zavargás;Chile;bolíviai elnök;

2019-10-24 20:13:26

„Chile felébredt” – Ismét több mint tízezren vonultak utcára Santiagóban

Hasonló demonstrációk voltak több vidéki városban is.

Egyelőre semmi sem tudta megállítani az immár egy hete tartó tiltakozó mozgalmat Chilében. Sem az, hogy a tüntetők és a rendőrök összecsapásaiban eddig tizennyolcan haltak meg, sem pedig az elnök ígéretei. A fővárosban, Santiagóban újra több mint tízezren vonultak az utcákra, de hasonló demonstrációk voltak több vidéki városban is. „Chile felébredt” – kiabálták mindenütt, és a jelek szerint komolyan is gondolják.

A megmozdulások a metrójegyek árának emelése miatt kezdődtek. Az idén már másodszor drágult a tömegközlekedés a latin-amerikai országban. Ám a tüntetők nem csak emiatt tiltakoztak. Követelték többek között az oktatás és az egészségügy színvonalának javítását, valamint a bérek emelését is. Felemelték szavukat amiatt is, hogy a kormány jelenlegi intézkedési nem biztosítanak stabil nyugdíjrendszert.

Hat nappal a zavargások kezdete után az államfő megígérte az alapnyugdíjak húsz százalékos emelését és a drága orvosi ellátások állami ártámogatását. Sebastián Pinera kilátásba helyezte a minimálbér emelésére, az áramár csökkentését, illetve a legmagasabb jövedelmek nagyobb arányú adóztatását. Úgy fogalmazott, most lehetőséget lát arra, hogy országa „behozza a lemaradást, fokozza a tempót és konkrét és sürgős lépéseket tegyen”. Csakhogy közben a demonstrálók már az ő lemondását is követelik.

Chile fővárosában egyelőre érvényben van a kijárási tilalom. Ilyenre legutóbb 30 éve volt példa, mégpedig természeti katasztrófák miatt, hiszen ez az intézkedés az egykori Pinochet-diktatúra időszakára emlékeztet. Santiagoban mintegy 20 ezer katona és rendőr járőröz az utcákon. Vízágyúkkal, gumilövedékekkel és könnygáz bevetésével igyekeznek megfékezni a rombolást, minthogy a békés tiltakozókhoz olyanok is csatlakoztak, akik például majdnem az összes metróvonalat tönkretették. Eddig hozzávetőleg 5000 embert tartóztattak le és 200 sebesültet kellett kórházba vinni.