Előfizetés

Társadalmi vitát szeretnének a szakképzésről a pedagógusok

J.D.
Publikálás dátuma
2019.10.22. 12:59

Fotó: Népszava
A PSZ még arra sem kapott választ, hogy a szakképzésben foglalkoztatott kollégák elveszíthetik-e közalkalmazotti védettségüket - a kormány csak a törvény elfogadása után tájékoztatna.
Még a kormány döntése előtt bocsássa társadalmi vitára az új szakképzési törvény tervezetét, és a szakképzésben foglalkoztatottak jogviszonyáról, munkájuk szakmai feltételeiről, élet- és munkakörülményeiről folytassa le az érdemi párbeszédet a szociális partnerekkel, valamint szakmai szervezetekkel – erre szólította fel a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) az Innovációs és Technológiai Minisztériumot (ITM).
A Népszava szombaton írt arról, Palkovics László ITM-miniszternek október 31-ig kell a kormány elé terjesztenie az új szakképzési törvényt. A lapunk birtokába került törvénytervezet számos ponton változtatna a jelenlegi rendszeren, az egyik, hogy a szakképző intézmények oktatói elveszítik közalkalmazotti státuszukat, foglalkoztatásuk egyöntetűen átkerül a közalkalmazotti törvény alól a Munka törvénykönyve alá. Beszámoltunk arról is, a törvénytervezettel kapcsolatban minisztériumi szinten sincs egyetértés.
A PSZ felháborodással és aggodalommal értesült a sajtóhírekből arról, hogy az új szakképzési törvény hatályba lépését követően az állami fenntartású szakképzésben foglalkoztatottak elveszíthetik közalkalmazotti jogviszonyukat. Mint írták,
„a PSZ hiába vesz részt több mint egy éve a Szakképzési Innovációs Tanács (SZIT) munkájában, a szakképzésben dolgozók élet- és munkakörülményeiről egyáltalán nem nyílt lehetőség konkrét párbeszédet folytatni”.

Szerintük a SZIT legutóbbi ülésén, október 18-án is kitérő választ adott az ITM képviselője a PSZ alelnökének konkrét kérdésére: igaz-e, hogy a szakképzésben foglalkoztatott kollégák elveszíthetik közalkalmazotti védettségüket? Pedig a szakszervezet szerint a jogviszony átalakítása számos további kérdést vet fel, melyekről nem ismeretesek az ITM elképzelései: milyen foglalkoztatási feltételekre számíthatnak a pedagógus és nem pedagógus munkakörökben foglalkoztatottak, hogyan érinti az átalakítás a többletterhelést és annak elismerését, milyen egyéb tevékenységeket vonnak be munkakörükbe?
Az új szakképzési törvényről szóló előterjesztés egyébként kitér arra: a kormány nem tervezett társadalmi vitát, a közvéleményt a törvény elfogadása után akarták tájékoztatni.

Nem zavarja a kormányt, hogy mulasztásos alkotmánysértésben van fél éve a rokkantnyugdíjakkal kapcsolatban

MTI
Publikálás dátuma
2019.10.22. 12:03
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Tízezrek várják, hogy visszakapják az egy tollvonással elvett vagy megkurtított juttatásukat.
Két ügyben is mulasztásos alkotmánysértésben van a törvényhozás - mondta el Harangozó Tamás MSZP-s frakcióvezető-helyettes, aki a helyzet megoldására szólította fel a kormányoldalt. Elmondta: a rokkantnyugdíjas-ellátás 2012-es újraszabályozásának átírására idén március 31-ig, a választási eljárásról szóló törvény esetében ez év végéig adott időt az Alkotmánybíróság a jogalkotásra. Tízezrek várják, hogy visszakapják az egy tollvonással elvett vagy megkurtított juttatásukat - mondta a képviselő az első téma kapcsán, utóbbiról pedig emlékeztetett, az önkormányzati választási kampány is azt mutatja, hogy egyes önkormányzatok "aljas módon élnek vissza" azzal, hogy beleegyezésük kell a közterületi plakátozáshoz.    Szomorú módon nyoma sincsen annak, hogy a kormány, illetve a Fidesz-frakció ezzel a két alkotmánysértéssel bármit is kezdeni akarna - rótta fel Harangozó Tamás.
Harangozó Tamás
Fotó: Népszava

Orbán egy Budapest-minisztert ültethet Karácsony nyakába

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2019.10.22. 11:14

Fotó: Népszava
A tárca nélküli miniszter dolga vélhetően a sportcsarnoképítések és a Városliget beépítésének biztosítása lenne, melyek leállítását ígérte kampányában Karácsony.
Egy tárca nélküli Budapest miniszteri poszt létrehozása is a lehetőségek között szerepel Karácsony Gergely győzelme után - mondták az atv.hu-nak fideszes és kormányközeli források. Az ellenzék sikerei miatt nem biztos ugyanis, hogy ahhoz, hogy a kormány keresztülvigye terveit, elég lesz egy Budapestért és az agglomerációért felelős államtitkárság a Gulyás Gergely vezette Miniszterelnökség keretein belül. Márpedig terveik vannak, írja a híroldal. Forrásaik szerint
"kezelni kell", hogy október 13-án elveszítették Budapestet.

A budapestiek egyszerű büntetését nem érzik célravezetőnek, mivel könnyen elveszthetik miatta a fővárosi szavazókat 2022-re, a parlamenti választásokra. Ezért erre a célra az egyébként is erőltetett gigaberuházásokat használnák, a "fejlesztések" továbbvitelét. Vélhetően tehát a stadion- és sportcsarnok-építések, illetve a Városliget beépítésének biztosítása lenne a Budapest-miniszter dolga, melyek leállítását ígérte kampányában Karácsony.