Hétvégi rasszizmus

A gyerekkel néztük a tévét, mégpedig az X-faktort. Nem tudok mást felhozni a mentségemre, mint hogy a gyerek megátalkodott faktor-rajongó, és mint ilyen, ragaszkodik a jogaihoz. Gyerekkel nézni tehetségkutatót azért is jó, mert ő még tiszta szívvel szurkol, és sajátos szempontok szerint választ kedvencet. Nála például az a nyerő, aki jól énekel, kellően fiatal és jól néz ki. Mondhatnám, hogy egyfajta egészséges rasszizmussal tekint az énekesekre, és ezt nem is titkolja. Ismerve a forrásokat, amelyekből merít, a sorozatokat és a különböző magazinokat, egyáltalán nem csodálkozom, ő egy jól funkcionáló célközönség. Az ő rasszizmusa nem politikai, sokkal inkább szórakoztatóipari jellegű tehát. 
Kalányos Marika az idei széria egyik legjobb hangja volt, ezt senki nem vitatta. Az alig 14 éves kislány olyan tisztán és természetesen énekelte a legnépszerűbb keresztény dalszerző, Pintér Béla Homokba írva című számát, hogy kétség sem fért ahhoz, tovább kell jutnia. Az egykori tehetségkutató-győztes zsűritag, Gáspár Laci könnyes szemmel, felállva tapsolt Marikának, amikor befejezte, hogy „Homokba kell írni a szót, ami annyira fáj./Hagyni kell, hadd vigye a szél! (…) És oda kell menni, megölelni,/Akkor is, ha nem te vagy a hibás!/Odamenni, esélyt adni,/Elengedni minden tartozást!” 
Hát… nem egy sztár alkat – mondta a gyerek, és a szájába tömött még egy sort az X-faktor nézéshez rendszeresített csokoládéból. – Úgyse jut tovább. 
Megdöbbenve néztünk rá. A barna bőrű, duci kislány és a szegénysorból jött zsűritag szeméből közben patakokban folyt a könny, a kamera kötelességtudóan szuperközeliben pásztázta az arcukat. 
Marika persze tényleg nem jutott tovább. A 22 éves Dallos Bogi, akinek szerepe szerint a jövő sztárjait kellene felfedeznie, nem látott benne semmi „közöset”, amihez hozzá tudna tenni. Ahogy zsűritag társa, Márta „Bye” Alex sem. A történet idáig tartana, ha már aznap este nem lepték volna el a fészbúkot a zsűri vérét követelő kommentek. A műsort és vele együtt a csatornát is rasszistának nevezték, egy közismert roma polgárjogi aktivista pedig egyenesen azt írta, hogy bezzeg a „fekete testvérek ilyenkor odamennének és szétkapnák a stúdiót”. 
Amúgy lehet, de nem hiszem. Odaát már évtizedek óta túl vannak ezen. Ez inkább lenne jellemző egy olyan országra, ahol mindenki gyanús, aki nem itt született, nem fehér, nem eléggé keresztény vagy nem bajszos. Ehhez képest a fehér, keresztény, bennszülött bajuszosok országában nem egyszer győzött cigány fiatal a hasonló vetélkedőkben. Egyrészt, mert rengeteg a tehetség a legszegényebbek között, másfelől a kereskedelmi tévék is ismerik saját közönségüket. Kalányos Marika nem volt nézőbarát. Talán nem volt elég jó a sztorija, talán nem volt csillogóan szép. Nem volt sztár alkat, és nem is akartak belőle sztárt csinálni. Vagy csak Boginak nem tetszett. 
Én mindenesetre nagy tétekben mernék fogadni arra, hogy Marika újra megpróbálja jövőre, és tovább is jut. Ez lesz az ő sztorija, a közönség zabálni fogja. Hogy honnan tudom? A gyerek mondta.
Szerző
Kövesdi Péter

Retró

Szívélyes találkozón fogadta várbéli rezidenciáján Orbán Viktor elvtárs Vlagyimir Putyin elvtársat, ahol megtárgyalták a kétoldalú baráti kapcsolatok időszerű kérdéseit. Napirendre kerültek olyan témák, mint testvéri népeink helyzete, a rakétaelhárító fegyverek és a kölcsönös segítségnyújtás aktuális kérdései egyaránt. A felek hangsúlyozták, hogy a kétoldalú szállítások volumene kiemelkedő mértékben gyarapodott.
Ma már akár így is hangozhatnának az orosz elnök magyarországi látogatásairól szóló tudósítások. Most sem álltunk messze ettől. A nép ugyanakkor még mindig nagyságrendekkel többet vár, több értelmet remél egy-egy ilyen találkozótól. A magyar-orosz vezérek múlt heti jattolásáról kiadott közlemények immár oly távol estek az értelem mezejétől, hogy a megzavarodott közönség a valóság legalsó szintjéhez szükséges mozaikdarabokat saját fantáziájával töltötte ki. Mivel például sokan nagyívű gázmegállapodást vártak, ilyet többen hallani is véltek az erről szót sem ejtő sajtótájékoztatón. Akadt olyan orgánum is, amely napokig hirdette, hogy mostantól több gázt kapunk a Barátság vezetéken, kevéssé törődve azzal az aprósággal, hogy a Barátság vezetéken olaj folyik. Mások szerint az oroszok olajtárolóinkat töltik fel, miközben e tárgyban Putyinék gázt emlegettek.
A káosz semmiféle feltűnést nem keltett. Kétségtelen: ma már senki sem vár ettől az egésztől semmit. Bőven beleférne, ha bejelentenék, hogy a kétoldalú kapcsolatok fejlesztése érdekében mostantól a nagy magyar-orosz interkonnektoron nem kis-, hanem nagyfeszültségű áramot kapunk. Az ilyen beszámolókat egyre inkább úgy hallgatjuk, mint anno Kádár alatt a Hofi által csak altatógáznak nevezett kommunista rizsát.
Belegondolni is tereh, hogy az érzékszerveinket eltömő hülyeségpárában végül is miről beszélgethettek valójában.
Szerző
Marnitz István
Frissítve: 2019.11.05. 16:35

Zászlóvivők

Alig vagyunk túl az ellenzék számára sikeres választáson, megint új receptet kell kitalálnia az „nemfideszes” oldalnak, ha közösen akar ráfordulni 2022-re. Az összefogás ugyan gyümölcsöző volt az önkormányzatok esetében, a parlamenti választásnál azonban nem (vagy nem kizárólag) a jó egyéni jelölteké a főszerep. Ott – alapvetően és választói nézőpontból is – pártok versenyeznek, és ilyenkor más megoldások kellenek. Látható volt 2014-ben, mire volt elég az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP összefogás, illetve azóta hány párt tűnt el ebből az ötös fogatból.
Az egy a tábor, egy a zászló a Fidesznél kiváló jelszó volt a partnerek felszalámizására; tudnának erről mesélni az eltűnt kisgazdák, a megszűnt demokrata fórum, a láthatatlan zsebpárttá alakult KDNP. Az önkormányzati győzelem utáni helyezkedés már elindult az ellenzéki térfélen: a jobbikos Jakab Péter például nemrég arról írt, hogy „célunk nem lehet kevesebb, minthogy mielőbb az ellenzék, majd a kormányváltás vezető, megkérdőjelezhetetlen ereje legyünk”. De ezt akarja kimondva vagy kimondatlanul az LMP, erre pályázik az elvek és a változás szükségességére logikusan hivatkozó Momentum, ahogy az utóbbi időszak felméréseiben szintén jól szereplő DK, és persze a szocialisták is a Párbeszéddel együtt.
De bárki lesz a zászlóvivő, a tarkóján fogja érezni a mögötte futók fagyos leheletét. Azokét, akiknek – érthetően – a túlélés a cél, akár megújulva, akár anélkül. Addig rendben van, hogy meg kell szabadulni attól, aki korrupt, aki nem nyitott a kihívásokra, aki más pályán játszik. De vajon ki lehet hagyni a politikai szaknévsorból a „régi” arcokat? Vajon két év múlva is futni fog a szekér azoknak, akiknek most robog? Önmagában jó elgondolás, hogy közös ellenzéki miniszterelnök-jelöltet kell keresni 2022-re. De mi van azon túl?
Ezekre kell választ adni az ellenzéki oldalon, és ha nem találnak ki valamilyen megoldást, mondjuk egy választási pártot, egy „nemfidesz”-t, egy összellenzéki kerekasztalt vagy bármit, akkor marad majd egy zászlóvivő. Aki mögött nem lesz senki.
Szerző
Markotay Csaba