Ego a boncasztalon – A Radnóti színpadán a Molière the passion

Publikálás dátuma
2019.10.21. 11:00

Fotó: Barbara Gabriella
Felkavaró, a finomkodástól messze távol álló, olykor brutálisan sokkoló Hegymegi Máté rendezése, a Molière the passion a Nagymező utcában.
Boncteremmé változott a Radnóti Színház a Molière the passion című előadásban. „Ő”, így hívják a főszereplőt, egy boncasztalon fekszik, körülötte befőttes üvegekben emberi szervek. (Díszlettervező: Fekete Anna). A szerelemről monologizál: „A szerelem a nyelveden szétomló puha ostya. A szerelem a tüdődből az oxigént kinyomja. Úgy eltölt a szerelem, ágaskodik, kirobban. Gyomorráktól, ellenségtől nem véd meg semmi jobban. (….) Nem álmodozom, nem vagyok lúzer ebben, Egy élvezés magában semmire nem elég, Aki nem szeretett, félálomban élte életét.” Hegymegi Máté fiatal rendező, aki több munkájával is felhívta már magára a figyelmet, gondolt egy merészet és egy provokatív, vad, de nagyon is kortárs darabot választott. Feridun Zaimoglu, Günter Senkel és Luk Perceval Molière the passion című drámája négy Molière komédia, A mizantróp, Don Juan, Tartuffe és A fösvény motívumait, szereplőit használja fel, gyúrja össze. A szöveg verses formát követ, Forgách András nagyszerű, a költőiséget és a trágárságot egyneművé tevő, egymásba olvasztó fordításában. (Dramaturg: Garai Judit) „Ő” az említett Molière művekből ismerős főhős, embergyűlölő, képmutató, fösvény. Egy bevállaltan utálatos, negatív figura. Ami mégis a környezte fölé helyezi, az a hatalom, legalábbis mindig sikerül elérnie, hogy függjenek tőle. Ez a darab az ő nyilvános lelki és testi kitárulkozása, ha tetszik, élve boncolása. „Ő” Pál András megformálásában már az elején lemeztelenedik, nem csak lelkileg, de testileg is. Ez persze most különösen közéleti aktualitással bír. A meztelenség a hatalom, a nyomásgyakorlás egyik látványos eszközévé válik. És abszolút nem mellékes, hogy miként kezeli ezt a környezte. Nem csak, hogy elfogadják, hanem részesévé is válnak, ennek az abszolút nem egyenrangú játéknak. „Ő” élveboncolása egyszerre beismerés, vívódás és gyónás. A bűnök mások előtti kiokádása. De ezek a bűnök már az egész közegbe beleivódtak. Nem lehet onnan eltüntetni sehogyan sem. Nincs az a szer, amely tisztára mosná. A szennyeződés beleégett a falakba, a tárgyakba, sőt, magába a levegőbe. Az előadás alapvetően Pál Andrásé, de muszáj a partnereket felsorolni, mert Porogi Ádám, Sodró Eliza, Tóth Zsófia eh., Kováts Adél, Rusznák András, Lengyel Benjámin eh., Vilmányi Benett és Gazsó György, valamennyien kiveszik a részüket a koncentrált, rendkívül hatásos összjátékból. Az egyik jelenetben megidézik Rembrandt Dr. Tulp anatómiája című híres képét, amely egy korabeli nyilvános boncolást örökít meg. A kíváncsi polgárok a halott fölé hajolnak, mintha féltett titkait szeretnék kifürkészni, most már felhatalmazva a sorstól. „A szerelem mikor elszáll a füst, a jeges semmisem, /Szétnyomva, szétmállva, széttiporva, egy nincstelen, /Állok halálom szürke hajnalán, koponyák mezején.(…) Aki él, saját élő húsába tép a vágytól, aki él, csikorogva váltja meg magát a halálos szép némaságból.”

Infó:

Feridun Zaimoglu – Günter Senkel – Luk Perceval Molière the passion Radnóti Színház Rendező: Hegymegi Máté

Szerző

Átszabni a kereteket – A huszadik század történelmi eseményei egy család fotóalbumán keresztül

Publikálás dátuma
2019.10.21. 10:20

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
Nem mindennapi vállalkozást ismerhetünk meg a Zsidó Múzeumban.
Izgalmas eredmények születhetnek a kortárs művészet és korábbi alkotások vagy írásos, képi források, dokumentációk együtt állásából. A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár erre tesz kísérletet, immár negyedik alkalommal. Míg a korábbi kiállítások grafikákat és festményeket helyeztek a középpontba, addig a „Hochstädterék. Családi album – előhívott múlt” a családi fénykép témája körül felvetődő különféle kérdéseket ragadja meg, egy kortárs alkotó, Tranker Kata szemével. – Azoknak a gazdátlan fotóalbumoknak a sorsát szerettem volna bemutatni, amelyek többnyire azzal az indokkal, hogy nem volt leszármazott a családban, kerülnek be hozzánk a levéltárba. A Hochstädter család történetét és képeit együtt választottuk ki Tranker Katával, s főként azért erre esett a választás, mert ez egy olyan teljes családi album, ami lényegében átível az egész huszadik századon – mondta el lapunknak a kiállítás kurátora, Farkas Zsófia.– A családi, vagy privát fotó mindenki számára ismerős műfaj, s ezáltal bárki közel érezheti magát az albumhoz. Szerettem volna arra felhívni a figyelmet, hogy a családi fotó milyen intenzív szerepet vállal az emlékezetkutatásban, és hogy a képzőművészek mennyire erőteljesen fordulnak akár saját, akár idegen családok fotóihoz – részletezte a kurátor. A huszadik század tele van olyan történetekkel, amelyeket az embereknek fel kell dolgozniuk. A fiatal generációk is olyan örökséget kapnak, amit nem feltétlenül értenek. Bizonyos esetekben érdekes lehet szembenézni azzal, mi mindent élt át az ember családja; ez számos dolgot megmagyarázhat a jelenben is. Úgy vélem, talán ehhez segíthetnek közelebb jutni az albumok, mivel a történelmi folyamatokat egyes emberek szintjére levetítve látjuk bennük: a Hochstädter család kapcsán is végig lehet vezetni számos eseményt – részletezte lapunknak Tranker Kata. A fiatal képzőművész elmondta, eleinte nagyapja Alzheimer-kórja kapcsán kezdett el a témával foglalkozni: az érdekelte, az emlékek elvesztésével hogyan tűnik el az identitás is, illetve hogy miként szerkesztjük újra és újra a saját emlékeinket, s milyen szerepet játszik mindezekben a tudatalatti önkéntelen működése. A kiállításon kőtáblákat vagy judaikákat megidéző, illetve a fényképeket sajátos értelmezési keretbe helyező tárgyakkal is találkozunk; s az alkotó ezek kapcsán elmondta, nemrég kísérletezte ki a technikát, miként lehet betonszerű hatást papírból elérni. Mivel a levéltári fotókban nem tehetett kárt, egy olyan speciális módot is kialakított, amely fosszíliaszerűen az emlékmegőrzésről, az emlékcsinálásról is elmond valamit. – Azt szerettem volna, hogy a kiállítási anyag illeszkedjen a Zsidó Múzeumba, ezzel szándékosan megzavarva a látogatókat. Ne tudják elsőre, képzőművészeti kiállítást látnak-e vagy a múzeum gyűjteményének egy részét. Úgy véli, azért is jelenhet meg egyre inkább a kortárs képzőművészetben a történelem, a családi történelem, a művészettörténet, mert a tanulmányaink során készen, lineárisan kapott kerettörténetek a továbbiakban nem bizonyulnak elegendőnek. – Ezek a keretek az emberek számára már nem hitelesek, szeretnének mögé nézni, megpiszkálni őket, és azokat saját magukra szabni. Ebben nem a múlt megszépítése játszik szerepet, sokkal inkább egyfajta mögénézés, részletezte Tranker Kata. S kiemelte, az ő esetében ez a család történetével szembeni tisztelettudó, óvatos lépés volt, valódi kutatómunka, amelyet a kurátorral együtt végeztek. – Ugyan egy sajátos történelmi helyzetet látunk a képeken, de az elejétől kezdve úgy éreztem, a nézőnek könnyű vele azonosulni. Eleinte nehéz volt megtalálni, hogy mi az én játékterem, majd elkezdtem az egész gyűjteményre egységként tekinteni, megvizsgálni, melyek a visszatérő elelemek. Hochstädter Bora és Antal ikrek voltak, s ez a szál például megfogott, érdekelt az a gondolat, milyen lehetett nőként úgy végig élni a huszadik századot egy polgári, értelmiségi családban, hogy van egy férfi alteregód, akit folyamatosan látsz magad mellett.
Ám az alkotó hangsúlyozta nem akarta kizárólag egyetlen, akár leegyszerűsítő koncepcióra ráhúzni a témát. Így számos apró utalás csak a háttérben van jelen: a Bora és Antal között a fényképeken is megjelenő szimmetria, vagy kettőjük önálló karaktere a kiállítási tárgyak kompozíciójában nagyon finoman lép játékba. – Nem szeretem az emberek szájába adni, hogy ezt vagy azt kell látni. Ki vagyok békülve azzal is, ha valaki nem foglalkozik egyes jelentésrétegekkel. Több van ebben annál, mint hogy egyes témákra kifuttassuk: egy levéltári anyagot szerettünk volna bemutatni egy képzőművészeti installációban egy múzeumi környezetben.

Infó:

ochstädterék. Családi album – előhívott múlt. Tranker Kata kiállítása. Látogatható december 15-ig a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárban.

Szerző

Fonyódi a Filmalap új fődramaturgja

Publikálás dátuma
2019.10.20. 20:51

Fotó: fonyoditibor.hu
A minap csak bizottsági tagságát jelentették be, arról mélyen hallgattak, hogy Fonyódi egyben cserélte az eddigi művészeti vezetőt.
Fonyódi Tibor filmszakmai döntőbizottsági tag, 2019. október 18-tól kezdődően a Magyar Nemzeti Filmalap fődramaturgja és művészeti vezetője – jelentette be az író hivatalos Facebook oldalán és honlapján. Az eset érdekessége, hogy a Filmalap a minap csak Fonyódi bizottsági tagságát közölte, arról mélyen hallgatott, hogy Fonyódi egyben cserélte az eddigi művészeti vezetőt, Hegedűs Bálintot, aki 2015-től töltötte be a pozíciót és mindemellett megírt olyan filmeket, mint a Herendi Gábor rendezte Kincsem vagy a még forgatás előtt álló Hunyadi-szuperprodukció. Mindazonáltal, hogy a személycsere mögött nem csak egy sima váltás húzódik meg, bizonyítja, hogy Fonyódi Tibor közleményében kitér arra, hogy a korábban forgatókönyv-fejlesztési igazgatónak nevezett beosztás az elnevezésében és a feladatkör tekintetében is megújul, a „művészeti vezetés” szélesebb spektrumot fog át a filmkészítés kreatív folyamatában. Hogy ez pontosan mit jelent még nem tudjuk, de lapunk megkereste az illetékeseket.
Szerző
Frissítve: 2019.10.20. 21:09