Ha jól érti

Magyarországnak az az érdeke, hogy Törökország Szíria felé nyissa ki a kapukat a migránsok előtt. Ezek az emberek vagy Szíria, vagy Európa felé mehetnek: ahhoz, hogy Szíria, vagyis hazafelé induljanak, katonailag stabilizálni kell az ottani területeket. "Ha jól értem, ez történt most, létrehoztak egy biztonsági zónát", ezt mondta Orbán Viktor szokásos péntek reggeli rádióinterjújában. Recep Tayyip Erdogan török elnök zsarolására reagált, aki azzal fenyegette meg az Európai Uniót, hogy ha nem vállal át többet a török területen működő menekülttáborok költségeiből, akkor az ott élő 3-4 millió szír menekültnek szabad utat ad. 
Az Unió azonban másképpen érti, mint miniszterelnökünk. Eleve ad pénzt e táborok fenntartásához, az Európai Parlament és a tagországok a szíriai török katonai beavatkozást és a biztonsági zónára vonatkozó tervet egyaránt elutasítják. A szíriai kurdok lerohanása, az arab menekültek tervezett betelepítése a többségében kurdok lakta övezetbe világszerte tiltakozást szült, a magyar miniszterelnökön kívül nem sokan álltak ki a török fellépés mellett. Még az igen óvatosan fogalmazó NATO főtitkár is csak annyit jelentett ki: a tagországok védelmi miniszterei elismerik, hogy Törökországnak vannak legitim biztonságai igényei a térségben. A szövetség nem ítélte el a török offenzívát, de nem is nevezte indokoltnak.
Tavaly októberben a magyar külügyminiszter még hevesen tiltakozott az ellen, hogy Ukrajna „megfélemlítés céljából” telepít rendőri és katonai erőket Kárpátaljára. Vagyis saját területére, egy olyan régióba, ahol magyarok is élnek. Néhány hete a magyar sajtó és az RMDSZ is felkapta a fejét arra a székelyföldi román hadgyakorlatra, amely során egy hibridháborúra való felkészülést gyakorolt a román hadsereg, azt sugallva, hogy az ott lakó magyar többség nemzetbiztonsági kockázatot jelent Románia számára. Ha jól értem, ezzel a nyilatkozattal és az Erdogan melletti kiállással erősen romlott a magyar kisebbségekért aggódó nemzet miniszterelnökének imázsa és hitele is.
Szerző
Gál Mária

Válság volt, válság lesz!

Könnyű lenne, ha azt állíthatnánk, hogy az éppen 90 esztendeje kitört gazdasági világválság nyitányán, akárcsak a legutóbbi, 2008-as krach idején Magyarország kilógott a sorból azáltal, hogy a kormányai mind a két alkalommal tagadták: itt bizony válság van. Korántsem vigasztaló, hogy más országokban is hasonlóképpen gondolkodtak. Az viszont valóban hungarikum lehetett, hogy éppen a gazdasági világválság előszele emelte anno a kormányfői székbe azt a gróf Bethlen Istvánt, akit kinevezésekor - ahogy később is - a leggyűlöltebb politikusnak tartottak. 
Mindenesetre elgondolkodtató, hogy valaki tíz esztendeig úgy álljon egy kormány élén, hogy szinte minden intézkedésével elkésett. De az is szokatlan, hogy manapság nem csak a polgári történészek tartják a két világháború közötti időszak legjelentősebb reálpolitikusának, sőt a XX. századi konzervatív-nacionalista magyar politikai gondolkodás utolsó nagy alakjának, hanem ezt sugallja a közmegegyezés is. Jogosan merül fel a kérdés, hogy akkor milyen lehetett a többi? (Talán azt érdemesítik dicsérő szavakkal, hogy kidolgozta a nemzeti királyság koncepcióját, amelynek lényege az volt, hogy Magyarország uralkodója egyetlen más állam uralkodója sem lehet. Ezt a teóriát a XXI. század első évtizedeinek gyermekei azonban aligha tudják értékelni.)
A szikár tények azt mutatják, hogy Bethlen a nagy nehezen felismert gazdasági világválságból külföldi kölcsönök felvételével igyekezett az országot kirángatni, mérsékelt sikerrel. Az 1931-ben történt lemondása előtti utolsó próbálkozása pedig az volt, hogy a fizetésképtelenség és a fenyegető államcsőd elhárítására háromnapos bankzárlatot rendelt el, korlátozta a betétek kifizetését, és bevezette a kötött devizagazdálkodást. Bukás lett az ára.
Ha átugorjuk a nagy válság 1929 október végi kitörése óta eltelt kilenc évtizedet - miközben tíz esztendeje magunk is megszenvedtük a második világháború utáni legnagyobb gazdasági válságot -, sok hasonlóságot nem találunk az egykor volt bajok és egy fenyegető krízis között. Talán csak annyit, hogy ha valamikor ránk tör, akkor - a NER rövidlátó gazdaságpolitikájának betudhatóan -,  váratlanul éri majd gazdaságunkat. Legfeljebb a bankszféra stabilitása, az államadósság csekély külföldi kitettsége és a többé-kevésbé rendben tartott GDP arányos államháztartási hiány mértéke mérsékelheti gondjainkat.
A gazdasági válságok közös sajátossága, hogy mindig olyan időszakot szakítanak meg, amelyet világszerte konjunktúra jellemez. A recesszió előfuvallatait érezve a kormányok visszavesznek növekedési kilátásaikból. Ilyen időtájt szokott elterjedni az az egyébként hamis nézet, hogy "muszáj-e folyton bővülni?" Viszont akad olyan kormányfő is a miénk ilyen -, aki bőszen kijelenti, hogy csak olyan pénzügyminiszterrel hajlandó együttműködni, aki minden évben garantálja neki a legalább 4 százalékos növekedést.
A nagy pénzügyi  befektetők már érzékelhetik a sötét árnyak megjelenését, hosszú távra spekulálnak. Csak el ne aludjunk!
Szerző
Bonta Miklós

A fejétől bűzlik

Bezárt a pomázi kormányablak, mert egyetlen alkalmazott maradt, aki munkába állhatna, a többiek felmondtak, szülni vagy nyugdíjba mentek. Ez már nem az első eset, hogy a leépítések után egy okmányirodát be kell zárni – mert nincs ember, aki dolgozzon az államnak. 
Pontosabban: a végeken nincs ember, miközben a minisztériumi dolgozók létszáma a NER uralkodása alatt megduplázódott. Bajnai még 6800 emberrel megoldotta azt, amihez Orbánnak 13 ezer ember kell; a növekedés potom 93 százalék. Ezt nevezik hatékonytalanságnak. Miközben egyfolytában az olcsó és erős államról szónokoltak az elmúlt kilenc évben,  annyira lett erős és olcsó, hogy jövőre már a miniszterelnöki irodákban – mert már ebből is kettő van – több, mint 700 ember fog dolgozni, vagy legalábbis bejárni a munkahelyére. Soha nem volt ilyen magas az államtitkárok, ilyen-olyan biztosok száma, miközben a kormányzás minősége egy jottányit sem javult. 
Sőt. Nincs ma se egészségügyi, se oktatási, de környezetvédelmi minisztérium sem, pedig a gazdasági, a társadalmi versenyképesség - patetikusan szólva, a haza jövője – attól függ, hogy milyen válaszokat ad a társadalom az e területekről érkező kihívásokra. A kormány leginkább semmilyet, nem érdekli a romló egészségügyi, oktatási, szociális vagy környezetvédelmi helyzet, ezért a társadalomnak kell ez ügyben is dönteni. Új kormányzati struktúrára lesz szükség, ám ahhoz, hogy lebontsuk ezt a bizánci, agyonközpontosított, versenyképtelen, személyfüggő kormányzati rendszert, úgy néz ki, új ember kell találni. Orbán ennyit tud. Ebből a kormányzati rendszerből, az öt százalékos gazdasági növekedésből ennyit hozott ki: a világbank szerint ma Magyarország nem tud bekerülni a világ ötven legversenyképesebb gazdasága közé. Romániát idén még épphogy megelőzzük.
Szerző
Papp Zsolt