„Részemről rendben van, ha valaki segíteni akar Szíriának megvédeni a kurdokat, legyen az Oroszország, Kína, vagy Bonaparte Napóleon. Remélem jól megy majd nekik, mi hétezer mérföldre vagyunk” – ezzel a bejegyzéssel söpörte le Donald Trump, hogy az amerikai kivonulással egyszerre adott zöld utat az észak-szíriai török offenzívának, és játszotta puskalövés nélkül Bassár al-Aszad szír elnök és az oroszok kezére Szíria harmadát. Az amerikai elnök akár lehetne kőkemény reálpolitikus is. Az Egyesült Államok soha nem árult zsákbamacskát: nem ígért – még Barack Obama sem - a szíriai kurdoknak védelmet örök időkig, Trump már kampányában is világossá tette, hogy nem hajlandó távoli földeken, megnyerhetetlen háborúkba önteni az adófizetők pénzét, a szíriai kivonulást pedig már tavaly decemberben bejelentette, így az senkit nem érhetett meglepetésként.
Csakhogy közben döntéseit már követni is nehéz, nem hogy kiszámított politikát látni mögötte. Trump hétfőn telefonon egyeztetett Recep Tayyip Erdogan török elnökkel, és azonnali tűzszünetet sürgetett, valamint szankciók kivetését jelentette be a török védelmi és energetikai minisztériumok, valamint konkrétan a belügy-, a védelmi- és energetikai miniszter ellen. Továbbá 50 százalékos vámemeléssel sújtaná a török acélt, és azonnal leállítaná a tárgyalásokat egy 100 millió dolláros kereskedelmi egyezményről Törökországgal.
Közben Mark Esper amerikai védelmi miniszter is azt ígérte, hogy jövő heti brüsszeli útja során nyomást fog gyakorolni a NATO-tagállamokra, hogy hozzanak diplomáciai és gazdasági intézkedéseket a nem mellesleg ugyancsak NATO-tag törökök ellen. Az Európai Unió tiltakozása eddig kimerült egy nagy nehezen keresztülvert elítélő állásfoglaláson, – melyet először Magyarország megvétózott – majd a fegyverembargó kihirdetésén. Erősen kérdéses azonban, hogy hosszú évek tétlensége után ennél vállalkoznának-e többre? Egység biztosan nincs az ügyben, Szijjártó Péter külügyminiszter tegnap a Türk Tanács ülésén Bakuban is azt hangsúlyozta, hogy a magyar kormánynak kizárólag a magyar érdek a fontos, az pedig azt diktálja, hogy Szíria, és ne Európa irányába tereljék a bevándorlókat.
A nemzetközi felháborodás ellenére aligha várható, hogy Ankara hirtelen meghátrálna. A török elnök tegnap be is jelentette, hogy ezek az intézkedések nem tántorítják el, a hadműveletet addig folytatják, amíg el nem érik céljukat, ami elvileg egy 30 kilométer mély biztonsági zóna kialakítása. Erdogan a The Wall Street Journalba írt cikkében is kifejtette álláspontját, lényegében a nemzetközi közösséget ostorozva, amiért a több millió szíriai menekült terhével magára hagyták Törökországot.
Ha valami keresztül húzhatja a török számításokat, az sokkal inkább a katonai valóság a csatatéren. Az előző török offenzívák Szíriában hónapokig elhúzódtak és most is csak viszonylag lassan nyomulnak előre, a háború még sokáig eltarthat. Tegnapi adatok szerint a törökök eddig mintegy 1000 négyzetkilométeres területet vontak ellenőrzésük alá, és 595 „terroristát semlegesítettek”. Alaposan megkeverte a lapokat, hogy a szíriai kurdok a távozó nyugatiak helyett új védelmezőt kerestek, és megegyeztek az oroszok által támogatott damaszkuszi rezsimmel, hogy segítsenek megvédeni területeiket. Tegnapi jelentések szerint Manbídzs városából például már teljesen ki is vonták az amerikai és francia erőket, és teljes egészében a szír kormányerők vették át az irányítást. Ha a törökök nem akarnak összeakadni Bassár al-Aszad seregével és az oroszokkal, akkor elképzelhető, hogy eredeti terveikből fel kell adniuk néhány részletet. Egy akár véletlen török-orosz összecsapás kockázatát persze mindkét fél el akarja kerülni, ezért Moszkva és Ankara folyamatos összeköttetésben áll egymással.
