egészségügy;népegészségügyi termékadó;csipszadó;

2019-10-29 06:00:00

A kormány további "édes" ízeket adóztat meg

Többen és többet fognak fizetni népegészségügyi termékadót januártól a Népszava értesülése szerint.

A kormány rendkívül elégedett a csipszadó eddigi hatásaival, így arra készül, hogy további termékekre is kiterjeszti. Egy kormányzati javaslat szerint jövőre az édes termékek (üdítők, sütemények) után akkor is meg kellene fizetni a Népegészségügyi Termékadót (NETA), ha kizárólag édesítőszert tartalmaznak. Ugyanis ezeknek is a terhére róják, hogy rászoktatnak az édes íz élvezetére.

A csak édesítőszeres termékek közterhe azonban mintegy harmada lesz a cukrosokénak, így például az ilyen üdítőitalok literét 5 forint, a szörpökét 80 forint adó terhelheti. Az édesítőszeres kakaóporok után kilogrammonként 30 forint, cukrozott készítményeknél 50, a gyümölcsízeknél 200 forint illeti meg várhatóan januártól a közkasszát.

Szélesebb körben válhatnak adókötelessé a szörpök, zöldséglevek. A jövőben csak a magas, legalább 75 százalékos gyümölcs-, és zöldségtartalmú levek mentesülnek a NETA megfizetése alól. (Most ez a határ 25 százalék.) Az intézkedést a javaslat azzal indokolja, hogy a kevés gyümölcsöt és zöldséget tartalmazó levek cukortartalma sok esetben jóval több, mint az egyéb üdítőké, ezért emelnék ezek adómértékét is ugyanakkorára.

A javaslat több új terméket is bevon az egészségügyi adó hatálya alá. Így például a 100 grammonként 8 grammnál kevesebb rostot tartalmazó reggelizőpelyheket, illetve az egyéb cukrozott, kandírozott magvakat és gyümölcsöket.

Nem menekülnek az adózás alól azok a cégek sem, amelyek módosították a termékük összetételét, hogy elérjék az adómentes kategóriát. Ha kevésbé is sóznak, de a termékük zsírtartalma meghaladja a 20 százalékot – adózniuk kell. Ezzel összefüggésben többet kell majd fizetni a zöldségcsipszekért és a pattogatott kukoricáért is.

Nem maradnak ki az energiaitalok sem. Sok gyártó elhagyta a taurint ezekből a frissítőkből, ám pótolták azt más, az egészségre továbbra is veszélyt jelentő stimulánssal. Így a javaslat készítői adókötelessé tennék azokat az energiaitalokat, amelyekben van koffein, vagy valmilyen élénkítő szer, ezekért literenként 100 forint adót kellene megfizetni.

A csipsadó 2011-es bevezetésének eredeti célja az volt, hogy a sok cukrot, sót, koffeint vagy egyéb egészségkárosító anyagokat tartalmazó élelmiszerekből, üdítőkből minél kisebb legyen a fogyasztás, illetve a gyártók változtassanak a receptúráikon, hagyják el az egészségtelen összetevőket a termékekből. A törvény hatálya alá az előrecsomagolt cukrozott készítmények, az üdítők, a gyümölcsíz, az ízesített sör, az alkoholos frissítők, az energiaitalok, a sós snackek, valamint a levesporok, ételízesítők tartoznak, amennyiben cukor-, só- illetve élénkítő-tartalmuk meghaladja a meghatározott határértéket. 2015 januárjától pedig az alkoholos italok is adóköteles termékek lettek, majd 2019-től az addig adómentességet élvező pálinka, a jagermeister, és az unicum is.

Bevezetés óta ez év végéig várhatóan, összesen 202 milliárd forint folyik be a költségvetésbe népegészségügyi termékadóként. A befizetett összeg egyre növekszik, bár az idei évre tervezett 57 milliárdból csak 52 milliárd várható. A remélthez képest öt milliárddal kisebb összeg nem szegte kedvét a kormányzatnak, jövőre már 78 milliárdot akarnak beszedni az egészségkárosító termékek különadójából.