rablás;Szeged;trafik;

2019-10-18 12:47:02

Négy késsel és egy bárddal próbálták kirabolni a szegedi dohányboltot

A két, szerb és szerb-magyar kettős állampolgárságú férfival szemben vádat emeltek.

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a két, szerb és szerb-magyar kettős állampolgárságú férfival szemben, akik februárban az egyik szegedi dohányboltot kísérelték meg felfegyverkezve kirabolni.

Az ügyészség közleményében az áll: a vádirat szerint a két férfi február 6-án, 18 órakor jelent meg az egyik, Szeged belvárosában található trafiknál. Egyikük a bejárat előtt figyeléssel biztosította társa cselekményét, míg a másik férfi a dohányboltba belépett, elővett egy bárdot, valamint a nála lévő 4 darab kés közül egyet, majd angol nyelven a bevétel átadására szólította fel az eladót. A vádlott a kasszára is mutatott, majd a késsel és a bárddal hadonászva a hátráló eladó felé lépett. Azonban egy, az üzletbe lépő várásló megzavarta, ezért végül távozott a trafikból.

A férfinál volt még egy, a társa által magyar nyelven írt cetli is, amelyre „az add ide a pénzt aranyt” szavakat írta, és amit a vásárló belépése miatt már nem tudott átadni az eladónak.

A Szegedi Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a két férfival szemben. A vádemeléskor letartóztatásban lévő vádlottak bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.