Védegylete nevű kamuszervezet. Az évekkel ezelőtti felvételen Wittinghoff Tamás ellenzéki polgármester szexuális kapcsolata látható egy lánnyal. A politikus elmondása szerint csőbe húzták, a közzétételt zsarolás előzte meg, és a családja tud a dologról. Szeptember 30. Hadházy Ákos (független) és több ellenzéki képviselő sajtótájékoztatót tart az MTVA-nál, miután egyeztetett Papp Dániel – akit lehet hírhamisítónak nevezni – vezérigazgatóval. A képviselő arról beszél, hogy politikai nyomásgyakorlással kell elérni, hogy Papp helyett konszenzusos jelölt kerüljön a közmédia élére, és törvénnyel kellene tiltani a kormánypropagandát. Az M1 Híradójába azt közli: Hadházy szerint „politikai nyomást kell gyakorolni a műsorszerkesztésre”. Szeptember 29. „A bajtársiasság azt jelenti, hogy akkor is lojális vagyok hozzád, amikor Te tévedsz, s akkor is számíthatok Rád, amikor én tévedtem. (...) Igen, a politikában szükség van a tizenegyedik parancsolatra. Ez úgy hangzik: ne mondj rosszat a fideszes társadról. Ezt majd még gyakorolni kell.” Ezt mondta Orbán Viktor a Fidesz szeptember kongresszusán. Szeptember 30. Szexfotó jelenik meg a magát Az ördög ügyvédjének nevező szerző blogján Borkai Zsolt fideszes győri polgármesterről. A politikus először az alkalmatlan ellenzék lejáratókampányáról beszél, de az újabb képek és videó közzététele után rövid videóközleményben ismeri el, ő van a felvételen. Időközben kiderül, a tavalyi adriai pünkösdi jachtozás csak a felszín, a súlyosabb úgy egy közpénzeket lenyúló offshore-cégháló lehet. Október 1. „Civilnek álcázott ultraliberális galeriről”, és Kóber György budafoki ellenzéki jelöltről ír a PS, akit „gyermekek nemváltó műtétét legalizálni akaró óvóbácsiként” emlegetnek. Október 2. Az Origó arról ír, hogy László Imre volt kórházigazgatót, a DK egészségügyi szakpolitikusát egy hét évvel korább i szexuális zaklatással vádolta meg egykori beosztottja. A közszereplőt Gyurcsány-pártiként említik, az ügyben semmilyen érdemi bizonyítékról nem adnak számot, a vádat egy névtelen megszólalóra alapozzák. Október 3. „Ha valaki politizál és az ellenfelünk a politikában, a politikai térben, akkor azzal nem beszélgetünk, nem próbáljuk meggyőzni, hanem legyőzzük. Pont!” Oroján Sándor egri Fidesz-alelnök beszél erről azon a felvételen, amelyet az egriugyek.hu hoz nyilvánosságra, és amely különleges megvilágításba helyezi a „Nemzeti Együttműködés Rendszerét. Október 4. A kormánypárti HírTv a kispesti szocialistákról készült több órányi felvételt szemléz, amely szerintük a városvezetés korrupcióját igazolja. Az érintettek szerint a hanganyag manipulált, állításai valótlanok. Október 7. Az egriugyek.hu által közölt másik hangfelvételen Ujvári Imre tiszafüredi polgármester beszél arról, miként lehetne lebeszélni a politizálásáról a polgármesteri székért ringbe szálló egykori jegyzőt, Spisák Györgyöt. „Ha az anyagi oka számít, akkor még az sincs ellenemre, hogy kapjon valamit egy pályázatban, például egy megbízási szerződéssel vagy valamivel. Ebből láthatjátok, hogy nem az a célunk, hogy őt ellehetetlenítsük.”