Bioritmus;üdítők;

2019-10-12 14:14:00

Nemcsak zellerből, fokhagymából is készül üdítőital a világon

Rágógumis, joghurtos, fokhagymás, zellermagos és mentazselés - a világ különböző pontján akár meglehetősen furcsa frissítőket is isznak.

Ahány nemzet, annyi íz, és a sok étel, ital között akár – nekünk – egészen furcsák is lehetnek. Igaz, a túró rudi, a magyar gyomorkeserű és a pacalpörkölt pedig másoknak nem feltétlenül tűnik fogyaszthatónak. Bár az üdítőitalok hazai versenyét még mindig a kóla nyeri: tavaly a magyar szénsavas üdítők forgalmának 60 százalékát tette ki, nem árt tudni, milyen érdekes, akár finom üdítők léteznek külföldön. 

A japánok kedvenc itala

Az érdekes csomagolású és még érdekesebb ízesítésű japán szénsavas üdítő, a kimchi soda rágógumi, curry és wasabi ízesítésben kapható. Az alkoholmentes ital az ázsiai szigetországban nagy népszerűségnek örvend, és a beszámolók szerint jobb íze van, mint ahogyan hangzik. 

A koreai joghurtos furcsaság

A Dél-Koreában 30 éve töretlen népszerűségnek örvendő, tejes üdítőital már Ázsia nagy részét meghódította és Oroszországban is óriási kultusza van. Sokak szerint olyan az íze, mintha citromos üdítőitalt joghurttal öntenének össze. Nemrég az Avengers sztárjai is megkóstolták és a Pókembert játszó Tom Hollandnak kifejezetten ízlett az érdekes, epres és barackos változatban is létező Milkis.  

A svéd fokhagymaital

Sokan azért annyira nem szeretik a fokhagymát, hogy üdítőként is igyák, de a svédek igen. A LaObamas Black Garlick Soda állítólag egyáltalán nem fokhagymaszagú, aki Svédországban jár, ellenőrizheti.

A New York-i zellermagos ital

Az 1869 óta New Yorkban működő Dr. Browns üdítőgyártó legismertebb terméke a cream soda, ami egy nagyon édes, vaníliaízű üdítő. A vállalat nemrég visszatért a gyökereihez, és újra árulja az eredetileg „zellertonik” néven gyártott italt is. A markánsan zellerízű szénsavas italt a zöldség magjával ízesítik és a tesztelők szerint ennek ellenére vagy éppen ezért meglepően finom. 

A malajziai fűzselé

A Malajziában kedvelt, Grass Jelly Drink nevű italt egy ázsiai desszertből, a menták családjának egyik tagjából álló fű- vagy levélzselével készítik. Az üdítőital íze enyhe és kissé keserű, a textúrája pedig kissé iszapos jellegű.