Egyesült Államok;eltűnt személyek;Cegléd;

2019-11-07 15:59:36

Mégis hazatérhet a holttá nyilvánított magyar férfi

Az Egyesült Államokban élő magyar utoljára szerette volna látni szülőföldjét – így tudta meg, hogy hivatalosan már nincs az élők sorában.

Hazatérhet a korábban holtnak nyilvánított idős férfi, a bíróság gyors intézkedésének köszönhetően - írja közleményében az Országos Bírósági Hivatal. Mint emlékeztetnek rá, a Pest Megyei Főügyészség a Ceglédi Járásbíróságnál kezdeményezte a bíróság 1998-as végzésének hatályon kívül helyezését, amelyben a bíróság holtnak nyilvánított egy eltűnt személyt. A férfi eltűnésétől számítva ugyanis öt év telt el, és semmi sem utalt arra, hogy életben van.

Az ügyészség jelezte, hogy a személy él, és Amerikai Egyesült Államokban telepedett le. A magyar férfi azonban súlyos beteg lett és még egyszer haza akart térni Magyarországra, azonban a holtnak nyilvánítás miatt az útlevélkérelmét elutasították.

A bíróság az ügyészség kérelmét soron kívül – nyolc napon belül – elbírálta. A döntés szerint a holtnak nyilvánító végzés hatálytalan, mivel az eltűnt személy valójában 1987. óta az Amerikai Egyesült Államokban él, így fennállt annak a törvényi lehetősége, hogy a korábban egyébként jogszerűen meghozott végzés hatályon kívül helyezzék. 

A bíróság végzése jogerős, így a korábbi holtnak nyilvánítás a bíróság gyors eljárásának is köszönhetően nem képezi akadályát annak, hogy a férfi hazatérhessen Magyarországra.